HIRDETÉS
Kezdőlap Külföld Meghalt a dip...

Meghalt a diplomata, aki leleplezte ifjabb Bushék Irakról elhintett hazugságát

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük!

HIRDETÉS

Hatvankilenc éves korában, az új-mexikói Santa Féban lévő otthonában elhunyt Joseph Wilson diplomata, aki 1992 és 1995 között az Egyesült Államok gaboni nagyköveteként is szolgált. Az amerikai AP hírügynökség híre szerint halálát szervleállás okozta.

Wilson szinte egész karrierje során, az 1970-es évek közepétől kezdődően Afrikával foglalkozott. Az inkább a demokrata adminisztrációkhoz kötődő diplomata sok helyen volt helyettes misszióvezető, ám az előbb említett gaboni nagyköveti posztra idősebb Bush elnök alatt nevezték ki. Pályafutása során ritka kivételnek számított az 1988-1991 közötti időszak – még az idősebb Bush alatt, amikor a bagdadi amerikai külképviselet helyettes vezetőjeként tevékenykedett.

Ha csak ennyit tudnánk róla, akkor mondhatnánk, egy szomorú és megrendítő gyászhírrel állunk szemben. Igen ám, de a Joe Wilson nem egy szokványos diplomata: ő volt az, aki ifjabb Bush és alelnöke, Dick Cheney képmutatását megelégelve egy, a The New York Times napilapba írt 2003-as publicisztikájában lerántotta a leplet az amúgy is ENSZ-felhatalmazás nélkül indított, így alapból bajos iraki invázió végtelenségig szajkózott hazugságáról. Azaz arról, hogy Iraknak és Szaddám Huszeinnek 2003-ban nem volt tömegpusztító fegyverei, bármennyire is izzadt ennek ellenkezőjének bebizonyításán az elnöki gépezet lapjait a háttérben keverő Cheney.

Huszein fejét, akár hazugság árán is

A szövevényes ügy megértéshez érdemes felidézni az események hátterét. Az Amerikát ért sokkoló 9/11-es támadássorozatot követően felerősödtek a terrorellenes hangok, amit aztán az Afganisztánnal – a cselekmények értelmi szerzőjének, Oszama bin Ladennek a feltételezett búvóhelyével – szemben, az ENSZ jóváhagyással 2001 novemberében elindított háború követett (ami amúgy még ma is tart, és úgy néz ki, hiába az igyekezet, továbbra sem tudják befejezni).

A szálakat ifjabb Bush alelnöke, a sokak szerint az e poszton minden idők legbefolyásosabbja, Dick Cheney mozgatta, aki 2001 után befejezhette azt, amit az idősebb Bush-kormányzás alatt (1989-1993) védelmi miniszterként nem sikerült elérnie. Felállt a híres „gonosz tengelye”: Irak, Irán és Észak-Korea – és célként többek között az 1991-es első öbölháború, Kuvait lerohanása idején meg nem buktatott véreskezű iraki diktátor, Huszein eltávolítását tűzték ki.

Ezt még akár nemes „cselekedetként” is számon tarthatnánk, tekintettel Huszein emberiség ellenes bűncselekményekkel is tarkított rémuralmára, ám a háttérben – egyre több részlet azt mutatja – sajnos, inkább üzleti érdekek álltak. Miközben ugyanis ment a „háborús retorika”, addig az akkori alelnök volt cége, a kinevezése előtt öt évig Cheney által igazgatott Halliburton szövevényes céghálóin keresztül állítólag simán kereskedett iraki és iráni felekkel.

Így jutunk el 2002-2003 fordulójára, amikor a Cheney dominálta adminisztráció egyik alapvető célkitűzése ismét az lett, hogy Huszeint meg kell buktatni. Ehhez pedig valamiképp be kellett őt húzni a terrorellenes háborúba. Eltávolításáért így nem először a közvélemény félrevezetését és a dezinformációt vetették be.

HIRDETÉS

Dick Cheney, egy minden hájjal megkent veterán | Magyar Hang

Ha valaki valaha élte a trumpi „Tegyük újra naggyá Amerikát!” szlogent, az ő. Portré az Alelnök című film mellé.

(Csak mellékszál gyanánt, de fontos: a félrevezetés nem számított újdonságnak. Ugyanis már a ’91-es háborúra hangolás egyik kritikus pontján is éltek vele, amikor a Pentagon egyik műholdképére hivatkozva – amelyen állítólag az látszik, hogy 1500 iraki tank és 250 ezer katona sorakozik fel az iraki–szaúdi határon – próbálták igazolni a szaúdiaknak az intervenció jogosságát, illetve azt, hogy a sivatagi királyság lépjen be az amerikaiak oldalán a Kuvaitot az irakiaktól felszabadító hadműveletébe. Egy szemfüles újságíró, Jean Heller azonban egy azonos időben készült szovjet kereskedelmi műholdfelvételre hivatkozva bizonyította, a hivatkozott időben a sivatag a határon teljesen üresen állt, nyomát sem lehetett látni semmiféle hadseregnek: tehát amit Cheneyék állítottak, egyszerűen nem lehetett igaz. A kérdéses amerikai felvétel később sem került elő, Szaddám megbuktatását – ami mellett Cheney is keményen kardoskodott – így 1991-ben még nem érték el.)

