Kezdőlap Külföld „Tanulmányozz...

„Tanulmányozza behatóbban a magyar történelmet” – Szijjártó visszaszólt Bécs főpolgármesterének

„Világossá tettük, hogy amíg Ukrajna nem adja fel a magyar nemzeti közösség jogainak szisztematikus csorbítását, addig nem járulunk hozzá a NATO–Ukrajna Bizottság újbóli megrendezéséhez” – jelentette ki Szijjártó Péter külügyminiszter Brüsszelben, ahol a NATO-tagállamok külügyminiszterei találkoztak. A katonai szövetség már több mint egy éve hiába próbálja napirendre venni az ukránokkal történő magasabb szintű egyeztetést, ezt Magyarország rendre megvétózza. Bár a Kercsi-szorosban történt incidens után még jobban növekedett a diplomáciai nyomás, Magyarország kitartott álláspontja mellett, így a NATO arra kényszerült, hogy az ukránokkal és a grúzokkal hívjon össze egy megbeszélést, ezt már Magyarország is jóvá hagyta. Ez azonban egy hivatalosan nem létező formáció, tehát semmiféle döntést nem hozhatott és közös állásfoglalást sem fogadhatott el.

HIRDETÉS

Szijjártó Péternek feltettük a kérdést: tekintettel arra, hogy az orosz-ukrán konfliktus láthatóan súlyosbodik, van-e olyan vörös vonal, amin túlhaladva Magyarország feladja az álláspontját és enged a többi tagállam kérésének. A külügyminiszter válaszában azt mondta, Magyarország csak akkor oldja fel a vétót, ha az ukránok megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy helyre állítsák a magyar nemzeti közösség jogait, „a labda az ukránok térfelén pattog”.

Soros miatt menekült Gruevszki? Macedóniában ezen csak nevetnek – Magyar Hang

Szkopjéban sokan úgy vélik, a macedón kormány hagyta meglógni a börtönbüntetésre ítélt volt miniszterelnököt.

Szijjártó Péter találkozott Nikola Dimitrov macedón külügyminiszterrel, akivel a Gruevszki-ügyről is beszélt. A magyar külügyminiszter elmondta kollégájának, hogy a korrupció miatt elítélt volt macedón miniszterelnök ügyét jogi kérdésnek tekintik, amelyben a magyar kormánytól független hatóság jár el. Hozzátette: ahogy a menekültstátusz odaítélésekor történt, úgy a macedón kiadatási kérelem ügyében is politikai befolyástól mentes döntés születik majd.

Megkérdeztük a külügyminisztert, mit szól ahhoz, hogy a Közép-Európai Egyetem Bécsbe költözése kapcsán Michael Ludwig, az osztrák főváros főpolgármestere azt mondta, tárt karokkal várják a CEU-t és náluk a szabadság levegőjét szívhatják, hiszen az üzenet ebből az, hogy Magyarországon erre nincs lehetőségük. Szijjártó Péter minderre a következőket felelte: „Azt tudom mondani, hogy tanulmányozza behatóbban a magyar történelmet a bécsi főpolgármester és akkor a szabadság levegőjének kérdését kicsit talán intelligensebben ítéli meg.”

Manfred Weber csalódott a CEU költözése miatt, az Európai Bizottság aggódik – Magyar Hang

Az amerikai nagykövetség is csalódottságának adott hangot.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

20,964lájkolóTetszik
755követőKövetés
8,954feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

A gömböc mindent felfal – Magyar Hang-ajánló

Péntektől csütörtökig keresse a 30. számot az újságárusoknál! Már 28 oldalon, változatlan áron!

Kiemelt cikkek

Szíjjártó Péter karácsonyfát szeretne, nem gúlaszerű dobozokat

A külügyminiszter szerint Európában nincs menekültkérdés, csak migrációs kérdés és az illegális bevándorlókra Magyarország nem hajlandó menekültként tekinteni.