Jó napot, Rakétaember úr!

Kim Dzsongun és Donald Trump Szingapúrban (fotó: REUTERS/Jonathan Ernst)

Történelmi – így jellemezte a legtöbb lap Donald Trump és Kim Dzsongun szingapúri találkozóját, melyen a két politikus megegyezett abban, hogy új alapokra helyezik a két ország kapcsolatát. Habár sokan már most korszakváltásban reménykednek, valójában még nem dőlt el semmi.

Hirdetés

Mi is józan eszünknél vagyunk, és világosan látjuk, hogyha megtámadjuk önöket, önök ugyanúgy válaszolnak, és akkor az egész ellenünk fordul. Ilyet csak őrültek tesznek vagy öngyilkosok, akik azt akarják, hogy velük pusztuljon el az egész világ – ezek a mondatok nem most, hanem a kubai rakétaválság idején születtek Nyikita Hruscsov tollából, aki 1962 októberében belátta: országa diplomácialiag elszigetelődött és a nukleáris háború küszöbére sodródott. Pedig néhány héttel korábban a szovjet diktátor és John Kennedy még a harciasnál is harciasabb üzeneteket küldött egymásnak. A közeli apokalipszis rémképe aztán jobb belátásra térítette a feleket.

Hasonló fordulatot látnak sokan Donald Trump és Kim Dzsongun találkozója mögött is, az előtörténete jól ismert. Az amerikai elnök már a választási kampányában ígéretet tett, hogy leszámol az észak-koreai nukleáris fegyverzettel, Phenjan válaszul – miután Trumpot beiktatták – szinte azonnal rakétatesztet hajtott végre. Majd kezdődött a retorikai csörte: múlt év augusztusában Trump meglebegtette a kommunista rezsimnek, hogy tűz és harag zúdul majd rájuk. Majd Észak-Korea következett, megfenyegették Amerikát, hogy lebombázzák Guamot. Nevet is adtak egymásnak: Trump ekkor találta ki „Rakétaember” becenevet, a Briliáns Elvtárs viszont elmebeteg, szenilis trottynak nevezte akkortól az amerikai elnököt. A kicsinyes személyeskedés sem maradt ki a „diplomáciai” eszköztárból: mihelyst az észak-koreai diktátor leöregezte Trumpot, az válaszul azonnal megjegyzést tett a távol-keleti elnökre, hogy a Rakétaember kicsi és dagadt. A két ország közti konfliktus nem maradt meg retorikai szinten. Novemberben az észak-koreai kommunisták új típusú interkontinentális rakétát teszteltek, amely immáron képes elérni az amerikai kontinenst is. Még ez sem volt elég. Ez év januárjában a két vezető már egymást licitálta túl, kinek nagyobb a nukleáris indítógombja.

Mindezek után akár az évszázad pálfordulásának is nevezhetnénk azt az időszakot, ami néhány héttel később kezdődött. Először Észak-Korea küldött delegációt a februári téli olimpiára a Koreai Köztársaságba, márciusban már magas rangú tisztviselőkből álló dél-koreai delegációt fogadott Phenjanban. Áprilisban pedig Kim Ir Szen örökös elnök unokája találkozott Mun Dzsein dél-koreai elnökkel a két ország közti demilitarizált zónában – ekkor már javában folyt Kim Dzsongun és Donald Trump találkozójának szervezése.

Mi hozta el a váratlan fordulatot? Szakértők szerint a válasz elsősorban abban áll, hogy Észak-Korea az utóbbi hónapokban alaposan megérezte a nemzetközi szankciók hatását. Sőt, a legújabb hírek arról szóltak, hogy az északiaknak már novemberre elfogyhat a kemény valutájuk – ami gyakorlatilag egyenlő a teljes pénzügyi összeomlással. Volt tehát oka Kim Dzsongunnak, hogy fátylat borítson a közelmúltra, amikor még az „elmebeteg, szenilis trottyal” szócsatázott. De Trumpnak is jól jött a közeledés, mert a Rakétaemberrel való megbékélés kétségtelenül az ő sikerét jelentené a nemzetközi porondon. Ebből pedig nem sok jutott ki neki az utóbbi időben, elég csak az iráni atomalku felmondására gondolnunk, amit az uniós politikusok is élesen bíráltak.

Kilépni a csónakból: szédületes változások Észak-Koreában

Ami korábban nem fordulhatott volna elő: Szenczy Sándort, a Baptista Szeretetszolgálat vezetőjét spontán módon rövid prédikációra kérték fel Phenjan protestáns templomában.

A csúcs így már előre diplomáciai sikernek ígérkezett mindkét fél számára. A találkozó után a két vezető egy négypontos megállapodást írt alá, melyben új kapcsolatokat, prosperitást, tartós és stabil békerendszert ígértek, Phenjan pedig elkötelezte magát, hogy a Koreai-félsziget teljes atommentesítésén fog dolgozni. Látni kell ugyanakkor, hogy a dokumentum irányvonalakat határoz meg, így konkrétumok és biztosítékok híján egyelőre nem tudni, mi lesz a mostani folyamat vége. Annál is inkább, mert a történelemből – és nem csak a hidegháború történetéből – megtanulhattuk: a szép szavakat csak ritkán követik nagy tettek.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 5. számában jelent meg, 2018. június 15-én.

Hirdetés

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! 

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.