HIRDETÉS
Kezdőlap Külföld „Egy fizetésb...

„Egy fizetésből itt megélünk, otthon kettőből sem”

HIRDETÉS

Ágnes és családja 2013-ban döntött úgy, hogy Németországba költöznek. Történetük látlelet hazánkról is, ahol a kormány szavakban ádáz harcot folytat a migráció ellen, miközben az „őslakosok” külföldre áramlását képtelen megakadályozni.

HIRDETÉS

Részlet a Magyar Hang május 17-i 2019/20. számában, pénteken megjelent interjúból!

– Ami egy új betelepülőnek kapásból feltűnik ebben az országban, az a rend és a tisztaság, valamint az, hogy minden szabályozottan működik. Ilyet is csak itt láttam, hogy a szomszédom porszívózza az udvaron a térkövet, és a járda seprése a ház körül a közterületen is a hétvégi rutinfeladatokhoz tartozik. A másik pedig a kedvesség, az udvariasság, a türelem, a higgadtság és a mosoly. Mindenki mosolyog. Nem tudom, mit szednek, de már akkor úgy éreztem, én is akarok belőle. Annyi inger ért kezdetben, hogy úgy éreztem magam, mint Alice csodaországban. Nem tudom, hogy ez alapból így van-e, de mindenkit elfogadnak még akkor is, ha esetleg bizonyos dolgaikkal nem értenek egyet – számol be tapasztalatairól Ágnes.

„Hogy mi lesz a gyerekekkel? Hát, az biztos, hogy osztrákok lesznek” | Magyar Hang

(…)

A teljes cikket keresse a Magyar Hang május 17-én megjelent 2019/20. számában!

HIRDETÉS

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/20. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

28,435lájkolóTetszik
2,551követőKövetés
17,200feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

A gyűlöletkeltés időpocsékolás – Magyar Hang-ajánló

Interjú Csukás Istvánnal és Pálinkás Józseffel. Mennyit ér egy élet? Tiborc beszámolója az Electrolux nyíregyházi gyárából. Keresse a Magyar Hangot, mostantól plusz négy oldalon!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Nem volt mozdonyvezető, nem jártak a vonatok

A Közlekedő Tömeg Egyesület információi szerint szeptember 17-én négy elővárosi vonat azért nem indult el a végállomásról, mert nem volt rájuk mozdonyvezető.

Nekünk harangoztak?