HIRDETÉS
Kezdőlap Külföld Ismét atomfrá...

Ismét atomfrász kerülgeti Ausztriát

HIRDETÉS

Árháború az energiafronton: Szlovénia sokáig kitart még erőműve mellett.

HIRDETÉS

Szlovénia valóban „nukleáris állam”, hiszen atomerőműből nyerjük az energia jelentős részét, így annak a hiányát gyorsan megéreznénk – szögezte le két hete Marjan Sarec szlovén miniszterelnök az után, hogy felkereste az ország egyetlen, Krskóban épült atomerőművét. A politikus ugyanitt nyilvánvalóvá tette: mindent meg kell tenni, hogy megépítsék az atomerőmű második blokkját, ha azt akarják, hogy Szlovénia fejlett, sikeres állam legyen. A szlovén ambíciók azonban egyáltalán nem nyerték el mindenki tetszését, így Ausztriában máris tüntetésekkel fenyegetőznek, ha déli szomszédunk rábólintana a bővítésre.

A krskói atomerőmű – amely légvonalban 65 kilométerre van a magyar határtól – megépítésére vonatkozó tervek még a titói időkben születtek az egykori Jugoszláviában, mivel Szlovéniában és Horvátországban egyre nagyobb energiaszükséglet jelentkezett. Ehhez Jugoszláviában rendelkezésre állt uránérc is, így nemzetközi tendert írtak ki az erőmű megépítésére, s ezt az amerikai Westinghouse nyert meg. Az erőművet 1981-ben üzemelték be, amelynek névleges teljesítménye elérte a 696 MW-ot (a paksi atomerőmű teljesítménye ennél jóval nagyobb, 1940 MW).

Jugoszlávia szétesésével viszont számos nézeteltérés került felszínre Zágráb és Ljubljana között, hiszen az erőmű továbbra is közös tulajdonban volt. A vitát csak 2001-ben sikerült végleg rendezni, amikor a felek megállapodtak abban, hogy fele-fele részben tulajdonolják az erőművet, így a vállalat tulajdonosa ma 50 százalékban a szlovén Gen Energija, 50 százalékban pedig a horvát állami Hrvatska Elektroprivreda (HEP) energiaipari konszern. Ugyanekkor a két ország megállapodott arról is, hogy együttesen vállalnak felelősséget a nukleáris hulladék elhelyezéséért és rendezik a kártérítési követelésüket egymás felé. Ma a krskói atomerőmű Szlovénia energiatermelésének több mint egynegyedét adja, de a horvátoknak sem mindegy, mi lesz a sorsa, ugyanis az ország energiaszükségleteinek 15 százalékát innen fedezik.

Problémák persze továbbra is akadtak. Így 2008 júniusában vízszivárgás miatt hat napra leállították az erőművet, de az üzemzavar nem okozott környezetkárosítást. Három évvel később az egyik, Zágráb felé haladó vezeték működési hibája miatt állt le napokra az erőmű, 2017-ben pedig egy hibás vízgőzszelep miatt szünetelt a működés.

HIRDETÉS

Habár az ilyen problémák, ha nem is mindennaposak, de előfordulnak egy atomerőmű életében, Ausztriában minden ilyen esetre érzékenyen reagál a közvélemény. Emlékeztetőül: Bécs számos atomerőmű működtetése miatt emelt kifogást az elmúlt időszakban, legutóbb a szlovákiai, a mohi atomerőmű új 3-as és 4-es blokkjának beüzemelése kapcsán. Mohi ugyanis Ausztriától légvonalban mindössze 100 kilométerre van, ezért Sebastian Kurz volt kancellár nemrég bejelentette, hogy a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökségnél kezdeményezik az atomerőmű vitatott projektjének kivizsgálását.

A krskói bővítés kapcsán most – pártállástól függetlenül – több osztrák politikus is beszállt a vitába, különösen Ausztria déli részén. Stájerországban például Michael Schickhofer, a szociáldemokrata párt politikusa egyenesen úgy nyilatkozott, hogy a második blokk megépítése elfogadhatatlan. Ennél is messzebb ment Gernot Darmann, az Osztrák Szabadságpárt karintiai politikusa, aki tömegtüntetéseket jelentett be az atomerőmű második blokkjának megépítése ellen. Sokan persze egyáltalán nem hisznek abban, hogy az osztrákok aggodalma őszinte lenne.

Ők azt gyanítják, hogy Bécs szemét valójában az szúrja, hogy a környező országokban épülő atomerőművek lenyomhatják az energiaárakat az európai energiapiacon, így a drágán termelő osztrák nap- és szélerőműveknek olyan konkurensei lesznek, amelyek hosszabb távon is ellehetetlenítik azt, hogy az osztrák energiatermelők sikeres szereplők legyenek Európában.

De az egyetlen szlovén atomerőmű bővítése azért is vita tárgya lesz még hosszú ideig a két ország között, mert három évvel ezelőtt alaposan meghosszabbították működésének időtartamát. A krskói atomerőmű első blokkja 2043-ig zavartalanul üzemelhet.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/36. számában jelent meg, 2019. szeptember 6-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja jövő csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/36. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

28,505lájkolóTetszik
2,555követőKövetés
17,300feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

„Emberek, helyzet van!” – Magyar Hang-ajánló

Bod Péter Ákos-, Pikó András- és Mautner Zsófia-interjú, jászberényi riport. Körüljártuk a legújabb oktatási reformot. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Kurz már koalíciós partnerét keresi

Az Osztrák Néppárt az előrehozott választások biztos esélyese Ausztriában, ám nagy kérdés, hogy az ÖVP kivel fog együtt kormányozni.

Tüzek