A második világháború lezárása után a náci Németország fővárosát, Berlint a győztes hatalmak négy zónára osztották: az amerikai, angol és francia területen, a Trizónában az emberek a piacgazdaságra és a polgári demokráciára történő átmenet első lépéseivel ismerkedtek, míg a szovjet zónában minden szempontból a bolsevista moszkvai szellemiség volt meghatározó. Ugyanez a felosztás jellemezte egész Németországot, és nem volt meglepő, hogy az emberek nagy része igyekezett a nyugati hatalmak által megszállt területeken munkát, esetleg új otthont keresni. Akárcsak Berlinben, ahol naponta félmillió ember lépte át a határt a város egyik zónájából a másikba. Természetesen a kelet-berliniek voltak döntő többségben, a munka mellett vásárolni és szórakozni is a nyugati részbe jártak. Ez a helyzet pedig nemcsak Berlin szovjetek által megszállt részén okozott hatalmas feszültséget, a nagyhatalmak között is.
A viszony tovább romlott, amikor hetven esztendeje, 1948 tavaszán a Trizónában bevezették az új fizetőeszközt, a német márkát, amire jött a szovjet válasz: a hadsereg erői lezártak szinte minden utat, amely Nyugat-Berlinbe vezetett. A blokádra válaszként 1948. június 26-án légihidat létesítetek a szövetségesek Nyugat-Berlin és az általuk ellenőrzött megszállási övezet között, amivel sikerült a világtól elzárt nyugat-berlinieket ellátni mindennel – ennek következtében omlott össze 11 hónap múlva Sztálin blokádja, azaz a hidegháború első nagyobb konfliktusa a Szovjetunió kudarcával zárult. A kommunista vezetők azonban nem felejtettek, és az augusztus 3–5-ig tartó moszkvai találkozón úgy döntöttek, végleg lezárják a Kelet- és Nyugat-Berlin közötti nyitott határt. A találkozóról hazatért keletnémet pártvezető, Walter Ulbricht augusztus 12-én délután 16 órakor aláírta a parancsot a határ bezárására. Másnap, vasárnap éjfélkor a hadsereg, a rendőrség és a „Kampfgruppen” megkezdte a város fizikai kettéválasztását. A fal építése közben utcák, vasútvonalak törtek ketté, illetve hirtelen bezárultak a földalatti állomásai – sőt, ha a határvonal éppen arra húzódott, bizony a temetőket sem kímélték. Sokszor elhangzott, miért hagyták ezt a szövetséges haderők, miért nem avatkoztak be, hiszen Berlin nagyobbik felének önkényes körbekerítése súlyosan sértette a potsdami egyezményt. Ám ezeknek a vádaskodásoknak nincs alapjuk: arra nagyon vigyáztak a szovjet oldalon, hogy a falat építő munkások és őreik ne lépjenek át a nyugati szektorok területére, így az építkezés hírére azonnal a zónahatárhoz vezényelt brit és francia katonák semmit sem tehettek. Keleten a falat a fasizmus és a nyugati agresszió elleni védősáncnak, nyugaton pedig a kommunista zsarnokság szimbólumának nevezték.
Ich bin ein Berliner - John F. Kennedy's visit to Germany in 1963
June 26th will mark the 50th anniversary of U.S. President John F. Kennedy's famous speech: "Ich bin ein Berliner". The speech, which underlined the United States support for West Germany in the wake of the construction of the Berlin Wall, proved to be a great morale boost for the people of West Berlin.
Az Amerikai Egyesült Államok akkori elnöke, John F. Kennedy 1963 júniusában utazott Berlinbe – még egy év sem telt el a kubai rakétaválság megoldásától, azaz nemzetközileg igencsak kényes időszakban. Ráadásul ezt a látogatást éppen a légihíd kiépítésének a 15. évfordulójára időzítették, azokban a hónapokban, amikor a nyugat-berliniek egy esetleges keleti megszállási kísérlettől és a Nyugat általi magukra hagyottságuktól féltek. Természetesen a vendéglátók elvitték Kennedyt a falhoz, aki teljesen a látvány hatása alá került, annyira felháborította, az egyik átkelőnél tett látogatása után írta meg a beszédét.
Az amerikai elnök Schöneberg kerület tanácsházának (Rathaus) erkélyéről mondta el beszédét, szavaival a demokrácia értékei mellett állt ki, és élesen bírálta a kommunista rendszert. „Kétezer évvel ezelőtt a legbüszkébb mondat, amit ember mondhatott, ez volt: Róma polgára vagyok! Ma a legbüszkébb mondat, amit a szabad világban valaki mondhat: Berlini vagyok! – kezdte, majd nem sokkal később így folytatta: – Ez a fal nemcsak történelem, hanem az emberiség ellen elkövetett bűn is, hiszen családokat, férjeket és feleségeket, fivéreket és húgokat szakít szét, embereket, akik szeretnének együtt lenni.”
Kennedy csak a legutolsó pillanatban illesztette szövegébe a híressé vált részt – „Ich bin ein Berliner” –, amely a hidegháború egyik legjellemzőbb és legtöbbet idézett mondatává vált. Már a Rathaus lépcsőjén állt, amikor megkérdezte tolmácsát, hogyan mondják németül, „I am a Berliner”. A német fordítást egy cédulára írva tartotta végig a kezében. „A szabad emberek, éljenek bárhol, mind berlini polgárok. És ezért szabad emberként büszkén mondom e szavakat: Ich bin ein Berliner” – zárta mondanivalóját az amerikai elnök.
John F. Kennedy's speech in Berlin
Check out http://mentorinabox.blogspot.com/ A Toastmaster meeting is a laboratory to practice communication and leadership skills. As you become more comfortable with speaking and taking on leadership roles, you will naturally convey this comfort through your body language. However, becoming a student of body language (or nonverbal communication) can bring your leadership skills to a more advanced level.
Később a Freie Universitäten megismételte a szónoklatot, ahol azonban – tanácsadói véleményére hallgatva – már kevésbé élesen fogalmazott. Szavai mint az Egyesült Államok külpolitikai álláspontjának világos kinyilatkoztatása legalább annyira szóltak a Szovjetuniónak, ahogy Nyugat-Berlin lakóinak. Ugyanakkor ma már tény az is, hogy az elnökben felmerült, nem ment-e túl messzire a beszédével, hiszen az amerikai és a szovjet vezetés éppen a nukleáris kísérletek felfüggesztésére irányuló szerződésen munkálkodott – ám ahogy az kiderült, a tárgyalásokra semmilyen hatást nem gyakorolt a beszéd.
Külön érdekesség, hogy egészen 2007-ig nem lehetett bizonyítani a tűzparancs létét, ami alapján a berlini falnál a menekülők tömegét mészárolták le a keletnémet határőrök. Egyrészt mindent tagadtak az NDK és az állambiztonsági minisztériumának, a Stasinak volt vezetői – holott a vizsgálatok alatt a határőrség valamennyi tagja felülről jött parancsról beszélt. Tizenegy esztendeje azonban előkerült egy 1973-ban írt hétoldalas dokumentum, ami döntő bizonyítéknak számított.
„Ne habozzanak fegyvert használni, akkor se, ha a határsértési kísérletnek nők és gyermekek is a részesei, mert az árulók gyakran épp ezt használják ki”– állt a határőrség iratai közt talált Stasi-okirat, amely épp azt igazolta, hogy az ország vezetői egyenesen elvárták a menekülők meggyilkolását.
Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.
