Nem emlékszem arra, hogy egy amerikai félidős választás valaha is ennyire lázba hozta volna nem csak Amerikát, hanem az egész világot – értve persze ez alatt elsősorban a politika iránt érdeklődő közönséget. Pedig korábban az Egyesült Államokon kívül a legtöbben valószínűleg egy vállrándítással intézték el azt, hogy az amcsik két elnökválasztás között megint a szavazóhelyiségben időznek, és az amerikaiak lelkesedése is mérsékeltnek volt mondható az elnökválasztásokhoz képest.
Most azonban – mint 2016 óta minden – ez is másképpen alakul. Ez a választás ugyanis nem csupán arról szól, melyik párt alkot majd többséget a Kongresszus képviselőházában és szenátusában (hiszen ilyenkor egyebek mellett kongresszusi képviselőket, szenátorokat és kormányzókat választanak), hanem leginkább arról, mi lesz Donald Trump és a trumpizmus sorsa. Vagyis arról is döntés születik, folytatódhat-e az unortodoxia előretörése. Vagy esetleg egy amerikai fordulat elakasztja majd a populista lendületet, nem csak Amerikában.
Ha a republikánusok rosszul szerepelnek, Trumpnak vége, jó esetben kihúzza az elnöki ciklus végéig béna kacsaként. Ha viszont a demokraták szerepelnek le, megnyílik az út Trump 2020-as újjáválasztása előtt. Nem hiába mondta az elnök pár hete egyik kampánygyűlésén Mississippiben: „Nem én vagyok a szavazólapon. De bizonyos értelemben mégiscsak én vagyok a szavazólapon.”
És tényleg. Mégiscsak. Lehetne esélyt latolgatni, hogy a demokraták valószínűleg visszaszerzik a képviselőházat, a republikánusoknak meg sikerül majd megőrizniük a szenátusi többségüket – ez eddig valószínűnek tűnt, annál is inkább, mivel a félidős választásokat jellemzően az ellenzék szokta megnyerni az Egyesült Államokban. Csakhogy az utóbbi hetek eseményei elég élesen mutattak rá, most minden és annak az ellenkezője is megtörténhet.
***
Nézem az amerikai Fox News hírműsorát. Migránskaraván mindenhol. Christopher J. Farrellt kapcsolják a stúdióba. Ő egy ilyen CÖF-szerű amerikai alapítvány „tényfeltáró” részlegének vezetője, aki ilyen minőségében pár napot töltött a guatemalai határvidéken, hogy beszámolhasson a közép-amerikai kivándorlókból álló menetekről. Amelyekben esetenként több ezer elkeseredett guatemalai, hondurasi és El Salvador-i masírozik a mexikói–amerikai határ felé azt remélve, hogy a tömeg kicsikarhatja majd a bebocsáttatást az ígéret földjére. Farrel elmondja az összes riasztó panelt, amit mi, magyarok már jól ismerünk: hogy túlnyomórészt fiatal, életerős férfiakból áll a menet, hogy bűnözök vannak köztük és a többi. És hogy a „guatemalai kormány legfelsőbb köreiből” származó információk szerint a Soros György megszállta amerikai külügyminisztérium szervezi a meneteket. (Ez utóbbi üzenet is ismerős valahonnan.)
Migránskaraván a 22-es csapdájában - Magyar Hang
Így menetel a „Soros-expressz" Amerika felé - harsogja a magyar közmédia is bármiféle kontextusba helyezés nélkül. De pontosan miről is van szó? A közép-amerikai migránskaraván és annak háttere.
Mindez pár nappal azután történik, hogy Donald Trump egyik Twitter-üzenetében arra hívta fel a figyelmet, hogy bűnözők vannak a tömegben. No meg „közel-keletiek”. Azaz terroristák. Az amerikai elnök persze naponta ismételgeti a témát, nincs kampánygyűlés, ahol ne mondaná ki politikai csodafegyverének nevét: „migránskaraván”. Egy Montanában tartott rendezvényen aztán arra is célozgatott, hogy a migránskaraván útját a demokraták egyengetik. Hogy miképpen segítené ez a demokratákat a választáson, az valószínűleg nem csupán nekem rejtély. Hiszen inkább valamiféle pánik érződött rajtuk, mit kezdjenek ezzel az egyre inkább mindent eluraló üggyel (pedig már annyira a markukban érezték a győzelmet), és használható ötlet híján inkább azt javasolták megszeppent jelöltjeiknek: kerüljék a témát.
