Legutóbb a budapesti Szabadság híd utánzatát adták át Kínában. Meglepő? Az ázsiai országban előszeretettel másolnak le híres épületeket vagy akár egész városokat: van ott ál-Párizs meg alpesi táj is.
A köpcös, kínai férfi a semmiből termett előttem, szélesre tárta a ballonkabátját, és abban a pillanatban mintha a Szeszélyes évszakok legszebb pillanata köszönt volna vissza a sencseni éjszakában: a ruhabelső órákkal volt teleaggatva. Patek Philippe, Panerai, Rolex, Cartier, Breitling és Montblanc, a luxusmárkák krémje, darabonként mindössze 100 euróért. Az eladó korábbi kitárulkozásához hű szenvedélyességgel invitált a boltjába, ahol a plafonról is prémiumtermékek lógtak a legújabb Apple készülékektől a Louis Vuitton koktélruháig. Annyira beleszédültem a színpompás választékba, hogy a függöny mögül hirtelen Habony Árpádot láttam kilépni a vállán egy alig 50 eurós Gucci táskával, de ahogy magamhoz tértem, kiderült, csak szívélyes vendéglátóm tért vissza, és máris arról győzködött, hogy Kínában bármi elérhető.
A hamisítás vagy – hogy ismeretelméleti távlatot adjunk a dolognak – utánzás szinte magától értetődő az ázsiai országban. Az órák és ruhaneműk pedig csupán apróságok a másolás valódi remekeihez képest: Kína épületeket, sőt egész városokat is koppintott már. Így akár a londoni Tower Bridge, az Eiffel-torony, a pisai ferde torony, még a velencei lagúnák látványában is gyönyörködhetünk, az igazi ékkő pedig az osztrák kisváros, Hallstatt pontos mása Dél-Kínában. És immár nekünk, magyaroknak sem lehet okunk panaszra: január közepén látott napvilágot a hír, hogy a Huawei technológiai cégóriás új központjának szívében a budapesti Szabadság-híd tökéletes másolata kapott helyett, villamossal és a turullal együtt.
Bár elsőre udvariatlan gesztusnak tűnhet, a másolás mélyen gyökerezik a kínai kultúrában. Az oktatási rendszer alapja a magolás, amely az újabb és újabb ismétlésekben ölt testet, a több ezer karakterből álló írásrendszert kizárólag ezzel a módszerrel tudják magukévá tenni a tanulók. És mivel a nyelv meghatározó a világlátás szempontjából, a környezetük értelmezéséhez az elmúlt korok ismétlését, vagyis a folyamatos másolást használják fel. Az ázsiai ország társadalma ráadásul kellően konzervatív ahhoz, hogy a bevált formulákat az újítás elé helyezze, így sokkal többet ér a szemükben a már meglévő a még megtervezendőhöz képest.
Ez azonban önmagában még nem magyarázat arra, hogy a kínai vállalkozók miért ölnek milliárdokat olyan beruházásokba, amelyek során emblematikus európai helyszínek élethű másolatait húzzák fel az eredetitől sok ezer kilométerre. Talán a leghíresebb ezen vállalkozások közül a már említett felső-ausztriai festői szépségű falu, Hallstatt replikája a szubtrópusi Kuangtung tartományban. A gicscses képeslapra kívánkozó látványt bizonyára mindenki ismeri: mélykék tó partján mesebeli házikók állnak, az ablakban muskátlival, a háttérben pedig az Alpok zöldellő lankái és havas hegycsúcsai. Álmodni is nehéz lenne szebbet. A másolás azonban járható út.
Hallstatt lakói számára aligha tűnhetett különösnek, hogy egy újabb kínai csoport tagjai lelkesen fotózzák a városka minden egyes pontját. Pedig a precíz dokumentáció jóval több volt szabadidős tevékenységnél: turistának álcázott építészmérnökök járták végig a festői utcákat és tereket, mindenről méretet vettek, hogy hazatérve a legapróbb részletig pontosan lemásolhassák felső-ausztriai települést. A közel egymilliárd dolláros beruházásból épített replika, amely 2012 óta fogadja az alpesi tájra vágyó turistákat a forró és párás dél-kínai környezetben, nem feltétlenül nyerte el az eredeti lakók tetszését még akkor sem, ha a kínai ingatlanfejlesztő többüket meghívta a másolat átadására.
„Meg kellett volna kérdezniük a szállodák és a többi épület gazdáit arról, hogy hozzájárulnak-e a lemásolásukhoz, de nem tették” – nyilatkozta akkor dühösen az egyik hallstatti hotel tulajdonosa, Monika Wenger az eseményen. Alexander Scheutz, az osztrák település polgármestere szerint ugyanakkor a lakók büszkék lehetnek rá, amiért otthonuk a világ másik felén is megelevenedett.
