Kezdőlap Külföld Köszönjük, „P...

Köszönjük, „Papi”!

Szolgált az Egyesült Államok ENSZ-nagyköveteként, a Kínába akkreditált amerikai diplomáciai misszió fejeként és CIA-igazgatóként, így bátran állíthatjuk, az amerikai elnökök közül nem igen akadt olyan, aki ennyire otthonosan mozgott volna a külpolitikában, mint a 94 éves korában elhunyt George H. W. Bush.

HIRDETÉS

Egyéves, 1976 és 1977 közötti megbízatása során azt a hálátlan feladatot kapta, hogy próbálja meg helyreállítani a CIA akkortájt megroggyant tekintélyét. De talán a legnehezebb az a kihívás volt, amit elődjétől, Ronald Reagantől örökölt: levezényelni a hidegháború végét. Ugyan akkor még nem lehetett pontosan látni, de abban, hogy a vasfüggöny leomlása, a szovjet hegemónia alkonya és a kelet-európai szocialista blokk leválása a nagy testvérről (Romániát leszámítva) tulajdonképpen szinte vértelenül ment végbe, nagyon nagy szerepet játszott az idősebb Bush visszafogott pragmatizmusa. Higgadtsága (és nem mellesleg konzervativizmusa) kellett ahhoz, hogy az Egyesült Államok akkor ne játssza el az önelégült győztes szerepét.

Idősebb Bush így arra is figyelt, hogy 1989 nyarán a párizsi G7-csúcstalálkozó előtt, ha már Európában jár, útba ejtse a kommunista rezsimet lebontani készülő Lengyelországot és Magyarországot is.

Meghalt George H. W. Bush – Magyar Hang

Kilencvennégy éves korában, pénteken elhunyt az Amerikai Egyesült Államok 41. elnöke, George Herbert Walker Bush. A halálhírt a hivatala tette közzé.

– Rendkívül büszke vagyok arra, hogy én vagyok az első amerikai elnök, aki meglátogatta Magyarországot – idézte az amerikai elnök budapesti beszédét a Magyar Nemzet 1989. július 13-i száma. Harminc év távaltából pedig már csak a kultúrtörténeti pikantéria szempontjából is érdekesek az idősebb Bushnak az akkor Marx Károlynak nevezett Corvinus Egyetemen tett megjegyzései: „Ma Magyarország újra megnyílik a Nyugatnak, az európai kultúra világítótornyává válik. Új kezdetet látok Magyarországon. Budapest légköre felvillanyozó, optimizmussal telített. […] A magyar nép sokáig elnyomott alkotó tehetsége most ismét virágzik iskoláiban, üzleti vállalkozásaiban, egyházaiban. Ez több, mint a szabadság futó időszaka. Ez azt mutatja, hogy Magyarország visszatér hagyományos értékeihez — Magyarország hazatér. Rég elhallgattatott hangokat hallani ismét. Az utcákon független újságokat árulnak, a kereskedelmi rádió- és televízióállomások mindent sugározni fognak a hírektől kezdve Stevie Wonder zenéjéig […]. Ausztriával közös határukon eltűnik Európa megosztottságának és Magyarország elszigeteltségének csúf jelképe, ahogy most feltekerik, összegöngyölik a szögesdrótot. Első ízben van eltűnőben a vasfüggöny. Magyarország mutatja ehhez az utat.”

Az idősebb George Bush amerikai elnök 1989-es magyarországi látogatásáról beszámoló Magyar Nemzet címlapja (Forrás: Arcanum)
Az idősebb George Bush amerikai elnök 1989-es magyarországi látogatásáról beszámoló Magyar Nemzet címlapja (Forrás: Arcanum)

Az amerikai elnök már taktikai szempontból sem igen választhatott volna jobb időpontot a magyarországi látogatásához: Nagy Imre június 16-i újratemetése után alig egy hónappal érkezett Budapestre. És többek között az állampárttal egyezkedő ellenzékiekkel is leült tárgyalni.

