Habár az Egyesült Államok hatalmas pusztítást tudna végezni Iránban, nem tudná azt megszállni és egy esetleges háborúból sem tudna szabadulni – mondta a Magyar Hangnak adott interjúban Sógor Dániel arabista, az Amaraia Modern Közel-Kelet Kutatások Műhely elemzője.
– Hogyan látja, Donald Trump valójában miért döntött úgy, hogy likvidáltatja Szulejmáni tábornokot?
– Azt hiszem ekörül még sokáig lesznek kérdőjelek és jól látszik, hogy itt a legnagyobb a vita. Először is szögezzük le, hogy itt nem holmi útszéli bűnözőről volt szó, ahogy sokan egészen döbbenetes módon lefestik, hanem egy szuverén ország tisztségviselőjéről, akit egy másik szuverén ország területén, annak vendégeként brutálisan megöltek. Ez pedig egy nagyon veszélyes precedens a nemzetközi viszonyokra.
Én a magam részéről nem gondolom, hogy maga Trump lenne a döntés mögött. Több mint érdekes, hogy Trump, aki mindent azonnal kommentál, magyaráz és kihirdet, most le volt maradva a Pentagonhoz képest. Ha az ember összehasonlítja ezt azzal a viselkedéssel, amit Abu Bakr al-Bagdadi megölésekor tanúsított, látszik a különbség. Én sokkal inkább érzem ezt a Pentagon és Mike Pompeo akciójának, hiszen Pompeót már le akarta váltani Trump, most viszont, ennyire közel a választásokhoz az elnök nem mondhat ellent a hivatalos verziónak. Fontos megjegyezni, hogy Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó távozása óta Pompeo a legvérszomjasabb héja, akinek az Irán elleni háború személyes megszállottság is.
Más választás híján tehát Trump ebbe most beleállt, mert így még mindig több támogatót nyer, mintha nevetség tárgyává válna, hogy a Pentagon és Pompeo a háta mögött cselekszenek.
– Sokan viszont Trump eddigi külpolitikai kudarcainak ellensúlyozását, illetve szavazatszerzési szándékát látják az akció mögött.
– A térségben – és főleg az arab világnak azon részén, ahol felháborodást váltott ki a merénylet – az okot elsősorban Trump külpolitikai sikertelenségében keresik, ami valóban főként a Közel-Keleten mutatkozik, de Venezuela is jó példaként említhető. De csak gondoljunk Szíriára, ahonnan több mint egy éve ki akart menni, aztán maradt, majd a török támadás után elárulva a kurdokat kivonult. Erre most már kifejezetten az olajkutak megszállásáért mégis visszament, ahogy azt nyíltan ki is mondta, majd megint kivonul.
Ebben az olvasatban az ok az, hogy esetleg a háború kiváltásával és a közhangulat felkorbácsolásával szavazatokat szerez. Személy szerint én ezt túl nagy hazárdjátéknak tartom.
Van azonban még egy szál, ami szintén fontos. Adil Abdul-Mahdi iraki miniszterelnök elmondása szerint Szulejmáni tábornok az ő meghívására érkezett, hogy segítsen közvetíteni a szaúdi és az iráni kormányok között a feszültség csökkentésében (Szaúd-Arábia és Irán között már hosszú évek óta zajlik egy proxy-háború – a szerk). Eszerint tárgyalási szándék indult Rijádból, ahol szintén komoly belső gondok vannak, és ahol megelégelték, hogy Washington folyamatosan Teherán ellen hajtja őket. Washington viszont ezt húzta keresztül, fenntartandó a feszültséget és így a pénzfolyamot az öbölből. Bárkitől származott is, a cél félreérthetetlenül a háború kiprovokálása volt és az összes szólam a küszöbön álló iraki-iráni támadásról Szulejmáni tervezésében csak porhintés.
– Sejthették az amerikaiak, hogy ekkora felháborodást vált ki az akciójuk?
– Ezt teljesen biztos volt. Annyira, hogy nyilván ez volt a cél. Kászim Szulejmáni egy élő legenda volt, akit pár éve az iráni államfő „élő mártírnak” nevezett. Az ellene elkövetett merénylet, mégpedig ennyire bestiálisan és messze a frontvonalaktól, semmi kevesebbet nem ígért.
– Miért maradtak ennyire csendesek a nagyhatalmak a merénylet után?
– Nos, mint az elején is mondtam, ez nemzetközi szintű banditizmus, minden törvényességi kereten kívül. Játsszunk el a gondolattal, hogy egy napon egy ország az épp Mexikóba látogató amerikai alelnököt a reptéri úton felrobbantja! Az ellen az ország ellen már másnap felvonulna a fél világ.