A Sanghajtól délre fekvő Tientucseng [Tianducheng] is hasonló vállalkozás eredménye, ám az ingatlanfejlesztők ott jóval nagyobb méretekben gondolkoztak. A kelet-kínai város Párizst mintázza, bár a hasonlóság ez esetben nem jelent tökéletes másolatot, a beruházók inkább a hangulatot igyekeztek megragadni. Saját Eiffel-tornyot mindenesetre építettek, körülötte pedig egy csaknem 20 négyzetkilométeres területen a francia főváros jellegzetes sugárútjai és épületei kaptak helyet. A 2007-ben átadott Sky City névre keresztelt település tízezer embernek adott volna otthont, ám a vásárlói lelkesedés meg sem közelítette a beruházókét, az ál-Párizs így éveken át posztapokaliptikus szellemváros volt. Az üres boulevard-okon (hiszen az utak természetesen ilyen néven futnak) baljósan görgette a szél a faleveleket, az Eiffel-torony talapzatát pedig felverte a gaz.
Az elmúlt években azonban – köszönhetően a drasztikusan csökkenő lakásáraknak – Tientucseng hirtelen vonzóvá vált sokak számára. „Kissé furcsa ebben a környezetben élni, de nagyon olcsó itt minden” – mondta az ABC amerikai televíziós csatorna 2016- os riportjában egy frissen beköltözött helyi lakos. A város lassan megtelt emberekkel, ami váratlan fordulatot hozott. A párizsi díszletek között azóta kínai mindennapok zajlanak: a francia pékségben bagett helyett sózott kacsatojást árulnak, a szökőkutak szárazak, a torony vasszerkezetének teteje örök szmogba burkolózik. Amint a másolat életre kelt, kiderült, hogy az utánzás csupán lelketlen váz, nincs funkciója, a helyiek a saját igényeik szerint formálják át a várost, Párizsból így előbb-utóbb valódi kínai település lesz.
„Bár a kínaiak egyre természetesebb módon fedezik fel maguknak a világot, az utazás azonban még mindig költséges és nagy szervezést igényel, sokaknak így Franciaország helyett egyszerűbb meglátogatni Párizs másolatát” – írta a Newsweek tavalyi riportjában Bianca Bosker amerikai újságíró, aki az Original Copies (Eredeti másolat) című könyvében tárta fel az építészeti utánzás okait. Bosker rámutatott, hogy az egyre gyarapodó kínai középosztály számára a nyugati épületek és városok replikái a prosperitás szimbólumai, mintha a falak a jólét ígéretét hordoznák magukban. A korlátlan másolási szenvedélynek azonban nem mindenki örül az ázsiai országban.
A kínai államtanács 2016-ban határozatban ítélte el a „furcsa, túlméretezett és xenocentrikus” beruházásokat, és az elnök, Hszi Csin-ping is hangot adott véleményének, mely szerint az építészeknek és ingatlanfejlesztőknek a fenntartható, a szemnek is kellemes épületekre kellene koncentrálniuk. Bár a másolatok konkrétan egyik esetben sem hangzottak el, Hszi Csin-ping szavait követve nem nehéz ezekre asszociálni: „a művészi alkotások legyenek olyanok, mint a kék égből érkező napfény és a tavaszi szellő, amelyek serkentik az agyat, és megmelegítik a szívet, ragaszkodjunk az ízléshez, és tartózkodjunk a nemkívánatos stílusoktól”. „Ez általánosságban annyit tesz, hogy a hatóságok mostantól a konzervatív dizájnt részesítik előnyben” – értelmezte a kínai elnök szavait egy sanghaji építész a New York Times 2016-os cikkében.
Hiába azonban a kormányzati szigor, a másolatok korszakának még nem áldozott le. A lelkes turisták hamarosan William Shakespeare szülővárosát, Stratford-upon-Avontis felkereshetik Kínában, ha pedig egy kis amerikai hangulatra vágynak, a Pekingtől kétórányi autóútra lévő Jackson Hole elégítheti ki a kíváncsiságukat, amely az azonos nevű wyomingi település nemrég elkészült replikája. Az igazi ínyencek pedig most már akár a Fővám térről is átsétálhatnak a Gellért térre a Huawei nemrég átadott központjában, Tungkuan [Dongguan] városában, ahol Budapest mellett Párizst, Granadát, Veronát és Cesky Krumlovot is meg idézték a beruházók.
Arisztotelész szerint az utánzás az ember alapvető ösztöne, amely a művészeten keresztül a gyönyör kiapadhatatlan forrását biztosítja. Talán emiatt is engedtem a kísértésnek és a köpcös eladó véget nem érő érvelésének, és vásároltam a sencseni üzletben az eredeti replikákból. S bár a karóra egy hónap után megállt, és már soha nem is indult el újra, a „luxustáska” még ma is hirdeti a kínai másolatok hatalmát, ragyog, akár a kék égből a napfény.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/4. számában jelent meg, 2019. január 25-én.
Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/4. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
