Túlélte az elmozdítását célzó szavazást a brit kormányfő

Túlélte az elmozdítását célzó szavazást a brit kormányfő

Theresa May és elődje, a kormányfői posztról a 2016-os őszi brexit szavazás után lemondó David Cameron a graffitiművész, Banksy egyik alkotásán (Fotó: James Frid/Pexels)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A kormányzó brit Konzervatív Párt parlamenti képviselői bizalmat szavaztak a jelenlegi miniszterelnöknek; Theresa May ugyanis túlélte a szerda késő esti bizalmatlansági szavazást, amelyet saját politikai alakulatának tagjai kezdeményeztek ellene – jelentette a BBC. A beszámolók szerint kétszáz képviselő támogatta a kormányfőt, míg 117-en szavaztak az elmozdítására.

Mint arról lapunk is beszámolt reggel, a May elleni bizalmi szavazást azért tarthatták meg, mert legalább 48 képviselő kérte azt hivatalos levélben. Az eredmény, hogy May folytathatja, nagyjából magyar idő szerint 22 óra után pár perccel derült ki – amire komoly kommentcunami indult el a közösségi oldalakon, a konzervatív képviselők a saját szájuk íze szerint értelmezik a voksszámokat. Akadnak, akik szerint a 117 ellenszavazat katasztrófa, és úgy vélik, a kormányfőnek távoznia kellene. Többek között a Skót Nemzeti Párt is azonnal azt követelte, mondjon le a miniszterelnök. Az ellenzéki Munkáspárt vezetője, Jeremy Corbyn szerint May kormánya merő káosz.

Vannak, akik szerint viszont, mivel bőven 159 támogató szavazat felett kapott, May biztos sikert aratott. Egy Twitter-bejegyzésben az osztrák kancellár, Sebastian Kurz is szinte azonnal gratulált brit kollégájának.

Sebastian Kurz on Twitter

Glad about the outcome of tonight's vote in the #UK. Looking forward to seeing @theresa_may tomorrow at the #EUCO in #Brussels. Our shared goal is to avoid a no-deal scenario.

A BBC egyik vezető belpolitikai újságírója, Ben Wright szerint a kormánypárti képviselők alapproblémái ezzel nem fognak megoldódni. A fesztültség a keményvonalas brexit-támogatók és az EU-párti szárny között megmarad. Ugyan a politikai vezetés, tehát a kormányfői tisztség kérdése megoldottnak látszik, hiszen May ellen hasonló szavazást legközelebb egy év múlva kezdeményezhetnek újra, a kormányzaton belüli komoly feszültségeket még nem látni, hogy lehet oldani.

Az elmozdítását megpengetők szerint túl sok engedményt tett a brexit miatt a tárgyalópartnerek felé. Maga a kormányfő a szavazást követően úgy nyilatkozott: azzal, hogy marad a tiszségében, a brexit tisztességesen lezajlik, és jobb jövővel kecsegtet az ország számára. „Ezzel újra visszaszerezzük a pénzünk, a határaink és a törvékenyzés feletti uralmat. Megvédi a munkahelyeket és biztonságot nyújt, a (brit) unió (többi tagja) számára is. Összeköt, semmint még jobban szétválaszt majd minket.” – adott hangot véleményének rögtönzött sajtótájékoztatóján Theresa May. Egyúttal jelezte, már holnap, azaz csütörtökön tárgyalóasztal elé ül az Európai Bizottsággal a brexit ügyében – mint mondta, a kormánya célja, hogy levezényelje azt az uniós kilépőt, amit a választók két éve megszavaztak. Elemzők szerint is azzal, hogy May maradt nagyobb az esélye annak, hogy 2019 márciusában valóban megkezdődik a brit leválás az EU-ról.

Közben kemény vállalást kellett tennie a párt képviselői előtt, információk szerint ugyanis el kellett azt fogadnia, hogy a következő, 2022-ben esedékes parlamenti választásokon már nem ő vezeti a konzervatívok listáját, azaz nem ő lesz a konzervatívok miniszterelnök-jelöltje.