Ugyanakkor egy valódi háború teljes térségbeli háborúval fenyegetett, az pedig világháborúval. Szerencsére ettől minden eltelt nappal távolodunk, méghozzá gyorsan. De éppen ezért, s mert az Egyesült Államokat senki nem meri bírálni bármit is tegyen, mindenki megrökönyödött. A cél tehát mindenki számára az volt, hogy a világháború elkerülhető legyen, de még a regionális is.
– Irán vezetése most bosszút esküdött, szerdán meg is történtek az első válaszcsapások Irakban. Mennyire képes Teherán visszavágni Washingtonnak Szulejmáni haláláért?
– Ebből a szempontból azt hiszem, nagyon beszédes volt nemcsak az iráni vezetés válasza, a sok nyilatkozat, de Libanonban Hasszán Naszrallahnak, a Hezbollah főtitkárának január 5-én tartott beszéde is. Ebben világossá tette, hogy a merénylet nemcsak Iránt érinti, de az úgynevezett „ellenállás tengelyének”, vagyis a térségben erős szövetségi rendszernek az egészét is. A válasz nem egy adott személy lesz, nincs ilyen formátumú személy a túloldalon, hanem a cél az amerikai erők kiűzése a térségből, legalábbis Irakból és Szíriából. A főtitkár konkrétan ki is mondta, hogy a válasz semmiképpen nem fenyeget és nem is szabad fenyegetnie amerikai polgári személyeket. A válasz az amerikai csapatokra korlátozódik majd, függetlenül minden más erőtől. Ennek része lesz, ahogy ez már el is kezdődött, az iráni közvetlen válasz katonai célpontokra.
De világos, hogy ez csak az első lépés. Ezután várható valamiféle lépés az irakiak részéről: politikai értelemben az amerikaiak kiutasításával már ez is megtörtént. Szíriában – ahová pont most látogatott el Putyin és sétálgatott Damaszkuszban kedélyesen – az amerikai erők ismét mozgásban vannak, immár kifelé.
– Az Egyesült Államok viszont ennek ellenére a világ első számú katonai hatalma. Hol sebezhetők az amerikaiak?
– Irán, ahogy a vele szövetséges erők is, nagyon is képesek fájdalmas csapásokat okozni az amerikaiaknak. Sokan ma 60 ezer térségbeli amerikai katonáról beszélnek, mint komoly elrettentő erőről. De ez egyben 60 ezer élő célpont, akiket ha sérelem ér – ahogy máris ért –, akkor azt ma Washington vagy lenyeli, vagy háborúba lép Iránnal. A választások előtt ennyivel mind a kettő sok amerikai áldozatot, következésképp sok elvesztett szavazatot jelent.
A helyzet egész egyszerűen az, hogy katonailag ma még Amerika messze erősebb, de nem tudja lezárni a háborút, amit megkezd. Nem tud nyerni. A veszteségeket pedig, legyenek azok az ellenség áldozatainak tizede vagy százada, nem tudja elviselni, sem a választások előtt, sem azután.
A 2003 óta folyamatosan tartó iraki háború, ahol az amerikaiak durván 5 ezer embert veszítettek, sokkal jobban sokkolta az amerikai közvéleményt, mint Irakot a közel másfél millió halott. Kétségtelen, hogy Amerika ma katonailag le tudja győzni Iránt, hatalmas pusztítást tud végezni, de nem képes azt megszállni, vagy kormányváltást elérni és egy esetleges háborúból nem tudna szabadulni. Ez nyilván Washingtonban is világos. Ami sajnos viszont nem jelenti azt biztonsággal, hogy ezt nem is teszik meg.
– Egyes szakértők szerint a mostani iráni válaszcsapás volt a végső, és ezzel javulhat az amerikai-iráni viszony. Egyetért ezzel?
– Mindazokból amiket láttam itthon, egyetlen nagyra becsült véleménytől eltekintve, a válaszok kizárólag nyugati forrásokon és a térség szinte teljes ismerete nélkül születnek. Irán nem teheti meg, hogy nem válaszol. Ez is volt a cél. A most kezdődött csapás csak az első lépés, én több hullámban még bő egy évig eltartó pofonokra számítok. Hacsak valami csodás módon nem lesz nagyarányú amerikai kivonulás Irakból és Szíriából, mely esetben azt meg lehet ünnepelni, és akkor a további válasz elmaradhat. De az világos, hogy nincs innen hová „javuljon”, maximum enyhüljön az amerikai-iráni viszony. Mindazok után ami történt, egyik oldalon sincs igény a másik féllel való jó viszonyra.
– Várhatók további támadások az amerikaiak ellen? Melyek a legvalószínűbb célpontok?
– Ez biztos. Máris megtörtént két Irakban működő amerikai támaszpont ellen. Az egyik, az Ajn al-Aszad támaszpont a Szíriát megszálló erők fő ellátó központja, míg a másik Kurdisztánban van, ez az Irakon belül működő fő megfigyelőközpont. A hírek egyelőre nagyon élesen ellentmondóak, s jó eséllyel minél komolyabb csapást érnek el az irániak, annál kevesebbet fogunk róla hallani. A célpontok kiválasztása azonban már önmagában is mutatja, hogy Teherán pontosan tudja, mivel rendezkedtek be az amerikaiak és mik a fő célpontok. Kiemelendő viszont, hogy minden visszacsapni készülő fél számára prioritás az amerikai polgári áldozatok kerülése, hogy ne adjanak ütőkártyát Washingtonnak.
– Hogyan látja, menthető még az iráni atomalku?
– Irán soha nem mondta fel az atomalkut. Minden eddigi lépés pontosan az alku pontjainak betartásával történt, ami eleve számolt a felek bizalmatlanságával. Az egyezmény eleve kimondja, hogy a felek bizonyos szintig eltérhetnek vállalásaiktól, ha azt más felek nem tartják be. Washington kereken az egészet mondta fel, ám Irán az európai partnerekkel való kereskedelem lehetősége érdekében – ez az INSTEX – korlátozott válaszlépéseket tett a jószándék megőrzése érdekében. Most viszont a merénylet után, látva, hogy egyes országok kifejezetten helyeselték a merényletet, Irán nem engedheti meg magának a sértés lenyelését. A dolog praktikus oldala azonban világosan halott. Irán nem került vissza a nemzetközi pénzforgalmi rendszerbe, az ebből származó előnyöket a mostani iráni kabinet nem tudta belpolitikailag kamatoztatni és ez a következő választásokig már így is marad. Ezt az európai partnerek sem tudják elintézni, így egyelőre kivárnak és ha okuk van rá, akkor átlépnek az egyezményen.
– Múlt évben számos véres tüntetésre került sor Iránban a romló gazdasági helyzet miatt. Gyengíti a mostani válság a teheráni vezetést belföldön?
– Először is ezeket a számokat drasztikusan eltúlozták. Elképesztő volt azt tapasztalni, hogy a már számos helyen cáfolt 1500-as számokat otthon tényként tálalták. Ezzel együtt is azonban, s ezt az iráni kormány is elismeri, még ha nem is veri nagy dobra, voltak tüntetések és ezeknek voltak halálos áldozatai. Ez egy komoly figyelmeztető jel és ezt meg is értették Teheránban. A hangulat szankciókkal való felkorbácsolásán az amerikai vezetés nagyon sokat dolgozott. Főként Bolton, aki 2017 júliusában egy terrorszervezet – 2013-ig a találkozó házigazdája, az Irán Népi Mudzsáhidjei szervezet Amerikában is terrorszervezetnek volt minősítve – gyűlésén nyilvánosan megígérte, hogy 2019-ben már velük fogja ünnepelni az iráni kormány megdöntését Teheránban. Ez nem sikerült, de attól Bolton utódai lelkesen próbálkoznak.
Viszont ma bármelyik internetes felületen is nézzük a képeket Szulejmáni búcsúztatásáról, a helyzet világos. Az iráni néplélek sajátossága, hogy bár belül rendkívül kritikusak, szeretnek panaszkodni és torzsalkodni, de a külső támadás összerántja őket azonnal. Ma az iráni kormánnyal szemben nagy az elégedetlenség, de ez nem azt jelenti, hogy ne állna ki a lakosság döntő többsége az ország védelméért, ha arra van szükség. Az ellenszenv elsősorban a kormányt, nem magát a rendszert magát kíséri. Kétségtelenül azt is, de a mérték nem ugyanaz. Az iráni kormánynak és magának az államberendezkedésnek ez bizonyos értelemben most még jól is jön, eltereli a figyelmet, amit meg is fognak lovagolni, de ez egy nagyon vékony jég. Ez az állapot sokáig nem fenntartható, így én azt gondolom, hogy a szembenállás ciklusos lesz időnkénti nyugalmi periódusokkal, de jól kiszámított pofonokkal az amerikai elnökválasztási kampányra időzítve.
