Macron: mélyrepülés után újra a porondon

Stabilizálta hátországát, és mivel otthon még problémák sorát kell leküzdenie, a nemzetközi porondon aktivizálta magát a francia elnök. Emmanuel Macron – amellett, hogy igyekszik a hazai gondokról elterelni a figyelmet – újrapozícionálná Franciaországot.

Lekerültek a címlapokról a „sárga mellényesek” tiltakozásai, sőt, egyre ritkábban ad hírt e megmozdulásokról a világsajtó. S ha szeptember végén nem vetettek volna be ismét könnygázt és vízágyút a rendőrök Toulouse-ban és Montpellier-ben, akkor a mintegy ezer aktivista tüntetése be sem nagyon került volna a hírfolyamba. A mozgalom legtöbbször erőszakba torkolló megmozdulásain ugyanis mára egyre kevesebb a résztvevő. A „sárga mellényesek” a tervekkel és a várakozásokkal ellentétben az európai választásokon sem tudtak áttörni.

Úgy tűnik tehát, hogy a szociális és intézményi követeléseikről rendezett nemzeti vitasorozat és a kormány által beígért, többek között módszerváltást és adócsökkentést kilátásba helyező reformok, és főképp a tüntetésáradat visszafogására született pénzügyi ösztönzés megtették a hatásukat. A francia kormány 25 milliárd eurós pénzügyi fejlesztési programja a jelenlegi világgazdaságban, és főleg Németország egyre jobban visszaeső vállalataival kontrasztban elismerésre méltó teljesítmény. Igaz, a kormány dolgát az is megkönnyítette, hogy Franciaország kevésbé van kitéve Trump kereskedelmi háborúinak.

Macron tehát láthatóan tanult a „sárga mellényesek” tiltakozásaiból, így megerősödve kezdheti elnöksége második felvonását. Érezhetően nőtt mind az ő, mind a miniszterelnökének népszerűsége. Emmanuel Macron mutatója a tavaly ősszel kezdődött tüntetéssorozat megkezdése előtti szintet újra elérve a nyáron 35, míg Édouard Philippe támogatottsága 40 százalékra ugrott fel. Igaz, közben az európai választásokon az elnök pártja csak 22,5 százalékot szerzett, és kikapott Marine Le Pen Nemzeti Gyűlésétől. Ennek ellenére Macron pillanata címmel nem véletlenül tette a címlapjára az elnököt a napokban ismét – megválasztása óta immár másodszor – a Time európai kiadása.

Az első alkalommal, 2017-ben azt előlegezte meg neki, hogy ő lesz Európa következő vezetője. A globalista erők jelöltjeként választást nyert Macronról akkor ezt kevesen gondolták, mára azonban sokak véleményét megváltoztatta külpolitikai aktivitása, és a német problémákba elmerült Angela Merkel elszürkülése. Macron ugyan 2,5 éve hullámzó közhangulatban irányítja az országot, a nemzetközi politikában azonban egyre erősebb szereplő. Egyre többször tűnik fel úgy, mint aki átveszi a német kancellár helyét. Aktív volt az Irán körül kiéleződött vitákban, hitelt kínált Teheránnak, új lendületet igyekszik adni az ukrajnai válság rendezését hivatott úgynevezett normandiai formátumnak, látványosan közeledni kezdett Oroszországhoz, és még Trumppal is szembe szállt. Jól használta ki, hogy Franciaország a G7-ek soros elnöke, és a Biarritzban tartott csúcsból mindent kihozott, amit lehet.

Ügyesen taktikázott az Európai Bizottság felállásakor is. Az elnöki posztot reálpolitikusként átengedte Merkel jelöltjének, a német Ursula von der Leyennek, közben azonban országának megszerezte a belső piacért felelős biztos posztját. Így volt védelmi minisztere, Sylvie Goulard felügyeli majd az iparpolitikával kapcsolatos munkát, ezen kívül pedig a digitális egységes piac támogatását, valamint a védelmi iparral és űrkutatással foglalkozó új főigazgatóságot is. Emellett az EU másik fontos vezetői posztját is francia szakember kapta, hiszen az Európai Központi Bank elnökének Christine Lagarde-ot jelölték. A kemény alkukban ügyesen taktikázott. Feladta ideológiai előítéleteit, és például adott esetben a V4-ekkel is össze tudott fogni. Úgy vált a liberális frakció oszlopává, hogy pártja azért otthon nem brillírozott, közben pedig a német konzervatívokkal, vagy éppen az illiberális Orbánnal is szót értett.

Ez a geopolitikai realizmus már-már a napokban elhunyt Jacques Chiracot idézte. A Franciaországot 12 éven át irányító Chirachoz hasonlóan szembe mert menni Amerikával, a jelenlegi trendet megtörve kezet nyújtott Putyinnak, így igyekezve megtalálni Franciaország helyét a többpólusú világban. Macron ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy ambícióival nem sértheti az éppen saját belső problémáival elfoglalt Németországot sem. Így aztán az amerikaiak hiába kiáltották ki Macront – Berlinnek odaszúrva – már a megválasztásakor Európa következő vezetőjének, ő udvariasan maga elé engedi Angela Merkelt. S nemcsak azért, mert úgy gondolja, hogy neki még van ideje, hanem Franciaország súlyát is reálisan érzékeli.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/40. számában jelent meg október 4-én!

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/40. számban? Itt megnézheti!