Milosevic idején is ugyanitt voltunk, amikor ellenünk küldték a hadsereget – emlékszik vissza Marija Cvetkovic a belgrádi Köztársaság téren a több évtizeddel ezelőtt történtekre a 2019. január 26-i tüntetésen. 1991. március 9-én ezen a helyen volt a kommunizmus bukása utáni legnagyobb tömegtüntetés Szerbiában, akkor a közmédia politikai semlegességéért demonstráltak a fiatalok. A milosevici rezsim nem tűrte a kritikát, ezért először a rendőrséget vetette be a tüntetők ellen. Ők azonban nem futamodtak meg, betondarabokkal támadtak vissza, rövidesen Belgrád egész belvárosa valóságos háborús övezetre hasonlított. Végül a hatalomnak csak a Jugoszláv Néphadsereg bevetésével sikerült szétvernie a tüntetést. Marija és férje, Petar egyetemista volt akkor, de a mai napig előttük vannak az akkori események.
Most viszont a középkorú házaspár azért jött a belgrádi bölcsészettudományi karhoz, hogy Aleksandar Vucic szerb államfő lemondásáért demonstráljanak. Az egyre nagyobb tömegeket megmozgató tüntetések még december 9-én kezdődtek Belgrádban az ellen, hogy Borko Stefanovic vezető ellenzéki politikust Krusevacon egy gyűlésre menet ismeretlen elkövetők megverték. Habár Vucic nyilvánosan elítélte a támadást, sokan a mai napig biztosak abban, hogy a szerb kormány gerincét képező Szerb Haladó Párt bérelte fel az elkövetőket.
Csak magukra számíthatnak a szerb tüntetők, a Nyugat hallgat | Magyar Hang
A demonstrálóknak most mintha egyszerre lett volna elegük mindabból, ami az országban zajlik. Hétről hétre egyre többen vannak.
Az elégedetlenség csak nőtt, miután Vucic bejelentette: akkor sem enged a követeléseknek, ha ötmillióan vonulnak az utcákra – innen kapták a további tüntetések a nevüket: Egy az ötmillióból. Marija és Petar is ilyen kitűzőt hord a kabátján, és abban bíznak, hogy rövidesen a vidéki nagyvárosok is meg fognak mozdulni. – Belgrád volt mindig az első, amely fellázadt, így volt ez Milosevic bukásakor is – mondja Petar, majd a felesége határozottan hozzáteszi: és most is követni fog minket a többi város.
Úgy látszik, a középkorú házaspárnak tényleg igaza lett, mert már az előző napokon számos szerbiai településen tartottak demonstrációkat. A tüntetések számát illetően Belgrád után Kursumlija, Trstenik, Nis, Kragujevac következik a sorban, de a mostanival együtt már harminc városra terjedtek ki a megmozdulások más-más megnevezéssel. Egy az ötmillióból – elkezdődött, Félelem nélkül, Az erőszak ellen – hirdetik a molinók. Idővel a tüntetések céljai is kiterjedtebbek lettek. Immáron a közmédia kiegyensúlyozottsága, a belügyminiszter távozása is a követeléslistára került, de a legfontosabb továbbra is Aleksandar Vucic lemondatása.
Orbán, értsd meg, nem adjuk őket - üzenték a szerb tüntetők | Magyar Hang
Tízezrek vonultak végig Belgrád utcáin, hogy tiltakozzanak a szerb kormány és a kormánypárti média egyoldalúsága ellen. Közben a magyar miniszterelnökre is gondoltak.
Persze, ahogy egyre több embert vonzottak a megmozdulások, idővel azok a szervezetek is becsatlakoztak, amelyeknek egészen más céljaik vannak. A január 27-i tüntetésre jövet például egy kisebb csoport tűnt fel, amely Koszovó függetlenségének elismerése ellen demonstrált, hatalmas vásznakon hordozva a szerb pravoszláv egyház szentjeinek képét. A közelünkben pedig kommunista fiatalok gyülekeznek vörös zászlókkal, ők nem csak Vucic távozásáért, hanem egyenesen a kapitalizmus bukásáért is harcolnak.
Ám a szerbiai tiltakozási hullám különlegessége nem csak a tömegességében rejlik. A tüntetéseket – amelyeket a Danas szerb politikai napilap „polgári lázadásnak” nevez – rengeteg értelmiségi támogatja. Napjainkra már több mint száz egyetemi professzor jelezte, hogy egyetértenek a demonstrálókkal. A mostani első felszólaló is az egyetemi világból érkezett. Cedomir Cupic, a politikatudományi kar egykori oktatója azt mondja: az egyetemeknek óriási felelősségük van abban, hogy a polgárok mellé álljanak, az ellenzéki pártoknak pedig együtt kell kiállniuk, hogy megüzenjék a tüntetések alapvető célját, vagyis hogy Aleksandar Vucic államfőnek le kell mondania. Utána Zoran Ivosevic, a szerb legfelsőbb bíróság egykori bírája veszi át a szót az eseményen, aki szerint Vucic felfüggesztette a jog uralmát Szerbiában, ezért már nem is beszélhetünk jogállamról, mivel a hatalmon lévők alávetették az államot az egyéni érdekeiknek.
