Kétségbeesetten reagáltak az Egyesült Államok szövetségesei Donald Trump azon bejelentésére, hogy Amerika kivonja csapatait Szíriából. Az elkötelezett atlantistaként és a stabilitáson alapuló külpolitika képviselőjeként nyilván tartott James Mattis hadügyminiszter lemondása pedig egyenesen úgy érte őket, mintha az Apokalipszis négy lovasa vágtatott volna végig a horizonton. Trump döntése Amerika szempontjából annak a beismerése, hogy El-Aszad elmozdítása nem sikerült.
Első pillantásra úgy tűnt, hogy a kivonulással Törökország szabad kezet kapott, az amerikai lépést a hátba szúrásukként megélő kurdok azonban gyorsan elvették Erdogan örömét azzal, hogy kiegyeztek a szír kormányerőkkel. Izraelt is érzékenyen érintette a döntés, és mint azt az elmúlt napok bombatámadásai is mutatják, azonnal aktivizálta magát. Washington brit és francia szövetségesei is csóválják a fejüket, de maradnak. Az amerikai kontingens kivonásának egyértelmű nyertese Oroszország, azonban Moszkva sem örülhet maradéktalanul, hiszen az így megnövekedett bizonytalanság a konfliktusban érdekelt összes fél kockázatait növeli.
A helyzet hektikussá válása nehezíti a katonai konfliktus csendesülésével előtérbe került rendezési folyamatot is. Ezek után talán az már nem is meglepő, hogy az eddigi tárgyalási keretek felrúgásával éppen az Egyesült Államok fenyeget. Egészen pontosan a szocsi és az asztanai folyamatról van szó. A Fekete-tenger partján fekvő orosz városban tavaly januárban a szíriai ellenzék többsége és a kurdok nélkül, nyugati ellenszélben ültek össze a felek, így aligha meglepő, hogy a találkozó egyetlen kézzelfogható eredménye Oroszország szerepének hangsúlyozása volt. Ezért aztán az talán nem lesz különösebb hatással a rendezésre, ha ez a próbálkozás egyszeri alkalom marad.
Más a helyzet az asztanai folyamattal, amelynek megszakítása az eddig egyetlen konkrét eredményeket felmutatni tudó platform megszüntetését jelentené. A kazah fővárosban ült ugyanis le egy asztalhoz a szíriai konfliktusban érdekelt összes fél. Ebben a keretben egyeztek meg a négy biztonsági zóna létrehozásáról, ráadásul ezek közül háromban béke van, és megkezdődött a helyreállítás. E zónák határa ráadásul nem statikus, a béke övezete ugyanis megállás nélkül szélesedik, s immár 2200 település tartozik ide. De Asztanában egyeztek meg a felek a fogolycseréről és a menekültek biztonságos visszatérésének feltételeit biztosító tűzszünet feltételeiről is. Ráadásul e tárgyalási menetben nemcsak a szíriai felek szempontjainak összesimítása folyik, hanem a külső szereplők érdekeinek egyeztetése is. A rendezés geopolitikai környezetének megteremtése nélkül pedig elképzelhetetlen a tartós stabilitás. E békeművelet védnökei, Oroszország, Irán és Törökország a szíriai konfliktusra a legnagyobb befolyással bíró szereplők.
A tűzzel játszik Donald Trump | Magyar Hang
Az amerikai elnök kiszámíthatatlansága tovább növeli a világ átrendeződése miatt eleve nagy bizonytalanságot.
S hogy miért fontos a párbeszéd fenntartása? Mutatja ezt Jemen helyzete is, ahol a polgárháborúval párhuzamosan folyik a terrorizmus elleni harc is, ráadásul Szíriához hasonlóan külső szereplők is részesei a konfliktusnak. A párbeszéd, a tárgyalások hiánya azonban kilátástalanná teszi a rendezést, miközben egyre súlyosabb humanitárius katasztrófa sújtja az országot. Az éhínség mindenekelőtt a gyerekek és az idősek életét veszi el, de az egész lakosság elcsigázott, elkeseredett. Az életkörülmények Szíriában sem jobbak, ám a tárgyalásokon a felek eljutottak odáig, hogy a polgári lakosság túlélését legalább minimális mértékben biztosítsák. Ezért aztán a válság messze nem olyan mély, mint Jemenben.
Amerika most a kivonulással párhuzamosan a rendezési folyamatot is felrúgná. Méghozzá úgy, hogy nem ajánl helyette alternatívát. Ez szimplán felelőtlenség, de nem meglepő. A Fehér Ház ugyanis az utóbbi időben már csak a maga érdekeit nézi, s ha valamivel a legkisebb mértékben is elégedetlen, akkor a téteket felsrófolva, ezzel tárgyalási pozícióit javítva a zsarolás taktikájához folyamodik. A kapcsolatok leépítésével, megszakításával fenyeget nemzetközi szervezeteket, és gond nélkül kijátssza ezt a kártyát a legfontosabb szövetségeseivel szemben is. A washingtoni ultimátumokhoz így már hozzászokhatott a világ. Trump Szíriával kapcsolatos lépései alighanem szintén csak egy geopolitikai alku részeként értelmezhetők, amelyben a tétek még nem látszanak elég világosan, az ár, milliók elhúzódó szenvedése azonban már egyértelmű.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/1. számában jelent meg, 2019. január 4-én.
Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/1. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