Az iraki missziót is megjárt, Afrikára szakosodott Wilson színre lép

Huszeint egy nem feltétlenül alaptalan és előzmények nélküli vád felől kezdték „csőbe húzni” – George W. Bush elnök és helyettese egy idő után szinte minden nyilvános szerepléskor tömegpusztító fegyverekről és potenciális nukleáris képességekről beszélt Irak kapcsán. A gyanú nem volt légből kapott, ám azt iraki atomkutatók is alátámasztották, hogy Huszein „atomálma” már országa első, 1991-es bombázásakor köddé vált; akkor nagyjából 3–5 évre voltak a nukleáris képességtől, ám utána, szerencsére, esélyük sem volt visszatérniük arra az ösvényre. És hasonló volt a helyzet a biológiai fegyverek terén is. Ennek ellenére nem tettek le Huszein ez irányú „besározásáról”.

Mielőtt továbbmegyünk, be kell emelni a történetbe Wilson feleségét; Valerie Plame ugyanis 1985-86 óta az amerikai hírszerzés, a CIA ügynöke volt. Ugyan munkáinak pontos részletei, ahogy akciói továbbra is szigorúan bizalmasok, az kiderült, Plame 9/11 után egy olyan elemzőcsapatban dolgozott, amely Irak gyanús, tömegpusztító fegyverek előállítására utaló erőfeszítéseit fürkészte. Így akadtak egy feltételezett nyomra: e szerint Huszeinék olyan alumínium csöveket vásároltak volna, amivel uránt is lehet dúsítani. Illetve uránium koncentrátumot az afrikai Nigerből. Az alelnöki iroda pedig kapva kapott egy ilyen infón, 2002 év elején arra kérték a CIA-t, küldjenek oda egy embert, aki mindezt alaposan ki tudná vizsgálni.

Amerikai M1A1 Abrams harckocsik 2003. november 13-án Bagdadban a „Győzelem keze” elnevezésű emlékműnél, amelyet az irakiak az Irán felett aratott győzelmük emlékére állítottak még az 1980-88 között lezajlott háború után (Fotó: US Air Force/John L. Houghton, Jr.)
Amerikai M1A1 Abrams harckocsik 2003. november 13-án Bagdadban a „Győzelem keze” elnevezésű emlékműnél, amelyet az irakiak az Irán felett aratott győzelmük emlékére állítottak még az 1980-88 között lezajlott háború után (Fotó: US Air Force/John L. Houghton, Jr.)

Ekkor jött a képbe Joe Wilson. A diplomata ugyanis amellett, hogy akkor már mintegy bő negyedszázada taposta a különböző afrikai missziókat, kulcspillanatban, 1988 és 1991 között, azaz idősebb Bush öbölháborúja idején volt helyettes a bagdadi nagykövetségen is. A későbbi események szempontjából kulcsfontosságú: vajon Plame – ahogy az ellenérdekelt oldal ezzel vádolta – maga ajánlotta-e, választotta-e ki a férjét erre a megbízatásra, azaz, történt-e nepotizmus, avagy sem. Későbbi vizsgálatok, tanúvallomások alapján úgy tűnik, a nő nem hogy nem lobbizott a férjéért, hanem még aggályainak is hangot adott, igaz, korábban azt jelezte, hogy a férje elég tapasztalt diplomata Niger-vonalon.

Wilson végül 2002 februárjában elment az Algéria és Líbia alatt elhelyezkedő országba, ám nyomozásai során semmilyen bizonyítékot nem talált arra, hogy Irak onnan bármi gyanús dolgot szerezne be, amit tömegpusztító fegyverek előállítására használhatna. Tapasztalatait egy memóban le is írta az illetékeseknek.

HIRDETÉS

Inkább feláldozták a saját ügynöküket

Aztán eljött az újév, és Wilson lába a földbe gyökerezett, amikor Bush 2003-as évértékelőjében a következő mondat hangzott el: „A brit kormány infromációi szerint Szaddám Huszein nemrégiben arra törekedett, hogy jelentős mennyiségű urániumot szerezzen be Afrikából.” Majd újabb ámulatba esett, amikor Bushék az akkor külügyminiszterként szolgáló Colin Powellt még az ENSZ közgyűlésébe is elküldték, hogy Szaddám biológiai fegyvereiről haknizzon. Az invázió elkerülhetetlen lett, és úgy vágtak bele, hogy már az ENSZ hozzájárulás sem számított.

Wilson erre reagálva a The New York Timesba írt egy publicisztikát Mit nem találtam Afrikában címmel. A botrány kitört, a politikai reakció pedig elég félelmetesre (egyúttal szánalmasra) sikeredett: Cheney irodájából kiadták Robert Novak újságírónak Plame CIA-s kötődését, aki válaszul a The Washington Postban mindezt meg is írta.

