Élet a halál után – Magyar Hang-ajánló

A Magyar Hang 22. száma jelenik meg október 12-én, pénteken. Pont fél évvel vagyunk a Magyar Nemzet bezárása után. Még több tartalommal, közösségünket megerősítve megyünk tovább. Mostantól – változatlan áron – négy oldallal vaskosabb újságot vehetnek a kezükbe!

Hirdetés

Ízelítő a tartalomból:

– „A demokrácia megbukott” – interjú Barabási Albert-László hálózatkutatóval, akinek sikerről írt könyve egy nemzetközi bestsellerrel és egy Coelho-regénnyel osztozik a dobogón a Libri eladási listáján

– Galaci, Braila, Ploiesti, Konstanca – a reformáció után 501 esztendővel bejártuk a legtávolabbi magyar kálvinista közösségeket. Elöregedő gyülekezetek, fokozódó idegenellenesség, és sok temetés, ahol már csak két magyar van jelen: a pap és a halott. És felbukkan Kádár János is, aki templomot építtetett Bukarestben!

– A fertőzésekről árulkodó adatok nyilvánossá tétele mind a szolgáltatás színvonala, mind pedig a gazdálkodás szempontjából kulcskérdés. Óriási összegek mennek a kórházi fertőzések kezelésére, pedig jelentős részüket akár meg is előzhetnénk. Ismét adatokat tart vissza az állam.

– Hajrá, Magyarország! címmel új rovatot indítunk. Elsőként Lányi András írását olvashatják a politika természetéről.

– Iroda- és lakóparkkomplexumot épít a Közvágóhíd helyén Adnan Polat török üzletember, Orbán Viktor miniszterelnök közeli barátja. A védett épületek jó részét lebontják.

– Látogatóban Pöpinél, a 18 éves autista fiúnál Dunavecsén. Nem egy klasszikusan szomorkás történet az ostoba mamutként mindent széttaposó egészségügyi rendszer ellenében a beteg fiáért küzdő vidéki édesanyáról.

– Stark Tamás a Gulagról, a sztálinizmus rehabilitációjáról és a Sorsok Házáról. Interjú.

– A tehetőseknek segít a magyar adópolitika

– Egyedül nem lehet győzni – Mi történik a Jobbikban?

– Élet a halál után – Fél évvel a Magyar Nemzet bezárása után

– Termékteszt: saját márkás tejtermékeket kóstoltunk

– Újlipótvárosi azbesztveszély

– Nem mindenkit lelkesít Toroczkai László „modern kalodája” a betyárkirály hazájában – riport

– Varsó veszélyként tekint Oroszországra – interjú Witold Rodkiewicz lengyel kutatóval

– 1250 éve lépett trónra Nagy Károly. Ő volt az első, aki Róma bukása után birodalmi léptékű terület urává vált Nyugaton, egyúttal képes volt leválasztani a császári titulust az antik–bizánci hagyományokról.

Hirdetés

– Az elveszett nagypapa: a feledésre ítélt múlt dokumentumai

– A hely, ahol az apróért már le sem hajolnak – a Puskás Akadémia és az egyszázalékos felajánlások

Publicisztika: Dévényi István: Nagyon nagy testvér; B. Molnár László: A luxusrepülők és a félhold árnyékában; Szerető Szabolcs: Illiberális internacionálé; Torkos Matild: Piszok; Schiffer András: Gyűjtsd a tőkét, döntsd a fát; Hegyi Zoltán: Egy mindenes feljegyzései (19. rész); Vass Norbert: Veni, vidi, vici; Gazda Albert: Tokány; Puzsér Róbert: Az erdogani recept: illiberalizmus és iszlamizáció; Marabu rajza.

Keresse a lapot október 12-től, péntektől a következő csütörtökig az újságárusoknál!

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.