HIRDETÉS
Kezdőlap Külföld A tűzszünet e...

A tűzszünet ellenére folytatódnak a harcok Észak-Szíriában, a törökök állítólag kórházat ágyúztak

HIRDETÉS

Bár Mike Pence amerikai alelnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök ankarai találkozóját követően csütörtökön öt napos tűzszünetet jelentettek be, ismét ágyútűztől volt hangos a szíriai-török határ. A Reuters tudósítója szerint folyamatos a fegyverropogás, és füst száll fel Rász el-Ajn település környékén, bár az összecsapások hangjai később fokozatosan elhalkultak. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat szintén arról tájékoztatott, hogy a térségben folytatódtak a harcok, értesülésük szerint a török erők a települést, elsősorban a város kórházát ágyúzzák, ahol sok sebesültet látnak el.

HIRDETÉS

Törökország azzal a feltétellel egyezett bele, hogy szünetelteti a Béke Forrása elnevezésű nagyszabású katonai offenzíváját, hogy az öt nap alatt a szíriai kurd csapatok elhagyják a török határhoz közeli területeket. A kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) elfogadta a tűzszünetet, ami csütörtök este 22 órakor lépett hatályba. Reményüket fejezték ki, hogy a török haderő tartja magát a megállapodáshoz.

Elemzők szerint a tűzszünettel – amelyet a török fél csupán „szünetként” értelmez – Törökország mindent elért, amit az offenzívával akart. Hadereje a határ mentén 30 kilométernél szélesebb sávot von ellenőrzése alá Szíriában, miközben az Egyesült Államokkal korábban szövetséges kurd milíciának ki kell onnan vonulnia. – A tűzszünet elismeri és hitelesíti Törökország eddigi akcióját, és lehetőséget ad számukra a kurdok elűzésére – fogalmazott a CNN-nek egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő.

Hiába hullt a kurdok vére Rodzsaváért

– A kurdok boldogok, a törökök boldogok, az Egyesült Államok is boldog, és tudják mit? Az egész civilizáció nagyon boldog. Ez egy nagy dolog a civilizáció számára – kommentálta a megállapodást Donald Trump amerikai elnök.

Azt azonban nem tudni, hogy az SDF mennyire lelkes, és mennyiben tesz eleget a megállapodásban foglaltaknak azon a területen, amelyet korábban felügyelt az Egyesült Államok katonai támogatásával. Mazlum Abdi tábornok, az SDF parancsnoka a CNN által nyilvánosságra hozott dokumentum szerint értetlenül állt a tűzszüneti megállapodásban foglaltak előtt, és az ügy tisztázását kérte az Egyesült Államoktól. Később ugyanakkor a kurd Ronahi TV-nek nyilatkozva elmondta, elfogadják a feltételeket, és megtesznek mindent, hogy tartsák magukat a megállapodáshoz.

HIRDETÉS

A helyzetet bonyolítja, hogy Erdogan a hadművelet meghirdetésekor azt mondta, a támadás az Iszlám Állam dzsihadista szervezete és az YPG ellen irányul. Ez utóbbi szervezetet Törökország azzal a törvényen kívül helyezett szakadár Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) társítja, amely felkelést folytat a törökországi kurd autonómia kialakításáért. Az Egyesült Államok ugyanakkor az YPG-re támaszkodott, hogy segítsen legyőzni az Iszlám Államot, és most Washingtont az a vád éri, cserben hagyta korábbi szövetségesét.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,629lájkolóTetszik
2,792követőKövetés
18,400feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Minden hatalom megittasul önmagától – Magyar Hang-ajánló

Nagy Ervin-, Zsiday Viktor- és Timothy Garton Ash-interjú. Riport a szekszárdi cigánynegyedből. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek