HIRDETÉS
Kezdőlap Külföld Működő megold...

Működő megoldások a médiában

HIRDETÉS

Diákoknak, újságíróknak és a médiában dolgozóknak szerveznek nemzetközi konferenciát Prágában december 5. és 7. között, What’s Working?, vagyis Mi működik az újságírásban? címmel. A kezdeményezés egészen új szempontból kezeli a folyamatosan átalakuló média kérdését – miközben az elmúlt évtized szakmai rendezvényein számtalanszor került szóba az újságírás sanyarú helyzete, ugyanakkor (néhány amerikai vagy nyugat-európai példát leszámítva) alig hallhattunk előremutató kezdeményezésekről, különösen a közép-kelet-európai régióból.

HIRDETÉS

Pedig itt is léteznek reménykeltő sikertörténetek, amelyek átvehetők és ismételhetők. A 6. Prague Media Point konferencia mindenekelőtt a szakmát érintő kedvező fejleményekről és megoldásokról számol be, különös figyelmet fordítva Közép- és Kelet-Európára. Neves kutatók és szakemberek tartanak majd előadásokat és médiafejlesztők mutatnak be új megoldásokat, emellett mód nyílik a szakmai tapasztalatcserére és kapcsolattemetésre. Lesznek tudományos felméréseken alapuló előadások, de személyesen eljönnek olyan előadók is, akik kitaláltak valami újat, ami működik. A tudás átadható – Közép és Kelet-Európában különösen nagy szükség van a politikától és üzleti köröktől független új megoldásokra a média területén is.

A három napos eseménysorozaton szó lesz majd az üzletileg is fenntartható médiamodellekről, a kisebbségi médiáról, a társadalmi üzenetátadás új formáiról, de beszélnek az idős olvasók álhírek általi megtévesztéséről és sok egyébről is. Magyarországról is lesz előadó, Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője mellett Orbán Sándor, a budapesti Független Médiaközpont igazgatója is tart előadást.

A rendezvénysorozat médiatámogatója a Magyar Hang is. Az eseményre itt lehet jelentkezni: https://www.praguemediapoint.com/attend

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Lukács Csaba
Lukács Csaba
A Magyar Hang lapigazgatója és világjáró riportere.

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,977lájkolóTetszik
2,837követőKövetés
18,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

„A világ kezd totálisan meghülyülni” – Magyar Hang-ajánló

Presser Gábor- és Stefano Bottoni-interjú. Riport a határról és az épülő tiszaújvárosi konténervárosról. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Koravén demokraták

A kommunizmus halott, de a hatalom mai birtokosai koravén demokratákká válva egyre jobban hasonlítanak azokra, akiket egykor kommunistáknak hívtunk.