Persze hogy ki kell egyenesíteni, ez nem a pisai ferde torony! – vágja rá a választ Nemanja, akitől a belgrádi várban, a Kalemegdanon érdeklődünk a város szimbóluma, a Győztes szobra további sorsáról. A fiatalember a barátnőjével, Mirával jött ki levegőzni ebédidőben, mivel mindketten a közelben dolgoznak, gyakran sétálnak errefelé. Miközben serény munka zajlik a szobor alapzata körül, Nemanja kifejti, miért is indokolt, hogy több évtized után végre kiegyenesítsék a Belgrád felett magasodó, hatalmas szobrot. – A Győztes a szerb nép győzelmeinek szimbóluma, így semmiképpen nem lehet ferde, ha így maradt volna, az éppen azt jelentené, hogy már nem vagyunk és nem is lehetünk győztesek – mondja a férfi, Mirának viszont esztétikai érvei is vannak a rekonstrukció mellett. Szerinte már nagyon zavaró volt, hogy a bronzszobor teljesen elzöldült az oxidációtól, márpedig az emlékművet olyan állapotban kell tartani, ahogyan azt egykor felállították. Így ők csak örülnek annak, hogy hamarosan befejezik a Győztes felújítását, amely újra az eredeti színében hirdetheti a nagy szerb győzelmeket.
Érdekes módon a szobor helye még úgy is vonzza a helyieket, hogy a Győztes jelenleg nincs a helyén. A hatalmas kőtalapzatra emelt oszlop tetejéről októberben emelték le daruval a 4,25 méter magas bronzalakot, egy kis időre a belgrádiak ekkor közelről is megszemlélhették a műalkotást, amely idővel a városuk jelképe lett. Majd Szendrőre szállították, ahol szobrászok és restaurátorok dolgoznak rajta. Most viszont éppen azért fényképezkednek itt a helyiek, hogy nincs a helyén a szobor – ilyet is ritkán látni. Sőt az utóbbi hónapokban a szerb sajtó újabb és újabb fejleményekről számolt be: kiderült, hogy a Győztes testén 30 lövésnyom található, amelyet korábban észre sem vettek. Ezek minden bizonnyal még 1944 októberéből származnak, amikor a jugoszláv és a szovjet hadsereg kiűzte a Wermacht erőit a városból, a lövedékek pedig könnyedén hasítottak bele a bronzba. Ám a Győztesnek még ennél is kalandosabb élet jutott.
Koszovót felosztani nem kell félnetek jó lesz | Magyar Hang
Sem az asztalon, sem pedig a hátunk mögött nem fogják bántani soha a határainkat! - jelentette ki Ramus Haradinaj az észak-koszovói Podujevón két hete híveinek, nem sokkal előtte pedig a Koszovói Felszabadító Hadsereg (UCK) elesett harcosait dicsőítette.
A szobor ötlete először 1912-ben vetődött fel, miután Szerbia az első Balkán-háborúban – Görögországgal, Montenegróval és Bulgáriával közösen – döntő győzelmet aratott az Oszmán Birodalom felett. Ekkor még a tervek egy egész szoborkompozícióról szóltak: a szökőkutat négy oroszlán vette volna körül, amelynek közepére tették volna az oszlopot, rajta a szoborral. A munkálatokkal a nagy szobrászt, Ivan Mestrovicot bízták meg, aki neki is látott a Győztes elkészítésének. Ám ekkor közbeszólt az első világháború: a művész kénytelen volt elhagyni Szerbiát, amelynek akkor kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy szobrot állítson a nagy győzelem emlékére. Olyannyira, hogy 1915-ben Szerbia katonailag teljesen összeomlott, több százezer ember a világháborúban semleges Görögországba menekült, 150 ezer szerb katonát pedig az antantnak kellett Korfu szigetére evakuálnia. De három év múlva fordult a kocka: a szerb és francia hadsereg 1918 őszén Dobro Poljénél áttörte a szaloniki frontot, majd megállíthatatlanul törtek Belgrád felé. Szerbia az első világháborúból ismét győztesen jött ki, a második Balkán-háborúval együtt ez már a harmadik nagy szerb katonai diadal volt hat éven belül. Körvonalazódott hát, hogy – az előző évszázadokkal ellentétben – ez a nagy szerb győzelmek évszázada lesz. Ami feltétlenül a Győztes szobráért kiált.