Az ember persze szeretné azt hinni, létezik egy józan és racionális többség, amely sem a félelemkeltést, sem az ellenőrizetlen bevándorlást nem tartja jó ötletnek. Ám láthatóan a Demokrata Párt kevésbé bízik egy ilyen túl cizelláltnak gondolt üzenet sikerében. Így azonban a migránskaravánok ügye a republikánusok számára főnyeremény: a híradásokat nézve a békés amerikai polgár számára egy hollywoodi film zombiapokalipszise rémlik fel, egy olyan tévésorozat, amelyben azt látja, hogy az Egyesült Államok felé támolygó menet minden nappal közelebb kerül az ő otthonához. Az elnök pedig utasít, intézkedik, katonákat küld a határra. Véd. De legfőképpen örül, hogy nem az egészségügyi reformról kell beszélnie az akadékoskodó riporterek előtt.
Ha megnézzük a karavánról szóló elnöki Twitter-üzenetek kommentsorát, láthatjuk, sokan tényként könyvelték el, hogy a migránskaravánt nem más finanszírozza, mint George Soros, aki lassan annyi minden rosszért felel a világban, hogy erről muszáj lesz teológiai értekezést is írni.
De miért is tudja ezt ennyire „jól” sok-sok amerikai választó? Ebben nem csak az összeesküvés-elméleteknek egyre többször helyt adó Fox Newsnak vagy a radikális közönség tömegeit vonzó Breitbartnak, avagy a konzervatív rádiósztár Rush Limbaugh-nak, illetve a konteókirály Alex Jonesnak van felelőssége. Hanem a Republikánus Párt prominenseinek is.
Ha az ember semmit nem hisz el, mindenről meggyőzhető - Magyar Hang
A kormánynak az a célja, hogy megfossza a közéleti diskurzust a szakpolitikai kérdésektől - mondja Krekó Péter. Interjú.
Matt Gaetz republikánus képviselő például egyik karavános Twitter-bejegyzésében kifejezetten Sorost emlegette. (Hiába cáfolják a Soros által támogatott civil szervezetek, hogy az ügyben bármi szerepük lenne.) Kongresszusi képviselőtársa, az iowai Steve King (nincs köze a horroríróhoz) pedig a minap került reflektorfénybe egy pár hete adott interjúja kapcsán, amely az osztrák identitárius szélsőjobb lapjában, az Unzensuriertben jelent meg, amely interjúban King a „nagy felcserélés” elméletének alaptéziseit ismételte el. Ez a teória (akár a magyar kommentfalakon népszerű „Coudenhove–Kalergi-terv” hívei) ördögi machináció eredményeként láttatja a tömeges migrációt, gonosz összeesküvésnek, amely a nyugati civilizáció elpusztítását és az „őslakosok” eltüntetését szolgálja. És ezek csak kiragadott példák. Általában elmondható, hogy a republikánus retorika egyre többször merít az összeesküvés-elméletekből.
Csakhogy ezzel kezd is kicsúszni a kezéből az irányítás. Egynémely politikus, aki ebbe a mocsárba lép, azt hiszi, ura marad a helyzetnek, és majd jól elmanipulálja az embereket a szavazófülkékig, aztán utána úgyis mindenki megunja az egészet, és hazamegy. Ehelyett viszont mindenki inkább beleragad a mocsárba. A tapasztalat azt mutatja ugyanis, hogy elég addiktív ez a rögeszmés gondolkozás, mert felszabadító élménynek hat a tömeggel való sárban való fetrengés. Legalábbis egy ideig.
