Amikor
az ember Dél-Európáról beszél, a következő sztereotípia ugrik
be: szieszta, folyamatos dudálás és hangzavar, lemaradás a
fejlett nyugattól. Ha Spanyolországról beszélünk, a helyzetet
tovább bonyolítja az immár hagyományosnak mondható, a 2017-es
elszakadási népszavazással tetőzött katalán-spanyol ellentét,
amely után a spanyol központi kormány magához vette a tartomány
ügyeinek intézését. A gazdasági éllovas Katalónia és a
spanyol gazdaság egyaránt megsínylette az ellentétek
kiéleződését.
Mindebből
sokat nem lát, nem érez a Barcelonába érkező turista. Legfeljebb
a sok helyen lobogó katalán zászlók, de még inkább a számtalan
helyen, köztük önkormányzati és egyéb középületeken is
kifüggesztett – a függetlenségi népszavazást követően
bebörtönzött katalán politikusok szabadon bocsátását követelő
– sárga szalag utal arra, hogy a mélyben azért forrnak az
indulatok.
Az élhetőséget tekintve Barcelona mintául szolgálhatna sok nyugat- és kelet-európai nagyváros számára is. A tudatos várostervezésnek köszönhetően átlátható a városszerkezet, tágasak az utcák, kulturált a környezet. Egy hét alatt nem nagyon láttunk a budapestihez hasonló dugót, pedig a nap legkülönbözőbb szakaszaiban is az utcán voltunk. Ez azért is meglepő, mert ötöd akkora területen nagyságrendileg ugyanakkora tömeg közlekedését kell megszervezni a városban, mint Budapesten. (Budapest területe 525,5 négyzetkilométer, 1,75 millió lakossal, Barcelonáé 102,15 négyzetkilométer, 1,62 millió lakossal.)
Ebben
szerepe lehet annak, hogy a nagyobb utak mindegyikén külön
kerékpárút található. Ezek rendszere behálózza az egész
várost, s így aki egyszer felhajtott rá, annak nem kell minden
utcasarkon azon aggódnia, vajon lesz-e még folytatása a
biztonságos közlekedést nyújtó útnak. Ezért nagyon sok a
kerékpáros, az elektromos és hagyományos rollert használó. De a
zsúfoltságot enyhíti, hogy sokan motorkerékpárral vagy robogóval
közlekednek, illetve hogy nagyon sok az egyirányú út. Akadt
köztük olyan is, ahol egy irányba hat sávon haladhatnak az autók.
Ami meglepő, a híresztelésekkel szemben kevesebb dudaszót
hallani, mint Budapesten.
Feltűnően
sok a park és a fa. Nem törpefa, mint a magyar főváros
újjáépített utcáin, terein, hanem terebélyes, árnyat adó
fafajták, leginkább a platánfa vagy pálma, amelynek ágai között
papagájok rikoltoznak.
Az ott töltött kilenc nap alatt egyetlen olyan kereszteződést sem találtunk a városban – pedig napi 12-20 kilométert gyalogoltunk –, ahol ne lett volna a járdaszegély leeresztve egészen az úttestig. Így a mozgáskorlátozottak gond nélkül tudnak közlekedni az egész városban. Ezt segíti a metróhálózat is. A 11 metróvonalnak ugyan csak alig a felét használtuk, de az érintett összes állomáson mind a földfelszín, mind a keresztező vonalak irányába liftek segítik a nehezebben közlekedők mozgását. Minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy sok kerekesszékest látni az utcán, akik jellemzően kísérővel együtt közlekednek.
Kiáltó az ellentét a magyarországi rendszerrel szemben, ahol például kevés helyen találni liftet a nehezen közlekedők számára. S akkor még nem beszéltünk a 15-20 centiméter magas járdaszegélyekről.
A
vidékiek, illetve a turisták eligazodását jól kiépített
utastájékoztatási rendszer segíti. A metróban különösen
könnyű tájékozódni. Egyrészt, mert az állomásokon nem elvétve
van kiírva az állomás neve, hanem tíz-tizenöt méterenként,
ráadásul a csatlakozó vonalakat, illetve az állomáshoz közeli
látványosságokat is minden alkalommal jelzik. A metrókocsikban
pedig az ajtók fölött elhelyezett állomáslistán kigyulladó
piros fények jelzik, éppen hol jár a kocsi, illetve mely
állomásokat hagyta már el. És természetes, hogy még a szemmel
láthatóan idősebb szerelvényekben is klíma működik.
A
11 metróvonal behálózza az egész várost, az L2 például a
szomszéd városig, a kétszázezres Badalonáig is elér, ahol a mi
szállásunk volt, és ahonnan 20 perc alatt a belvárosba lehet
jutni. A közlekedés nem drága, a T-10 elnevezésű jegy például
10 alkalommal használható, akár egy hétig is. Egy-egy utazás
során másfél óra alatt annyiszor szállhattunk át vele,
ahányszor akartunk. Darabja 10 euróba kerül. Ha egyszer beléptünk
a metróhálózatba, többet nem kellett a beléptető rendszerrel
küszködni, gond nélkül szállhattunk át egy másik vonalra, vagy
akár buszra, villamosra. Ekkor is érvényesíteni kell ugyan a
jegyet, de amennyiben határidőn belül történik, nem emel le
újabb egységet a jegyről. A beléptető rendszer egyébként a
londonira emlékeztet, kártyával, vagy papírjeggyel nyitja az
automata ajtót.
Hogy
jól megy a városban élők sora, abból is látni, hogy alig-alig
látni bezárt üzletet, még a kisebb utcákban sem, nem úgy mint a
magyar fővárosban. Az üzletek, vendéglők forgalmasak, ha a
magyar pénztárcának kissé drágák is. Szemmel láthatóan
létezik az a középosztály, amely fenntartja a várost akkor is,
amikor már nem olyan erős a turistaszezon. Az utcán leginkább
spanyol, katalán beszédet hallottunk, igaz, főszezon után
érkeztünk.
Barcelona
igazán jól élhető város, ráadásul minden második hétvégén
a világ egyik legjobb futtballcsapatának játékát csodálhatják.
Irigylem
a barcelonaiakat.
