Menekül a káosz elől a venezuelai lakosság

Az újraválasztott Maduro támogatója Caracasban (fotó: REUTERS/Carlos Garcia Rawlins)

Nehéz európai szemmel megérteni a dél-amerikai országok életének lüktetését, ahol egy kicsit még megvan az emberekben a régi vadnyugati kegyetlenség, összegyúrva jó adag, a kultúrájukból áradó életszeretettel. Kényszerű dél-amerikai tartózkodásom során, árgus figyelemmel követtem a helyiekkel a venezuelai politikai történéseket. A bebörtönzött politikai rabokat szerte Dél-Amerikában igencsak érdekli a venezuelai helyzet, hiszen a néhai Hugo Chávez a fekete aranyból jó pár országban segítette hatalomra a baloldali jelölteket, nagyon erős baloldali blokkot alakítva így ki. Az elnök halálakor lélegzet-visszatartva várta megannyi ellenzéki az egész térségben az új választás kimenetelét. Nicolás Maduro végül alig több mint egy százalékkal győzte le az ellenzéki pártok közös jelöltjét, Henrique Caprilest.

Hirdetés

Emlékszem, mindenki az új elnök tévés nyilatkozatait figyelte, hiszen élő adásban mesélte el, hogy látta meg egy alagútban Chávez szellemét, aki végül egy madárka segítségével csicseregte el neki a kormányzás fortélyait. Több mint öt év telt el, és még mindig Maduro az elnök, aki szerint a gazdasági válságért nem ő, hanem a Jóisten a hibás, mivel az ősrobbanás során oda teremtette az országot ahová, az imperialista Egyesült Államok alá. Az ilyen populista, sőt ostoba politikai diskurzusra mutatkozik is igény, immár nem csak a tengerentúlon, hanem Európában is.

Venezuela most az újabb elnökválasztás miatt került előtérbe, Maduro a szavazatok 67,84 százalékával tudott újra diadalmaskodni. Igaz, az elmúlt évek ellenzéki vezetői bebörtönözve, házi őrizetben, a közélettől eltiltva vagy politikai menekültként egy másik országban, a választásoktól távol figyelhették csak, ki lesz a következő elnök. Mondhatni jellemző az ilyen politikai szappanopera a latin-amerikai országokra, csakhogy az ellenfelek jogi eszközökkel való kiiktatása legkevésbé sem egy demokratikus rendszer jellemzője. Ennek hangot adott az Európai Unió is, nem ismervén el Maduro győzelmét, valamint különböző gazdasági és politikai szankciókat helyezve kilátásba. Természetesen nem csak a régi-új elnök indult a választáson, de a többi jelölt vagy a kormánypártból kilépett chávista militáns volt, vagy nyerésre nem alkalmas, ismeretlen figura. Egyes rendszerkritikus vezetőknek azon felhívása sem segített, hogy a választók maradjanak távol az urnáktól, és nem sok jóval kecsegtet, hogy az ellenzék lényegében teljesen felőrlődött a diktatórikus rendszer nyomása alatt.

Venezuelát megrengette az elmúlt évek gazdasági válsága, amely végül az emberek elkeseredett utcai harcához vezetett. Hiány van az alapvető élelmiszerekből, gyógyszerekből, de még a vécépapírból is. Egy amerikai dollár hivatalosan 80 ezer venezuelai bolívar, ám a feketepiacon ugyanaz az egy amerikai dollár egymillió bolívart ér.

Venezuelának a legfontosabb gazdasági bevétele a kőolaj, a fekete arany tartja még fenn a politikai rendszert, és az elmúlt hónapokban tapasztalt kőolajár-növekedés egy kis lélegzethez is juttatta a kormányt. Ám tizennégy ország az amerikai kontinensről szintúgy nem ismerte el Maduro győzelmét (Brazília, Argentína, Kanada, Chile, Kolumbia, Costa Rica, Guatemala, Guyana, Honduras, Mexikó, Panama, Paraguay, Peru és Saint Lucia) és közös politikai, gazdasági szankciókat kezdeményeztek Venezuela ellen. Ez kényelmetlen helyzetbe hozta Madurót.

Az olajipart államosító Chávez idejében még 3,5–4 millió hordónyit termeltek ki naponta, ez tavaly 1,24 millió hordóra csökkent. Maduro mostani első intézkedéseinek egyikeként utasította az állami olajvállalat (Pdvsa) vezetőjét, növelje a termelést napi egymillió hordóval. Szakemberek szerint kétséges, hogy képes lesz-e erre a bravúrra a rossz állapotban lévő infrastruktúrával.

Venezuela és az Egyesült Államok kölcsönösen kiutasította egymás diplomatáit, Maduro a televízióban az Egyesült Államokkal való „gazdasági háború”-ról beszél, a washingtoni kormány pedig idén már – először a történelemben – több kőolajat vásárol a szomszédos Kolumbiától, mint Venezuelától. Valójában azonban az Egyesült Államoknak nagyon is szüksége van a venéz kőolajra, Maduro kormányának pedig az amerikai pénzre. Így szabadon is engedték Joshua Holt amerikai állampolgárt, akit két éve kémkedés vádjával tartottak fogva Caracasban; a lépés értelmezhető akár egyfajta konszolidáció kezdeteként is Nicolás Maduro részéről. Persze a gesztus Donald Trumpnak is jól jön politikailag, hiszen ígéretéhez híven kiszabadítja a külföldön raboskodó amerikai állampolgárokat, az enyhülés híre pedig pozitív fogadtatású lehet a latin-amerikai származású választópolgárok körében.

A lakosság számára a venezuelai helyzet ettől még egyre kilátástalanabb: mindinkább többen döntenek az elvándorlás mellett. A távozók száma már meghaladja a másfél milliót, de ami a legijesztőbb, hogy a lakosság harminc százaléka már kikérte a hivataloktól azokat a papírjait, amelyek a más országba költözéshez szükségesek. Kidolgozott kormányzati stratégiának egyelőre éppúgy nem látni nyomát, mint az ellenzék megerősödésének. Félő, a madárcsicsergés kevés lesz a válság megoldásához.

Hirdetés

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 4. számában jelent meg, 2018. június 8-án.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! Ha teheti, kérjük segítse a független sajtót, fizessen elő a Magyar Hangra, vagy támogasson minket közösségi finanszírozási kampányunkon keresztül!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.