Ekkor viszont a rendelkezésre álló pénz fogyott el. Csak több év múlva, 1927-ben döntöttek arról, hogy mégis felállítják a szobrot a belgrádi városközpontban, a Terazijén. Amikor viszont a közönség meglátta Mestrovic szobrát, kitört a botrány. Addig alig tudta valaki, hogy a Győztes valójában egy hatalmas meztelen férfi alak lesz, aki az egyik kezében kardot fog, a másik karján pedig egy sólyom ül. A botrány zajosabb lett, mint azt bárki is gondolta volna korábban. A szobor elleni kampány élharcosa Petar Odavic író lett, aki a szerb lapokban könyörtelenül támadta Mestrovicot és az ő Győztesét. Szerinte a szobor a meztelenségével sérti a belgrádi asszonyok erkölcsi érzékét, de a szerb katonák emlékét is, hiszen a Győztes nem viseli sem a tradicionális szerb fejfedőt, a sajkacsát, sem pedig opanakot, vagyis a hagyományos szerb paraszti lábbelit. Majd következtek a nőszervezetek: ők azzal jöttek, hogy durvaság lenne egy meztelen férfi alakot kiállítani a városközpontban, mert az kártékony hatással lesz a lányok erkölcsére. Mindezek után olyan abszurd tervekkel álltak elő, hogy a szobrot egy olyan magas oszlopra kellene helyezni, hogy annak szabad szemmel ne lehessen látni a hímtagját. Végül aztán a belgrádi önkormányzatban valakinek rendkívüli ötlete támadt: a szobrot inkább a várban emeljék fel, méghozzá úgy, hogy az a Száva felé nézzen. Így senki sem láthatja majd a Győztes azon részét, aki nem akarja, a belgrádi dámák sem pironkodhatnak.
A nagy nap végül 1929. október 7-én jött el, a szaloniki front áttörésének 10. évfordulóján, amikor is az oroszlánok és szökőkút nélküli szobrot leleplezték a belgrádi vár egyik legszebb részén, ahonnan egyenes a rálátás a Duna és a Száva találkozására. A szobrot a későbbiekben még akkor sem szerelték le, amikor 1941-ben és 1944-ben a náci Németország bombaesőt zúdított Belgrádra. A város visszafoglalásánál azonban a Győztes súlyos sérüléseket szenvedett, csakhogy ezt évtizedekig nem vette észre senki.
Nem úgy a szobor furcsaságait, amelyek – akárcsak Magyarországon a budapesti Lánchíd oroszlánjainak nyelvéről szóló tévhitek – idővel pletykaként terjedtek Belg rádban. Az egyik ilyen mende-monda szerint a szobrot valójában Bécs felé fordították, hiszen Szerbia az első világháborúban az Osztrák–Magyar Monarchiát győzte le. Mások viszont arra gyanakodtak, hogy a győztes fején a hagyományos albán fejfedő, a kecse (qeleshe) látható, ami egy szerbnek csakis sértés lehet.
Abban viszont már volt valami, hogy a szobor mintha nem állna egyenesen. Kezdetben ezen csak polemizáltak a helyiek, ám idővel egyre látványosabb lett a Győztes elferdülése. A szobor – amely Belgrád legtöbbet fotózott szimbóluma lett, és amelyhez naponta átlagosan 8 ezer turista látogat el – kapcsán a fő kérdés már az lett, hogy meddig dőlhet tovább. Persze a Győztes tragédiáját senki nem akarta, hiszen azt – meztelenség ide vagy oda – mindenki megszerette. Mintha Mestrovic egyenesen a szerb néplelket formázta volna meg. A „dinári” orrú, kissé előre tolt állú férfi komor tekintetéből mintha sugározna az ellenállás, amit talán leghűbben a török eredetű szerb szó, az „inat” fejezne ki, ami magyarul annyit tesz: dac.
De a szerb győzelmek is véget értek a délszláv háborúkkal. A kilencvenes években így a belgrádi városvezetéstől csak annyi tellett, hogy a szobor talapzatát megtisztíttatták a graffi tiktől. Három éve a szakértők megállapították, hogy a Győztes feje már 30 centiméterrel távolodott el a szobor függőleges tengelyétől. Kiderült: a hiba nem a szoborban, hanem a talapzatban van, amelynek az egyik oldala folyamatosan süllyed. Ezért sürgetővé vált a teljes rekonstrukció, amelynek keretében most nem csak a szobrot javítják ki, hanem az alapzatot is megerősítik.
Míg a munkások az alapzat és az oszlop körül sürgölődnek-forgolódnak, Nemanja és Mira már a jövőről álmodik. Szerintük nem igazak azok a híresztelések, hogy nem fejeződnek be februárig a munkálatok. Tavasszal ugyanis parlamenti és önkormányzati választások lesznek Szerbiában, így a hatalmon lévő szerb haladók még véletlenül sem engednék meg, hogy ne készüljön el időre a (kiegyenesített) szobor, ami persze ma már egyetlen belgrádi dáma szeméremérzetét sem sérti. Sőt, mindenki várja már vissza a város szeretett Győztesét. – Ha végre újra egyenes lesz, talán egy nap újra visszatérhetnek a nagy szerb győzelmek – mondja még Nemanja reménykedve, amihez párja, Mira már csak ennyit tesz hozzá: – És ha okosak leszünk, ehhez nem is kell majd háborúznunk.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/1. számában jelent meg január 3-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/1. számban? Itt megnézheti!