***
Nem akarom egyenesen Trump nyakába sózni Amerika belföldi terroristáit, ez talán igazságtalan lenne, de meggyőződésem, hogy a hisztéria feltornázása szükségszerűen mindenkit az agresszió felé tol – így a mentálisan instabil embereket is, akikből minden politikai oldalon akad. Amikor például Donald Trump megdicséri az újraválasztásáért küzdő Greg Gianforte republikánus képviselőt, amiért az földhöz vágta a Guardian riporterét, mivel idegesítették az újságíró kérdései, annak nem csak egy-két voksra váltható kacaj lesz a következménye közönsége soraiban. Hanem az is, hogy jó páran azt érzik majd ezután, riportereket földhöz csapkodni normális, társadalmilag elfogadott, sőt díjazott tevékenységgé vált.
Ráadásul mindig lesz pár gyengeelméjű, aki ennél is továbbmegy majd. Mint például a floridai levélbombás ember, aki úgy gondolta, ideje lépni a fondorlatos terveiket szövögető demokrata vezérek ellen. Ő pedig úgy lépett, hogy robbanóeszközöket küldözgetett postán Barack Obamától Soros Györgyig minden olyan közszereplőnek, aki e konspirációs teóriák kedvelt főszereplőjévé vált.
A MAGABomberként emlegetett Cesar Sayocot szerencsére pár napon belül lekapcsolta az FBI (a MAGA mozaikszó Trump választási jelszavának kezdőbetűiből áll össze, a „MAGAbomber” szó használata pedig hamar elterjedt az online térben, ami mutatja, hogy mindeközben a demokrata kampánystáb sem tétlenkedik). A férfi furgonjára kiragasztott poszterekből elég nyilvánvaló, hogy Sayoc egyrészt elkötelezett Trump-támogató, másrészt rabja az összeesküvés-elméleteknek, amelyekben a főgonoszok az Amerika ellen ármánykodó liberálisok.
A Soros György-sztorikon megedződött republikánus tábor persze résen van. Ha belenézünk, mondjuk, a Breitbart kommentfolyamaiba a MAGABomber-cikkeknél, láthatjuk, általános olvasói hozzáállás, hogy a demokraták összeesküvéséről van szó, a furgonon talált képek túl újnak tűnnek, Sayoc túl elkötelezettnek, az egész ügy tehát megrendezett, és valójában a demokraták színjátéka. Ezen persze nem csodálkozhatunk, hiszen a gyanakvás magjait maga az elnök is hintette a hívek soraiban, amikor még Sayoc letartóztatása előtt arról sajnálkozott a Twitteren, hogy ez a „bombaügy” elveszi a republikánusok lendületét – és a bomba szót Trump elég számító módon idézőjelbe tette, mintha nem valós dologról lenne szó.
Sorost is úgy jellemzik, mint a szabadkőműveseket - Magyar Hang
Világösszeesküvők vagy filozofálgató bölcsészek a szabadkőművesek? Az A38 Hajóról kitiltott beszélgetésen borzongtunk.
Aztán eltelt pár nap, és múlt szombat este egy 46 éves, Robert Browers nevű férfi magához vette legálisan tartott rohampuskáját, félautomata pisztolyait, majd besétált Pittsburghben egy zsinagógába, és tizenegy embert agyonlőtt, többeket pedig megsebesített az ott tartózkodók és a kiérkező rendőrök közül. Célpontja egy menekülteket segítő zsidó szervezet volt, amelyről Bowers azt posztolta korábban a Twitteren, hogy támogatja a migránskaraván résztvevőit, vagyis az USA elleni inváziót.
A tragédiát követően Trump elnök arról értekezett, hogy ha a templomban is lettek volna fegyverek, akkor nem történik ekkora baj. A Breitbarton pedig egy harcias rabbi máris cikket írt arról, hogy a zsidóknak igenis élniük kell a második alkotmánykiegészítés adta jogokkal, azaz fegyverrel kell zsinagógába járniuk. Szóval így… Még mielőtt bárkinek eszébe jutna, hogy a fegyvertartás szabályozásának szigorítása értelmes felvetés lehet a történtek után.
Én azt mondom tehát, hogy Amerikában – miként itt, Európában is – jócskán benne járnak már a mocsárban. Hogy a karaván mikor ér oda, ebből a szempontból másodlagos.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 25. számában jelent meg, 2018. október 31-én. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 25. számban? Itt megnézheti!