A neokonok alkonya? | Magyar Hang

Lelépett a színről John Bolton, akihez képest még Donald Trump is normálisnak tűnt.

Az iraki forgatókönyv (és ordas hazugság) érdekében tehát a kormányzat pitiáner módon feláldozott egy amerikai hírszerző ügynököt, a saját emberét, azt sugallva, hogy ő javasolta a misszióra férjét. (Cheney, feltehetően nem boldogságában, azt írta Wilson publicisztikája felé az újságra: „Csináltak már (a CIA-nél) korábban hasonló dolgot? Egy nagykövetet küldenek, hogy megválaszoljanak egy kérdést? Szoktunk-e ingyenes társadalmi munkában alkalmazni ilyen feladatra embereket? Vagy (Wilsont) a felesége küldte el egy kis vakációra?”)

A „szivárogtató” Trumptól kapott elnöki kegyelmet

Wilson és az ügyet követően a CIA-t 2006-ban elhagyó Plame 2007-ben költözött Santa Féba, ahol ikergyerekeiket nevelték, ám két éve végül elváltak. A viszony azonban nem lehetett annyira rossz, mivel a volt diplomata halált az egykori feleség jelentette be. Mint most Plame fogalmazott: Wilson „egy igazi oroszlánszívű amerikai hős, és hazafi (volt).”

A Bush-kormányzat legnagyobb fiaskója miatt egyébként, noha zajlott vizsgálat, egy személyt sem vontak felelősségre. Közvetve az eseményekkel született azonban egy ítélet, Cheney kabinetfőnökét, Lewis „Scooter” Libby-t 2007 márciusában 30 hónap letöltendő börtönre és 250 ezer dolláros pénzbírságra ítélték, amiért félrevezette és akadályozta a nyomozást, illetve hamis tanúvallomást tett. (A perben azt vizsgálták, miért avatkozott be Libby Patrick Fitzgerald azon nyomozásába, amellyel a különleges ügyész ki szerette volna deríteni, ki szivárogtatott és adta ki Wilson feleségének CIA-s kötődését a sajtónak. A per titkosítás alól feloldott dokumentációját az amerikai nemzeti archívumban lehet elérni.)

Libby-nek végül nem kellett börtönbe vonulnia, mert Bush elnök 2007 júniusában enyhített a büntetésén; 2016 novemberében visszakapta az engedélyét arra, hogy Washingtonban jogi irányú munkát végezhessen, végül Donald Trump 2018. április 13-án elnöki kegyelemben részesítette.

HIRDETÉS
Amerikai katonák egy égő olajkút mellett az iraki invázió idején 2003. április 2-án, az ország déli részén (Fotó: US Navy/Arlo K. Abrahamson)
Amerikai katonák egy égő olajkút mellett az iraki invázió idején 2003. április 2-án, az ország déli részén (Fotó: US Navy/Arlo K. Abrahamson)

A történtekről Wilson 2004-ben Az igazság politikája – A hazugság belülről, amely háborúhoz vezetett és elárulta a feleségem CIA-kötődését (The Politics of Truth: Inside the Lies that Led to War and Betrayed My Wife’s CIA Identity: A Diplomat’s Memoir) címmel írt memoár-kötetet. Hasonlóképpen tett felesége is, aki 2007 októberében a Tisztességes játszma: én, a kém, akit elárult a Fehér Ház (Fair Game: My Life as a Spy, My Betrayal by the White House) címmel adott ki könyvet. Kettejük munkájából aztán 2010-ben Naomi Watts és Sean Penn főszereplésével készült egy film is, az Államtrükkök (Fair Game).

Plame egyébként politikai karrierbe fogott: idén májusban jelezte, Új-Mexikóban a demokraták színeiben indul a jövő évi elnökválasztással egy időben, 2020. november 3-án megrendezésre kerülő kongresszusi választásokon. Jelenleg is tart a kampánya; egy fizetett politikai hirdetés videójában mutatják, amint kerékbe törik a CIA-s karrierje, majd amint Trump elnöki kegyelemben részesíti Libby-t – miközben azt mondja: „A hazámat szolgáltam, de a karrierem derékba tört, miután a saját kormányom elárult engem… És elnök úr, van némi adósságom, amit szeretnék rendezni.”

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Balogh Roland
Balogh Roland
1980-ban született újságíró, a Magyar Hang alapító munkatársa, valamint a magyar zenekarokkal foglalkozó Ígéretes titánok blog alapító főszerkesztője. Korábban, 2008-tól tíz éven át a megszűnéséig a Magyar Nemzet újságírója, szerkesztője, nyolc évig a külpolitikai-, majd a kultúra rovat munkatársa. Érdeklődési témakörei: régészet, Kelet-Európa történelme, kiberbiztonság, csúcstechnológiai trendek és underground zene.

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

40,907lájkolóTetszik
3,799követőKövetés
19,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Fogy a levegő – Magyar Hang-ajánló

Interjú Ascher Tamással és Tompa Andreával. Abszurd komédia karanténra és drága tesztekre. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek