HIRDETÉS
Kezdőlap Külföld Kell-e nekünk...

Kell-e nekünk a Libra?

HIRDETÉS

Vészesen közeleg a perc, amikor a Facebooknak az Egyesült Államok szenátusi bizottsága előtt kell számot adnia nemrég bejelentett digitális pénzéről, amely a Libra nevet viseli. Mark Zuckerberg és csapata legutóbbi újítását ugyanis nemcsak a szakértők nézik ferde szemmel, hanem azok a képviselők is, akik választóik pénze és személyi adatai miatt aggódnak.

HIRDETÉS

A Facebook júniusban hozta nyilvánosságra, hogy 2020-tól „forgalomba hozza” a globális kriptovalutát, amelynek segítségével az emberek majd pénzt tudnak egymásnak küldeni. A bejelentés szerint ugyan ez nem a Facebook pénze lesz, hanem a Libra Association nonprofit szervezet kezeli majd, ám kétségtelen, hogy a legnagyobb közösségi portál is ott lesz mögötte, akárcsak az olyan nagy nevű pénzügyi szolgáltatók, mint a MasterCard, a Visa vagy a PayPal. Ám miközben Zuckerbergék azt ígérik, hogy ezzel a rendszerrel ugyanolyan egyszerű lesz pénzt küldeni, mint üzeneteket vagy fotókat megosztani másokkal, az amerikai Kongresszus képviselői a bejelentés után súlyos aggályokat fogalmaztak meg a Facebook kriptopénzével kapcsolatban. Olyannyira, hogy egyes képviselők már két nappal Zuckerberg bejelentése után követelték, azonnal állítsák le a projektet.

Ki védi meg az európai szavazót? | Magyar Hang

Más képviselők viszont jóval elnézőbbek voltak a globális vállalattal, így július 16-án az Egyesült Államok banki, lakhatási és városi ügyekért felelős szenátusi bizottsága fogja kérdezni a Facebook képviselőit a digitális pénzzel és a személyes adatkezeléssel kapcsolatos problémákról. Ez utóbbira nem is egy példa akadt a közelmúltban: a 2018 tavaszán kirobbant Cambridge Analytica-botrány során fény derült arra, hogy a Facebook rendszeresen árusította ki az általa felhalmozott adathalmazt annak, aki a legtöbbet ígérte érte. Habár a Librához a digitális pénztárcát egy, a Facebooktól független leányvállalat, a Calibra nyújtja, sokan nem feledik, hogyan kereskedett a közösségi óriás nem is olyan régen az adataikkal.

Mindennek ellenére a Librát egyelőre óriási várakozás övezi. Tudják ezt jól a kiberbűnözők is, akik a Digital Shadows legújabb jelentése szerint már több mint száz hamis weboldalt hoztak létre a Libra és a Calibra megszemélyesítésére, amelyekkel a jövőben több ezer embert foszthatnak ki. Vagyis még el sem indult Zuckerbergék kriptovalutája, máris olyan csalásra szakosodott hálózatok profi tálnak belőle, amelyek elszámoltatása több mint kétséges.

Alapvető jog-e a digitális adatvédelem? | Magyar Hang

Többek között ezért sem véletlen, hogy a Libra azonnal téma lett az amerikai választási kampányban. Így Elizabeth Warren demokrata párti szenátor – aki a 2020-as amerikai elnökválasztás első hivatalos elnökjelölt-aspiránsa volt – a Libra bejelentése után a Twitteren azonnal megírta: „A Facebooknak már túl nagy hatalma, és szörnyű előélete van a személyes adatainkkal kapcsolatban. Elszámoltathatóvá kell tennünk – nem pedig még több esélyt adni, hogy még több felhasználói adathoz férjen hozzá.”

HIRDETÉS

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/28. számában jelent meg, 2019. július 12-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/28. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

30,083lájkolóTetszik
2,842követőKövetés
18,900feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

„A világ kezd totálisan meghülyülni” – Magyar Hang-ajánló

Presser Gábor- és Stefano Bottoni-interjú. Riport a határról és az épülő tiszaújvárosi konténervárosról. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek