„Ahol nincs erős állam, a férfiak elszabadulnak”

Képzeljük el a helyzetet: háború vagy valamilyen fegyveres konfliktus tör ki a lakóhelyünk környékén, menekülni kell. Szerencsénk van, eljutunk biztonságos részre, ahol sátorban vagy menekültszálláson találunk egy helyet, ahol meghúzódhatunk a családunkkal. Mindennap azzal kelünk, hogy hamarosan hazatérhetünk, de telnek a hetek, a hónapok, aztán az évek is, közben nőnek a gyerekek, de nincs hova iskolába menniük. Milyen lesz számukra a jövő? A felvetés cseppet sem elméleti: világszerte közel 75 millió gyermek egyáltalán nem vagy csak korlátozott mértékben juthat oktatáshoz a különféle konfliktusok vagy természeti katasztrófák miatt. Többen, mint ahány iskoláskorú gyerek az Európai Unióban van.

Az Európai Bizottság meghívására május közepén lapunk is részt vehetett a #RaiseYourPencil (Emeld fel a ceruzád!) brüsszeli kampánymegnyitóján, ahol Hrisztosz Sztilianidész, a humanitárius segítségnyújtásért és a válságkezelésért felelős biztos bejelentette: az EU 2019-ben minden korábbinál nagyobb összeget, 164 millió eurót fordít a szükséghelyzetben lévők oktatásának projektjeire. A bizottság nemzetközi és belga hírességek, valamint mintegy négyszáz diák részvételével kampányt indított a közösségi médiában, hogy erősítse a tudatosságot és a szolidaritást az európai fiatalok körében. A rendezvényen jelen volt mások mellett a béke-Nobel-díjas Denis Mukwege, továbbá Axelle Red és Typh Barrow belga énekes is.

Hogy érthető legyen az összeg nagysága: 2015-ben az EU által e célra nyújtott támogatás az európai humanitárius költségvetés 1 százalékát érte el, mára már 10 százalékra nőtt, 2018 végére elérve a 290 millió eurót. Sztilianidész biztos arról beszélt, ezekkel a támogatásokkal „a békét szolgáló konkrét beruházást valósítunk meg annak elősegítése révén, hogy minden gyermek mindenkor iskolába járhasson, bárhol is él a földön. Az oktatás teremt alapot minden további lépés számára. Védelmet nyújt az erőszakkal, a szexuális kizsákmányolással vagy a radikalizálódással szemben, különösen humanitárius válságok idején. Lehetőséget ad arra, hogy a gyermekek biztonságban érezzék magukat, és megteremti számukra a jobb jövő lehetőségét”.

Az uniós finanszírozásnak köszönhetően 2015 és 2018 között 55 válság sújtotta országban több mint 6,5 millió lány, fiú és tanár fért hozzá a színvonalasabb oktatáshoz és képzéshez. A cél az, hogy bármilyen természeti csapás vagy ember okozta katasztrófa esetén a gyerekek ne hiányozzanak három hónapnál többet az iskolából.

A rendezvény után volt alkalmunk beszélgetni egy dél-szudáni tanárral, Leke Emanuellel, az ő élettörténete is tragikusan összefonódott a menekültsorssal: gyerekként neki is menekülnie kellett, és egy ugandai főiskolán, menekültként szerzett tanári képesítést. 2006-ban hazatérhetett (az akkor még egy ország) Szudánba, de újra menekülnie kellett. Ma ismét Ugandában él, immár feleségével és gyerekeivel, az ország északkeleti részén lévő Palorinya nevű menekülttáborban, ahol összesen százezer dél-szudáni kapott menedéket. (Uganda egyébként a legnagyobb befogadó ország Afrikában, területén jelenleg 1,2 millió menekült él.)

Nagy fák alatt kezdte el iskoláját, aztán az uniós támogatásból sátrakat vettek. (Az EU hétmillió euróval segíti az Ugandában élő menekültek oktatását.) Osztályába százötven 10–18 év közötti diák jár. Alapvető dolgokra tanítja őket: írni, olvasni, számolni. – A gyerekek éhesen mennek iskolába – meséli –, sokan soha nem is jártak rendes iskolába.

Érdekes ellentmondás, hogy a rossz infrastruktúra mellett high-tech eszközöket is kapnak az EU-tól: az oktatáshoz tableteket használnak, amelyeket délután napelemek segítségével töltenek fel, hogy a diákok másnap tudják használni. Leke azt mondja, az ad erőt neki a hétköznapokban, hogy a diákjai jelentik a jövőt, és nem mindegy, milyen módon készíti fel őket. Abban reménykedik, hogy a gyerekek többet tudnak tenni egy békésebb világért, mint amennyi a szüleik generációjának sikerült.

A brüsszeli eseményre eljött egy kolumbiai tanárnő, Sandra Patricia Rodríguez Tirana is, a Casa Corazón Sin Fronteras (Határok nélküli szívek háza) civil szervezetben szervez oktatást a Venezuelából elmenekült családok gyerekeinek. A határ melletti kolumbiai városkában, Cúcutában fut a legnagyobb projektjük, szintén az EU támogatásával – csupa önkéntes tanár képzi a diákokat, akikből folyamatos az utánpótlás, mert a gazdasági-politikai csődben lévő országból özönlenek az emberek – eddig legalább 1,7 millióan érkeztek. Ő azt tartja a legfontosabbnak, hogy biztonságban legyenek a diákok (5 és 14 éves közöttieket tanítanak), és tudjanak nekik enni adni, mert legtöbben közülük szó szerint éheztek Venezuelában. Szerinte is az oktatás a kulcs a társadalom megváltoztatásához – mert aki képes álmodni, az változtatja meg a környezetét. Az EU a venezuelai válság áldozatait érintő humanitárius programokra eddig 117,6 millió eurót költött.

A rendezvény legnevesebb előadója egy kongói nőgyógyász, Denis Mukwege volt – őt tavaly Nadiye Murad iraki jazidi emberjogi aktivistával közösen béke-Nobel-díjjal tüntették ki. Ugyan ígéretünk volt exkluzív interjúra az orvossal, de utazása miatt nem sikerült megvalósítani, így csupán a rendezvényén elmondott előadására hagyakozhatunk. A háborúkban megerőszakolt nők kezelésének specialistája arról beszélt: a természeti katasztrófák és fegyveres konfliktusok során a nők és a gyermekek a kiszolgáltatottabbak. Az afrikai térségben ilyen helyzetben a nők közül minden harmadikat megerőszakolják, és háromból kettő fizikai erőszakot kénytelen elszenvedni. A jelenség egyébként általános: a Katrina hurrikán során Amerikában is hasonló esetek történtek, ott is sok nőt megerőszakoltak. – Ahol az állam nincs jelen, a férfiak elszabadulnak – mondta –, ezért a humanitárius akcióknak a biztonságot kell szolgálniuk.

Az általa vezetett Panzi kórház ezen áldozatok kezelésére specializálódott, és úgy tapasztalta, hogy a megerőszakolt lányok elveszítik mentális egyensúlyukat. A trauma végigkíséri az életüket, ezért újra és újra áldozattá válnak. Azért is tartja kulcskérdésnek az oktatás megszervezését a menekülttáborokban, mert így szerinte meg lehet védeni őket – az iskolában nehezebb őket megerőszakolni. A béke-Nobel-díjas orvos döbbenetes szakmai kihívásról is beszélt: azok a tinédzserek, akik az erőszak nyomán szülnek, gyakran nem táplálják gyermeküket, mert az a múltra emlékezteti őket. – Egészséges kapcsolatot kell létesíteni anya és gyermeke között – mesélte –, és lehetővé kell tenni, hogy az anya a csecsemőt is vihesse magával az iskolába, mert ha a gyereke miatt marad ki az oktatásból, emiatt is a kicsit fogja hibáztatni.

Sokszor rabszolgaságból, prostitúcióból mentenek meg fiatalokat (évente ötezret), akik aztán nem akarnak vakációra menni, mert az iskolában legalább adnak nekik enni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/22. számában jelent meg, 2019. május 31-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/22. számban? Itt megnézheti!