De mit látott, tapasztalt és hogyan érzett Bush? Miként azt a CEU gondozásában még 2010-ben megjelentetett A történelem remekei – Az európai hidegháború békés vége (Masterpieces of History – The Peaceful End of the Cold War in Europe) című, főleg az amerikai nemzetbiztonsági archívum (NSA) anyagát, illetve a Gorbacsov Alapítvány tulajdonában lévő iratokat bemutató kötetből is kiderül, az elnököt feszélyezte a rohamtempó, az, hogy milyen gyorsasággal épül le a pártállami rendszer a régióban, miközben az új keretek még nem igen látszottak. Brent Scowcroft akkori nemzetbiztonsági tanácsadó visszaemlékezései szerint Bush budapesti beszéde messze a legjobb volt azon a körúton, még úgy is, hogy támogatást, pénzt nem igen tudott a szép szavak mellé tenni. Mindössze azt: „Felkérem az Egyesült Államok kongresszusát, hogy hagyjon jóvá egy 25 millió dolláros alapítványt, amely a magyar magángazdaság fellendítését szolgáló, új tőke forrása.”

Ugyancsak érdekesek Scowcroft megállapításai, amelyek szerint idősebb Bush inkább a reformkommunistákkal, a helyi ellenzékiekkel, semmint az olykor sokkal reakciósabb antikommunista emigrációval szimpatizált. – Nagy kontraszt figyelhető meg a mindig ugyanazt az egyre inkább unalmas álláspontot szajkózó, lassan „elöregedő” magyar emigráns ellenzékiek és az ugyan a kommunista apparátusban tevékenykedő, ám progresszív gondolkodók között – összegezte 1989-es tapasztalataikat Scowcroft.

A korabeli dokumentumból érződik, az amerikai (és velük összhangban több nyugat-európai) vezetés is úgy látta, túl gyors a változás, épp ezért a folyamatok lassításában, semmint katalizálásában voltak érdekeltek – legyen szó Németország újraegyesítéséről, a NATO szerepéről vagy a Szovjetunión belüli változásokról.

Visszafogottsága a legeuforikusabb pillanatban is érződött, látszott: miközben 1989. november 9-én mindenki a berlini fal leomlását ünnepelte ujjongva, az elnök – akit erről az ovális irodában kérdeztek – mindössze csak annyit mondott: „Nagyon örülök”. Majd még annyit tett hozzá, „nem vagyok túlságosan érzelgős fickó”.

Hogy valóban mennyire nem volt az, annak talán az ugyancsak elnöki székig érő ifjabb Bush a megmondhatója. Az otthon csak „Papiként” (Poppy) emlegetett idősebb Bush azonban kétségtelenül a megfelelő ember volt a megfelelő pillanatban. A történelem pikantériája azonban, hogy visszanézve, hiába tűnik az elmúlt negyven esztendő talán legsikeresebb külpolitikát folytató elnökének, az amerikai választók mindezt nem értékelték annyira, hiszen 1992-ben nem választották újra – helyette demokrata kihívóját, Bill Clintont juttatták be a Fehér Házba. Ahogy Tom Hanksék két éve bemutatott, Azok a 80-as évek (The Eighties) című dokumentumfilm sorozatban is elhangzik: nem csak Bush volt arról meggyőződve, hogy megérdemelt volna még egy elnöki ciklust. S ugyan ez végül nem adatott meg neki, ám nagyhatalmi-diplomáciai szerepe az 1980-as évek végi kelet-európai változásokban örökre a történelemkönyvekben marad.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Balogh Roland
Balogh Roland
1980-ban született újságíró, a Magyar Hang alapító munkatársa, valamint a magyar zenekarokkal foglalkozó Ígéretes titánok blog alapító főszerkesztője. Korábban, 2008-tól tíz éven át a megszűnéséig a Magyar Nemzet újságírója, szerkesztője, nyolc évig a külpolitikai-, majd a kultúra rovat munkatársa. Érdeklődési témakörei: régészet, Kelet-Európa történelme, kiberbiztonság, csúcstechnológiai trendek és underground zene.

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

20,999lájkolóTetszik
756követőKövetés
8,961feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

A gömböc mindent felfal – Magyar Hang-ajánló

Péntektől csütörtökig keresse a 30. számot az újságárusoknál! Már 28 oldalon, változatlan áron!

Kiemelt cikkek

Szíjjártó Péter karácsonyfát szeretne, nem gúlaszerű dobozokat

A külügyminiszter szerint Európában nincs menekültkérdés, csak migrációs kérdés és az illegális bevándorlókra Magyarország nem hajlandó menekültként tekinteni.