Bőven van mit tanulnunk a horvátoktól

Emmanuel Macron kirobbanó gólöröme. Mellette felesége tapsol, míg Putyin orosz elnök és horvát kollégája, Kolinda Grabar-Kitarovic csendben szemlélődik (Fotó: Reuters/Damir Sagolj)

69. perc. Talán már minden eldőlt. A papírforma érvényesül, győz az erősebb. Azonban a magára maradt horvát csatárt mindez mintha nem is érdekelné. Ő csak rohan, rohan a kapus felé, pedig látszólag teljesen esélytelen, hogy utolérje a labdát. Azonban a kapus lábáról egyszer csak lepattan a labda, amit a horvát játékos rögtön be is lő a kapuba. Mario Mandzukic most egy pillanatra maga volt Horvátország – sőt maga a horvát nemzet.

Hirdetés

Horvátországnak ugyan a mostani focivébén az ezüsttel kellett beérnie, valójában az egész világot elbűvölték játékukkal. Sokan voltak kíváncsiak arra, mitől lettek ilyen erősek a horvátok. Egy nappal a döntő előtt a válogatottjuk csapatkapitánya, Luka Modric el is árulta a titkot. Azt mondta: a háború tette ilyen keménnyé az embereket, de az egész nemzetet is. S valóban, a horvát válogatottban több olyan játékos is van, akinek a gyermekkorára a délszláv háború nyomta rá a pecsétjét. Mario Mandzukic családja a bosnyák–horvát határ menti Bródból menekült Németországba, ahol a fiú aztán profi focista lett. Majd visszatért a hazájába, hogy aztán az egész világot elkápráztassa játékával.

Franciaország 1998 után ismét világbajnok

Most bizonyosodott be, Horvátországnak sok volt a három 120 perces idegőrlő csata a kieséses szakaszban, de így is története legszebb sikere ez a vb-ezüst.

Ám a szurkolók harci kedve is sokat elárul arról, amiről a csapatkapitány beszélt. A horvát–angol meccs után több horvát barátom is boldogan posztolta a legnagyobb közösségi portálra a győzelem pillanatait. Sokan az örömkönnyekben úszó horvát szurkolókra lettek figyelmesek, arra azonban már kevesebben, hogy a horvátok a Moja domovinát, vagyis Az én hazámat éneklik eközben. A dalt annak idején a függetlenség kikiáltásának alkalmából írták, azonban gyorsan a háború lelkesítő dala lett, miután a jugoszláv néphadsereg tankjai horvát földre tapostak. „Nemzedékek ezrei nem alszanak ma éjjel / Most az egész világ velünk van!” – jól ismeri minden horvát ezeket a sorokat, és bizony, nem a focimeccsekről. Itt a futball tényleg cseppben a tenger.

Jól látszik ez a VIP-páholyban is, ahol a nemzeti érzületükről oly híres franciák elnöke, Emmanuel Macron ingben, nyakkendőben tekintette meg a meccset, Kolinda Grabar-Kitarovic horvát elnök asszony viszont a nemzeti mezt öltötte magára, hogy így lelkesítse a sajátjait. S bár az operatőrök leginkább Macron kitörő gólörömét mutatták, talán többen voltak azok, akik ezekben a pillanatokban is inkább a horvát elnökkel voltak. Mert akármi is a végeredmény, az övéi most valami óriásit tettek a pályán.

Célba ért gyűlölet

A most gyűlölködők akkor is bevándorlóországoztak-e, amikor a Liu fivérek történelmi aranyéremhez juttatták Magyarországot a téli olimpián?

Nekünk, magyaroknak bőven van tanulnivalónk abból, amit a horvát játékosoktól láthattunk. Cseppet sem véletlen, hogy Mandzukic gólját nem egy magyarországi stadionban láthattuk. Az az alázat, az a büszkeség, amivel a horvát válogatott felküzdötte magát a második helyre, az tesz egy nemzetet igazán sikeressé. Hazánkban ez a harci kedv mintha hiányozna: kevesen élnek itt olyanok, akik akkor is hajtanak, akkor is rohannak, ha csak egyszázaléknyi esélyük van a győzelemre. Mi leginkább a felelősök keresésében vagyunk profik – és nem csak a fociban. A politikában már megszokhattuk, hogy kizárólag a másik fél hibás az ország minden problémájáért. De ez a helyzet a mindennapi életünkben is, ahol büszkeség helyett leginkább önteltség jellemző – látjuk, milyen „sikerrel”.

A horvátoktól azonban mást is tanulhatunk. A vereség sem fáj annyira, ha nemes módon, kitartóan küzdünk a céljainkért. Ha ezt tennénk, biztosan velünk lenne a világ.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 10. számában jelent meg, 2018. július 20-án.

Hirdetés

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! 

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.