Ukrán elnök lesz-e a népszerű komédiás?

Ukrán elnök lesz-e a népszerű komédiás?

Volodimir Zelenszkij (Fotó: Reuters/Valentyn Ogirenko)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Meggyőző fölénnyel vezeti a népszerűségi listákat Ukrajna egyik legismertebb komikus színésze, Volodimir Zelenszkij. Győzelmi esélyeit illetően azonban az elemzők óvatosságra intenek. Az ukránoknak ugyan láthatóan elegük van az országot Európa egyik legszegényebb államává tevő hivatásos politikusokból, a hatalmon lévő elitnek azonban még lehetnek ütőkártyái a kívülről jött komédiással szemben. Aki mögött – nem mellesleg, szintén egy oligarcha – a kiszorított Ihor Kolomojszkij áll.

Az általa megformált fiatal történelemtanárnak sikerül a semmiből jőve Ukrajna elnökévé válnia. A népszerű A nép szolgájában (Szluha narodu) című szatirikus tévésorozatban Holoborodkót szinte véletlenül választják meg. A forgatókönyv szerint úgy csöppen a politikába, hogy egyik diákja telefonra veszi az óráján elhangzott korrupcióellenes kifakadását. Ez felkerül az internetre, és a népakarat megállíthatatlanul repíti a tanárt a hatalom csúcsára. Miért ne sikerülhetne mindez a főhőst alakító Volodimir Zelenszkijnek? A komikus ugyanis Ukrajna egyik legnépszerűbb celebje, így Holoborodkóval ellentétben egyáltalán nem a névtelenségből emelkedik ki. Politikai értelemben persze igen, ám éppen ez teszi vonzóvá az országot immár több mint két évtizede irányító elitből kiábrándult, csalódott választók szemében. Ráadásul a mára már dollármilliomos Zelenszkij mögött ott van a sértett és bosszúra éhes oligarcha, az ideje nagy részét jelenleg Izraelben töltő Ihor Kolomijszkij és népszerű tévécsatornája, az 1+1.

A gázhercegnő és a csokoládékirály helyett a komikusban reménykednek a magyarok | Magyar Hang

A hőn áhított vérfrissítés Volodimir Zelenszkij személyében érkezhetne meg Ukrajnában.

A szűnni nem akaró politikai csatározásokba, a korrupcióba és a háborúba belefáradt ukránok új arcra vágynak. Kérdés, ez a vágy van-e olyan erős, hogy akár egy komédiást is megválasszanak elnöknek. Megadja-e magát a hatalomhoz foggal-körömmel ragaszkodó elit? Valósággá válhat-e egy geopolitikai csaták kereszttüzében lévő, alapjában a nyugati támogatóitól függő, így nagyon is földhöz ragadt érdekek által mozgatott országban egy teleshow?

A 41 éves Zelenszkij a délkelet-ukrajnai Krivij Rihben – lánykori nevén Krivoj Rog, azaz orosz nyelvi környezetben – született zsidó gyökerű családban. Gyerekként négy évet Mongóliában töltött, ahová kibernetikaprofesszor apját küldték kiküldetésbe. Hamar kitűnt, hogy mennyire sokoldalú. Jól tanult, sportolt, táncolt, zongorázott és színészkedett. Szülővárosában elvégezte a jogi kart, ám egy percet sem dolgozott jogászként. Számára már diákként is fontosabb volt az önképzőkör, amellyel sorra nyerték a különféle vetélkedőket. Népszerűségét az orosz nyelvű televíziók közkedvelt műsorában, a KVN-ben, azaz a Vidámak és találékonyak klubjában alapozta meg. A csapatból aztán 1997-ben kivált, és barátaival megalapította saját társulatát, a 95-ös háztömböt.

Erő, nyelv, hit - Petro Porosenko mindent bevet | Magyar Hang

Viharosnak ígérkezik a választások éve Ukrajnában. Március végéig sok meglepetésre – provokációk és lejáratások – sorára lehet számítani.

A KVN-t 2003-ban hagyta el, s innentől a népszerű Inter, majd az 1+1 tévécsatornákon saját show-műsort visz. Saját stúdiója, a Kvartal 95 humoros estek és filmek sorát, köztük A nép szolgáját készítette el. Közben megnyerte a hazánkban Sztárban sztár címmel futó show-t, igazi celeb lett. Egy 2017-es felmérésben az ukránoknak csupán 6 százaléka nem hallott róla. A legbefolyásosabb ukránok tavalyi rangsorában minisztereket megelőzve a 36. helyre tették. Műsorai alapvetően orosz nyelvűek, de kiválóan beszél ukránul is. Nem híve az erőszakos ukránosításnak, de kiállt az Euromajdan (kijevi forradalom – a szerk.) mellett, elítélte a Krím elcsatolását, valamint a kelet-ukrajnai háborúban pénzzel is támogatta az önkéntesekből álló Donbasz zászlóaljat. Bírálja ugyanakkor a kormányt a médiában bevezetett nyelvi kvóták, valamint orosz művészek kitiltása miatt. A párbeszéd híve, így tárgyalna Moszkvával is, ha elnökké választják.

Erre mondják sokan, hogy a mai ukrán közhangulatban nehéz lenne így végigvinni egy ciklust. Mint ahogy az sem világos, hogy mi Zelenszkij programja, és hogyan is irányítaná az országot. Az ugyanis, hogy a „nép szolgájaként” mindent megszavaztatna, nem túl életszerű. A népszerűségi listákat most mindenesetre 25 százalék körüli eredménnyel vezeti a 17-17 százalékon álló exkormányfő Julija Timosenko és a jelenlegi elnök Petro Porosenko előtt. Ez is mutatja, hogy Kolomojszkij csapata még 2017-ben jól mérte fel a közhangulatot.

Három ismert közvélemény-kutató idén januárban egy közös felmérés során derítette ki, hogy az ukránok 71 százaléka látja úgy, hogy az országban rossz irányba mennek a dolgok. A megkérdezettek 61 százaléka szerint változásokra van szükség, míg 66 százalék új, eddig a hatalomtól távol maradó arcokat szeretne látni az ország élén. Ilyen népszerű arcok pedig csak a tévében vannak. Így jött szóba Zelenszkij mellett a legnépszerűbb rock csapat, az Okean Elzi frontembere, Szvjatoszlav Vakarcsuk neve is, ő azonban végül úgy gondolta, hogy farmerban többet tud segíteni Ukrajnán, mint öltönyben. Így aztán maradt friss erőként a színen a humorista, akit már nem csupán a fiatalok, és Délkelet-Ukrajna támogat.

Minden együtt áll tehát Zelenszkij győzelméhez, ennek ellenére nem árt óvatosnak lenni. A kampány legpiszkosabb része még ezután jön, s már megszellőztették Zelenszkij oroszországi üzleteit. Ráadásul fő támogatója egy oligarcha, azaz el lehet hinteni, hogy a komikus nem a nép, hanem Kolomojszkij szolgája. Őt pedig az ország legfőbb pártfogója, az Egyesült Államok jóval kevésbé szereti, mint Porosenkót. Sok függ attól is, hogy csapata mennyire tudja majd felépíteni Zelenszkijt, mint államférfit. Ha ugyanis a jól jelölt beleragad holoborodko szerepébe, az a végén kevés lehet.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/10. számában jelent meg, 2019. március 8-án.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/10. számban? Itt megnézheti!