Egy friss felmérés szerint a németek 47 százaléka az előre hozott választások mellett van, s csak 29 százalék gondolja úgy, hogy a jelenlegi nagykoalíció töltse ki 2021-ig az idejét. Az Insa közvélemény-kutatásából az is kiderül, hogy a megkérdezettek 56 százaléka nem bánná, ha távozna a posztjáról Angela Merkel kancellár. A választók elégedetlenségét tükrözi egy másik, az ARD közszolgálati csatorna megrendelésére a pártok népszerűségéről az Infratest Dimap által készített felmérés is. Eszerint a jobboldali populista, migránsellenes Alternatíva Németországnak (AfD) egy százalékkal a szociáldemokratákat (SPD) is megelőzve 18 százalékkal már a második legtámogatottabb párt, miközben a CDU–CSU pártszövetség egy most rendezett választáson csak 28 százalékot kapna.
A koalíció környezetében kirobbant botrányok első pillantásra szintén alátámasztják a kormányzó pártokkal szembeni elégedetlenséget. Előbb a német elhárítás vezetőjének a menesztése, majd visszavont felfelé buktatása vágta ki a biztosítékot. Hans-Georg Maassen „bűne” az volt, hogy a nyár végi és szeptember eleji chemnitzi tömegdemonstrációk kapcsán a német sajtó, a kormányszóvivő, sőt Merkel állítása ellenére azt mondta, Chemnitzben a szélsőjobboldali elemek nem folytattak hajtóvadászatot migránsok és baloldaliak ellen. Azzal vádolták, hogy szoros kapcsolatot ápol az AfD-vel, és információkat ad ki a pártnak.
Chemnitz – a nácizás már nem lesz elég – Magyar Hang
Az okokra kellene összpontosítani, nem az egyébként is elfogadhatatlan szélsőjobbos erőszakra.
Leváltását így sokan annak jeleként értelmezték, hogy a berlini nagypolitika eltávolodott a pártok tagságától, a migránskérdés kapcsán pedig a nyilvánvaló dolgokat sem akarja meglátni. S ha ez még nem lett volna elég, az SPD követelésére leváltott Maassent a koalíción belüli érdekeket figyelembe véve előbb belügyi államtitkárrá nevezték ki, majd a tiltakozások hatására mégsem buktatták felfelé, csak főtanácsadó lett a belügyminisztériumnál.
Az ügy jól mutatta a német politika működését és a kihívásait is. Az nem meglepő, hogy a koalíció meglehetősen sérülékeny, és még az ilyen esetek is megrázzák. Már csak azért is, mert a migránsok kérdése nemcsak az elitet, de az egész társadalmat megosztja. Az is látszik, hogy a nagypolitika vészesen eltávolodott a társadalomtól – és mint a Chemnitzben történtek is mutatták, különösen érvényes ez. Bár ebben a kérdésben alaptalannak látszanak a Maassent ért vádak, a titkosszolgálatokat és a rendőrséget is elbizonytalanította a jelenleg mindenekelőtt a migránsok körül kialakult helyzet.
De a problémákat, ha késve és lassan kezelik is, a pártok is érzik. Ebből fakadt a következő, a frakcióvezető választása körül a CDU–CSU közös parlamenti képviselőcsoportjában kirobbant botrány. Az Angela Merkel bizalmasaként számon tartott Volker Kaudernek ugyanis 13 év után távoznia kell a tisztségből, annak ellenére, hogy mind a kancellár, mind pedig Seehofer nyomatékosan kérte a frakciót Kauder támogatására. Az elemzők eredetileg a szavazatok megoszlásából akarták lemérni Merkel tevékenységének megítélését, Kauder leváltására azonban szinte senki sem gondolt. Még akkor sem, ha 1973 óta először volt egynél több jelölt a frakcióvezetői tisztségre.
Az utolsó csepp az lehetett a pohárban, hogy Merkel bejelentette, az év végén újra indul a CDU elnöki posztjáért. Ralph Brinkhaus eleve azért indult el, hogy új lendületet adjon a frakciónak, az eredmény azonban a vártnál is nagyobb elégedetlenséget jelez. Még akkor is, ha – mint az új frakcióvezető fogalmazott –, nem a kancellár ellenében akar politizálni. Ez azonban egyértelmű figyelmeztetés Merkelnek.
Megalkották a stratégiát, amivel legyőznék az AfD-t – Magyar Hang
A jobboldali populisták növekvő társadalmi befolyását ellensúlyozná a Németországban formálódó baloldali összefogás.
A sajtó már a Merkel-korszak végéről ír. Joggal merül fel a kérdés, mennyire stabil a nagykoalíció, s tényleg leáldozott-e a kancellár csillaga. Az első felvetés kapcsán erősen valószínűsíthető, hogy a koalíció kitölti a ciklusát. Annak ellenére, hogy főképp a konzervatív kiskoalíción belül feszült a helyzet – továbbá ez a négy év a hol fellángoló, hol pedig lecsendesedő politikai válság jegyében telik. Németország azonban nem a 70-es, 80-as évek Olaszországa, ahol egymás után buktak a kormányok. Az is nagy eséllyel kijelenthető, hogy az AfD egyelőre nem kerül a kormányzás közelébe. A berlini fősodor ugyanis láthatóan nem a radikális populisták integrálásával leírható osztrák utat választotta, hanem a teljes kizárást és a többi erő összefogását jelentő franciát. Merkel tehát nem adja fel, inkább előre menekülve indít harcot kihívói ellen, miközben csendben azért a társadalmat leginkább érintő kérdésekben – mint a migránsokkal szemben hozott intézkedések – magáévá teszi a felvetéseiket.
S ez a választás az európai politikát is jelentős mértékben meghatározza. Részben ezzel magyarázható már az is, ahogy az Európai Néppárt áll a magyar kormányhoz.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 21. számában jelent meg, 2018. október 5-én. Keresse a lapot az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 21. számban? Itt megnézheti.
