II. János Pál pápa erőt adott az egész lengyel népnek

Sokan vallják, és talán igazuk is van az így vélekedőknek, hogy még a hidegháború legsötétebb időszakai sem okoztak akkora zűrzavart a keleti blokkban, mint az a tény, hogy Karol Wojtylát 1978. október 16-án II. János Pál néven pápává választották. Ő volt 455 év óta az első nem olasz katolikus egyházfő, ráadásul kommunista rezsim által irányított országból származott, amelynek diktatúrája 35 éve kegyetlen harcot folytatott az egyház és tanai ellen. A lengyel pártvezetők, élükön Edward Gierek főtitkárral, azonban kénytelenek voltak lenyelni a keserű pirulát, ráadásul még a moszkvai irányítással is szembekerültek, hiszen Brezsnyevék pontosan tisztában voltak a pápaválasztás és II. János Pál esetleges lengyelországi látogatásának következményeivel. És be is igazolódott a félelmük, ugyanis a lengyel pápa egyértelműen átvette a lengyelek lelkének irányítását, és védőernyőt tartott az egész lengyel egyház és az ellenzék fölé, amely deklarálta szoros kötődését az egyházhoz

Mindenesetre Gierek és csapata – amely azt vallotta, jobb számukra Rómában, mint Lengyelország jövőbeni prímásaként Varsóban – megpróbált eleinte tőkét kovácsolni a kialakult helyzetből, és a moszkvai rosszallás ellenére október 22-én a legmagasabb állami szinten képviseltették magukat a beiktatáson. Sőt, miután a pápának lengyel állampolgárként volt lengyel útlevele, senki sem tilthatta meg neki, hogy elutazzon szülőhazájába. Noha Brezsnyev mindent megtett, hogy a lengyel pártvezetés megakadályozza II. János Pál lengyel útját – Gierek még a konfliktust is felvállalta az SZKP első emberével –, 1979. május 2-án hivatalos közleményben jelentették be, hogy a katolikus egyházfő június 2-a és 10-e között Lengyelországba látogat. Az időpont kiválasztása nem volt véletlen, hiszen ekkor ünnepelték Szent Szaniszló vértanúságának 900. évfordulóját. A Szentatya első külföldi útja tehát hazájába vezetett, ráadásul első ízben látogatott a római katolikus egyház feje szocialista országba. A pápa zarándokútja során Varsóban, szülővárosában Wadowicében, Auschwitzban, a birkenaui koncentrációs táborban és Czestochowában járt. Ekkor hangzott el az a mondata, amely a szabadságvágytól feszülő sok millió lengyelnek erőt adott lélekben: „Ne féljetek!”

Mindezek ellenére vélhetően nem az első, hanem az éppen 35 éve történt második lengyel látogatása volt a legfontosabb valamennyi közül. Amikor június 16-án megérkezett a szükségállapot sújtotta Lengyelországba, II. János Pál a lengyel vezetőknél a szociális reformok gyors megvalósítását szorgalmazta, valamint találkozott Lech Walesával, a Szolidaritás szakszervezet vezetőjével, azaz legálissá tette a rendszer által üldözött ellenzéket. Kiderült, hogy ezen útja alatt – 1983. június 16-ától 23-áig – újfent merényletet akartak elkövetni ellene. Zdzislaw Król, aki a nyolcvanas években a pápa kísérője volt lengyelországi útjai során, elmondta, hogy információt kaptak egy osztrák követségi alkalmazottól, aki azt állította, hogy három németországi börtönből szabadult fogoly tervez merényletet II. János Pál ellen. A Vörös Brigádok olasz terrorista szervezettel kapcsolatba hozott férfiak átszöktek Lengyelországba, ahol a varsói stadionban pontifikált mise alatt ölték volna meg a pápát.

II. János Pál pápa számos erkölcsi kérdésben egyháza hagyományaihoz híven konzervatív álláspontot képviselt – felemelte szavát az abortusz, az eutanázia, a halálbüntetés és a fogamzásgátlás ellen, ellenezte az azonos neműek házasságát –, ugyanakkor más területeken főként a katolikus egyház addigi irányvonalához képest liberálisabbnak számított.

Egyik fő célkitűzésévé a kommunista diktatúrák megdöntése vált, azt hirdette, hogy keresztény erkölcsi alapokon meghaladható a „létező” szocializmus, és kiállt a többpárti rendszerű demokrácia mellett. A szovjet pártvezetés és a KGB élesen bírálta a pápa által meghirdetett vatikáni politikát, mert úgy látták, a Szentszék célja nem más, mint „a hívőkben lángra lobbantani a vallási fanatizmust, és a szocialista társadalmi rendszer ideológiai és társadalompolitikai normáival ellenséges útra terelje őket”. Miután pápává választották, „a Vatikán egyre kitartóbb kísérleteket tesz a katolicizmus felélesztésére a Szovjetunió országaiban, mindenekelőtt Litvániában, Lettországban, Belarusz és Ukrajna nyugati részén.” II. János Pál megpróbálta feltámasztani az ukrán unitus egyházat, amelyet a második világháború után a föld alá kényszerített a szovjethatalom – ugyanis nem csak hogy kánonjogilag a lengyel püspökségek alá tartozott Litvánia, Ukrajna és Belarusz nyugati része, hanem a keleti katolikus egyházak befolyással lehettek az ott élő hívőkre: a templomokban szovjetellenes hangulatot keltettek, és a hívők között ellenséges folyóiratokat, újságokat és imakönyveket osztogattak.

II. János Pál törekvéseit végül siker koronázta, és még ha nem is a Vatikán politikája döntötte meg egyedül a szocialista világrendet, mindenképpen jelentősen hozzájárult.