Egyre kiterjedtebb a „polgári lázadás" Szerbiában | Magyar Hang
A tüntetők szerint már nem is beszélhetünk jogállamról, mivel a hatalmon lévők alávetették az államot az egyéni érdekeiknek.
Közben egyre többször kezdenek skandálni. Mondjon le!, Vucic, te tolvaj! – üzenik a tüntetők, akik ellen természetesen a hatalom már eddig is megtett mindent, hogy rossz színben tüntessék fel őket. Az egyik kormánypárti politikus például határozottan állította, hogy a tüntetők célja nem más, mint hogy megakasszák Szerbia európai integrációs folyamatát. Ugyan a tüntetéseket támogató Szövetség Szerbiáért nevű, ellenzéki pártokat és egyesületeket lefedő ernyőszervezetnek számos olyan tagja van, amely kritikus az európai integrációval szemben, a beszédek hallatán meglehetősen erős csúsztatásnak tűnik, hogy ezek az emberek Szerbia uniós csatlakozása ellen demonstrálnának. Ám ők még könnyebben megússzák, mint azok az ellenzéki vagy annak látszó közéleti szereplők, akikkel szemben a kormánypárti bulvármédia, vagyis az Informer és a Srpski Telegraf – egyfajta büntetésként – a legképtelenebb vádakat hozza fel rendszeresen. Legutóbb az ügyészeket tömörítő szervezet öt tagja került e két lap célkeresztjébe.
De akkor honnan ez a rendkívüli kitartás, hogy rendre ilyen sok tüntető vesz részt a lassan két hónapja tartó ellenzéki sétákon? Boban Stojanovic, a Belgrádi Egyetem politikatudományi karának oktatója úgy véli, ennek oka egyértelműen az elégedetlenségben rejlik, és nem a szervezettségben, ami egyébként is kérdéses. A szakember szerint részben maguk a polgárok, részben pedig az ellenzéki erők lehetnek a szervezők, vagyis azok, akik elégedetlenek Vucic hatalomgyakorlásával szemben. A tüntetések hatalmas mérete viszont azzal magyarázható, hogy a szereplők nem teremtettek komolyabb ideológiai és programbeli különbségeket, amelyek megosztanák őket. Ehelyett az a céljuk, hogy Szerbiában minél hamarabb helyreállítsák a demokráciát.
Hová vezethetnek ezek a demonstrációk, elképzelhető a szerb államfő lemondása? – kérdezzük Stojanovicot, aki szerint Vucic lemondása jelenleg nem reális opció. Ezzel szemben a mostani demonstrációk, az ellenzék kivonulása a parlamentből, valamint a tavaszra kiírandó rendkívüli parlamenti választások bojkottálása együttesen már képes lenne olyan nyomást gyakorolni Vucicra, hogy bizonyos dolgokkal, mindenekelőtt a médiával kapcsolatban engedményeket tegyen. De a nemzetközi szereplőknek is reagálniuk kell majd arra, ha az ellenzék bojkottálja a választásokat, miközben tízezrek tüntetnek az utcákon. – Úgy vélem, ez még csak a harc kezdete – hangsúlyozza a politológus, ő úgy gondolja, az egyik cél talán éppen az lenne, hogy a 2022-ben sorra kerülő elnökválasztást tisztességesen tartsák meg.
A tüntetők viszont mintha nem állnának meg itt. A beszédek után a hatalmas tömeg a legrégebbi szerb napilap, a Politika szerkesztőségéhez vonul, ahol egyszerre csak fülsiketítő sípolásba kezdenek a demonstrálók. Sokan a hatalom öklét látják ebben a sajtótermékben is, amelynek így szeretnének üzenni. Ám a legnagyobb hangzavar kétségtelenül akkor támad, amikor a Takovói úton a szerb köztévé épületéhez érünk. A szervezők itt egy sajátos „performansszal” kedveskednek a benn dolgozóknak. A bejárati ajtót teleragasztgatják a matricáikkal, amelyekre azt írták: „cenzúrázva”.
Kicsit igazságtalannak is tarthatjuk ezt az akciót, ugyanis a szerb közmédia dolgozóinak szakszervezete ugyanezen a napon már „fellázadt” a vezetőség ellen. Közleményükben megüzenték, hogy a televízió igazgatója azonnal tegye lehetővé az utcai demonstrációkról szóló tárgyilagos tudósítást. Majd hozzátették: húsz évvel ezelőtt ugyan egyszer már bevezettek a mostanihoz hasonló tájékoztatási zárlatot, de az egyáltalán nem végződött jól. A „performansz” része az is, hogy a szerb kormány épületénél az elnök, a miniszterelnök, a császár és a fáraó megválasztásához szükséges szavazólapokat osztogatnak a tüntetőknek, amelyeken csakis Aleksandar Vucic államfő nevét tüntették fel. A szervezők szerint ez jelképezi leginkább azt, hogy ebben a rezsimben semmi esélyt nem adnak az ellenzéknek.
Miközben a több tízezres tömeg a magas hóban és fagyban elindul hazafelé, sokan jelzik a barátaiknak, jövő héten is itt lesznek. A belgrádi tüntetések résztvevői nem fáradnak el. Talán ez adja az egyetlen reményt, hogy Szerbia egyszer más ország lesz.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/5. számában jelent meg, 2019. február 1-jén.
Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon!
