Túszejtési rutin az EU kapujában

Uniós megfigyelők Grúziában (Fotó: Matsuzaki Diána Sayuri)

Június utolsó napján egy 16 éves iskolás fiú tűnt el az északnyugat-grúziai Chvrinisiből. A nyilvánvaló riadalom mellett a környék lakói egyfajta rutinnal vették tudomásul az esetet. Mert ez lassan már csak egy eset. A szakadár, magát függetlennek tartó, de Oroszországhoz húzó Dél-Oszétia völgyvidéken húzódó határán ugyanis a 2008-as háború óta szinte mindennaposak az emberrablások – a helyiek azt is tudni vélik, hogy a déloszét oldalon élő orosz katonák és fegyveresek a tettesek. A határvonal csak néhány átkelőn átjárható, ezért akit itt elhurcolnak azzal, hogy illegális határátlépő, egy úgynevezett bíróság elé kerül, és kétezer rubeles, azaz csaknem kilencezer forintos óvadékot – vagy váltságdíjat – szabnak ki érte. Persze az összeg nem nagy, de az itteniek jóval szegényebbek annál, hogy ezt gyakran ki tudják fizetni. Márpedig az esetek száma 2013 óta egyre sűrűsödött, olyannyira, hogy csak 2017-ben 227 személy esett áldozatul az emberrablóknak. Az elrabolt személyek általában sértetlenül kerülnek vissza a családjukhoz, de néhány hónapja egy volt katonát megkínoztak, megöltek, maradványait pedig csak hosszas tárgyalások eredményeként juttatták vissza a hozzátartozókhoz.

Hirdetés

A hatóságok tehetetlenek, és mivel a jelenlegi grúz kormány erősen oroszbarát, Tbiliszi inkább nem bocsátkozik összetűzésbe Moszkvával. A saját kormányát is gyakran bíráló grúz elnök, Giorgi Margvelasvili szinte természetes tényként jelenti ki, hogy a helyiek már hozzászoktak az efféle atrocitásokhoz, mondván: „a grúz nép nagyon rugalmas”. De nemcsak emberrablásokat írnak Oroszország számlájára. Helyiek beszámoltak arról is, hogy az úgynevezett határt az orosz fél időnként önhatalmúlag elmozdítja, kicsit beljebb viszi a grúz földre – így fokozatosan egyre nagyobb területet hasítanak ki Grúziából. A rendőrség ugyan segítőkészen elkísért minket is a konfliktuszónába, a határvonalig azonban már ők sem mentek el.

Ugyanígy az Európai Unió megfigyelőmissziója is csak távcsővel, az oszét oldallal szemközti domb egyik kiugró pereméről figyeli az orosz bázist. A nemzetközi egységnek nincs beavatkozási joga, hatáskörük gyakorlatilag annyi, hogy ha bármilyen gyanús eseményt tapasztalnak, azt jelenthetik a grúz hatóságoknak. Havonta egyszer pedig egy asztalhoz ülnek a grúz és az orosz vezetéssel, és megköszönik, hogy kiadták az elrabolt, azaz „letartóztatott” túszokat. Merthogy ők az emberrablásokat is óvatosan, a politikai korrektség jegyében csak letartóztatásnak nevezik.

A grúz közvéleményben az elcsatolt részek és az orosz megszállás iránti aggodalom évek óta a három legfontosabb megoldandó probléma között szerepel, de ellentmondva az elnök véleményének, a civil társadalom mégsem hajlandó beletörődni a határ elmozdításába és az emberrablásoktól való folytonos félelembe. Az Erő az Egységben nevű Facebook-csoport tagjai önerőből járőröznek a határ menti térségben, és figyelik az oroszok esetleges mozgásait. Amikor pedig a helyiek riasztják őket, akár éjszaka is néhány órán belül a helyszínen teremnek. Magam is egy ilyen riasztás után jutottam ki a határvidékre, és annak ellenére, hogy hajnali 2 felé járt az idő, a csoport tucatnyi tagja már a falu főterén gyülekezett. A falu egyik vezetője elmondta: bármilyen fenyegetést észlelnek, inkább az önkénteseknek szólnak, mert bennük bíznak, a hatóságokban már kevésbé. A csoport ugyanis szociális feladatokat is ellát, segítik a helyieket ahol és amiben kell. Nem utolsósorban pedig a térség egyfajta szóvivői: a nemzetközi sajtó felé is ők próbálják eljuttatni a határsértések és emberrablások hírét, rácáfolva a grúzok beletörődő mivoltára.

Grúzia pedig nagyon igyekszik, hogy a Nyugat elfogadja. Volt szovjet tagállamként, Oroszország és Törökország szomszédságában az ország inkább az Európai Unió társaságát választotta, még akkor is, ha nincs közvetlen kapcsolata egy tagállammal sem. A posztszovjet államokban általánosnak számít a nagy gazdasági szakadék a főváros és a többi régió között, az unió ezt a különbséget próbálja meg csökkenteni. Tbiliszi 2014-ben társulási szerződést írt alá Brüsszellel, és a Keleti partnerség stratégiai projektjének keretében Grúzia-szerte számos kezdeményezés kap uniós támogatást, főleg az oktatás és a vidékfejlesztés területén, hiszen e két szegmensben foglalkoztatják a legtöbb embert

Az ország dinamikusan fejlődő bevételi forrása a turizmus, a kaukázusi síterepek, a fekete-tengeri strandok. Az izgalmas, a közel-keletihez hasonlító gasztronómia miatt egyre többen fedezik fel maguknak ezt a vadregényes országot. Viszonylag erősek a demokratikus intézmények és átláthatóak a pénzügyek, kielégítő a sajtószabadság helyzete. Igaz, ez utóbbi nehézséget is okoz, mivel az orosz médiabefolyás egyre erősebb, és – szintén nemzetközi megfigyelők szerint – jól érezhető az orosz dezinformációs gépezet működése, ami leginkább az Európai Unió ellen próbálja hangolni a közvéleményt.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 8. számában jelent meg, 2018. július 6-án.

Hirdetés

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 11. számban? Itt megnézheti

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.