DK: fizessenek a határon túli fideszesek is

DK: fizessenek a határon túli fideszesek is

Rónai Sándor (Fotó: Arató László/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

„Méltányos volna, ha ehhez az összeghez azok a határon túli magyar állampolgárok is hozzátennék a részüket, akik a szavazataikkal segítették a Fideszt a hatalomba maradáshoz” – ezt mondta Brüsszelben Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője. Arról a mintegy 700 milliárd forintról beszélt, amelynek híre kedden járta be a magyar sajtót, a Magyar Hang is megírta.

Elsőként Jávor Benedek volt EP-képviselő hívta fel rá a figyelmet, hogy a magyar kormány az Európai Bizottság felé azt vállalta, a szabálytalan közbeszerzések miatt úgynevezett átalánykorrekciót fizet, ami a strukturális alapokból a 2014-2020-as költségvetési időszakban eddig lehívott összeg 10 százaléka – így jön ki a 700 milliárd forint, vagyis lakosonként 70 ezer forint. Ezt alátámasztja az illetékes uniós biztos erre vonatkozó tájékoztatása, amit az EP Költségvetési Ellenőrzési Bizottságának küldött.

Rónai Sándor azt is mondta, hogy „az unió nem szereti, ha meglopják, és aki kísérletet tesz erre, azt megbüntetik”. A képviselő szerint az, hogy a kormány vita nélkül beleegyezett az átalánybüntetésbe, bizonyítja: bármire képesek azért, hogy „Orbán Viktor haverjai, a NER oligarchák meggazdagodhassanak és szétlophassák az uniós pénzeket”.

Egy másik ellenzéki EP-képviselő, Gyöngyösi Márton a Facebookon azt írta, hogy a magyar kormány először beismerte, hogy lopott, majd a magyarokra hárítja ennek a költséget. „Teszi ezt a Fidesz-kormány akkor, amikor egyre nagyobb a valószínűsége, hogy a hasonló korrupciós ügyek és a jogállamiság felszámolása miatt az Európai Unió meg fogja vonni a pénzügyi támogatásokat, ez pedig végzetes következményekkel járhat az uniós forrásokra utalt országunkra nézve. Sajnos úgy tűnik, hogy a Fidesznek és oligarcháinak még ez sem túl nagy ár azért, hogy a magyar embereknek küldött pénzeket csapolhassák. Ha egy dolgozó nem tud elszámolni a munkahelye felé a rábízott pénzzel, abból bírósági ügy lesz. A magyar kormány most éppen ezt teszi az Európai Unióval és a magyar emberekkel. Ezért támogatta a Jobbik kezdetektől fogva az uniós források felhasználását ellenőrző Európai Ügyészséghez való csatlakozásunkat” – fogalmazott a jobbikos politikus.