HIRDETÉS
Kezdőlap Külföld A média „orba...

A média „orbanizációjáról” beszél a szerbiai ellenzék, folytatják a demonstrációkat

HIRDETÉS

Részletek a Magyar Hang július 5-i (2019/27.) számában, pénteken megjelent riportból!

HIRDETÉS

Különös érzés fogja el azt, aki a belgrádi tüntetéseket figyeli: decemberben a több tízezres tömeg a térdig érő hóban is kitartóan menetelt a szerb főváros utcáin, de nem csökkent a lelkesedés azután sem, hogy a kormány, illetve az azt támogató sajtó egyre sértőbb jelzőkkel illette a tiltakozókat. Mindez a magyar szemlélő számára szinte hihetetlen, mi egyáltalán nem szoktunk hozzá az ilyen tömeges és kitartó demonstrációkhoz. Mégis, aki napjainkban látogat el a belgrádi ellenzéki sétákra, azt már egészen más kép fogadja. A mostani jubileumi, 30. rendezvényre csupán néhány ezren jöhettek el. A szónokok mégsem adják fel.

„Orbánnak kellett volna inkább eljönnie” | Magyar Hang

– Ha fair és tisztességes választások lesznek, biztosan győzni fogunk! Ha viszont Aleksandar Vucic, Szerbia és a Szerb Haladó Párt elnöke nem teszi ezt lehetővé, mindannyian bojkottálni fogjuk, ő pedig ezzel kiiratkozik a demokratikus életből. Így csupán azoknak az elnöke marad, akik a Száva Központban tapsolnak neki, mintha tőle függne az életük! – kiáltja a tömegnek Nikola Jovanovic, a Néppárt alelnöke, akit néhány nappal ezelőtt vezetett elő a rendőrség. A politikust most azzal gyanúsítják, hogy veszélyeztette a biztonságot.

(…)

Egyre többet beszélnek Szerbiában a „média orbanizációjáról”. Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi az oka annak, hogy nyár elejére leültek a tüntetések, és mi várható a jövőben?A válaszokat keresse a Magyar Hang július 5-én megjelent 2019/27. számában!

HIRDETÉS

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/27. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

27,378lájkolóTetszik
2,272követőKövetés
16,112feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Az ostromló – Magyar Hang-ajánló

Karácsony Gergely-, noÁr- és Tóth Krisztina-interjú. Élet falun. Elveszti-e Pécset a Fidesz? Péntektől keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Kell-e nekünk a Libra?

Zuckerbergék legutóbbi újítását nemcsak a szakértők nézik ferde szemmel, hanem azok a képviselők is, akik választóik pénze és személyi adatai miatt aggódnak.