Exportálható-e a demokrácia? – ezt a kérdést járta körül a Republikon Intézet és az Athenaeum kiadó szerdai konferenciája, amelyen a téma legelismertebb magyarországi szakértői osztották meg gondolataikat a közönséggel.
De volt-e már egyáltalán sikeres demokráciaexport a történelem során? Rostoványi Zsolt iszlám-szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem volt rektora szerint nem tagadható, hogy a második világháború során, illetve után Németország és Japán esetében sikeres volt ez az akció, ott viszont egészen más volt a helyzet, mint a Közel-Keleten, ahová az Egyesült Államok a 2000-es évek elejétől megpróbálta exportálni a demokratikus berendezkedést. Az utóbbi esetekben nem csak más civilizációról és társadalmi viszonyokról van szó, hanem mesterséges államképződményekről, a határokat ugyanis a Sykes–Picot-egyezmény alapján húzták meg, így Iraknak, Szíriának vagy Libanonnak a mai formájában nincs történelmi múltja. Ettől függetlenül viszont ezek nagyon összetett országok, ahol olyan tényezők játszanak szerepet, amelyek Európában nem – ilyen például a törzsiség, ami az államiság szétesésével most még jobban megerősödött.
– Demokráciát exportálni ebbe a térségbe így nem lehet – hangsúlyozta Rostoványi, aki szerint a demokrácia ide csak kis lépésekben tudna eljutni. Irak esetében azonban a demokrácia exportja csak az egyik ok volt a beavatkozásra, itt a kőolaj mellett még az ifjabbik George Bush apakomplexusa is szerepet játszott abban, hogy az amerikai hadsereget odaküldjék. Végeredményben így az egész térségből talán csak Tunézia emelhető ki pozitív példaként a demokráciaexportra, másutt – Líbiában, Jemenben és Szíriában – kaotikus viszonyok maradtak mind a mai napig.
Ezért nagyon óvatosan kell bánni Iránnal, ahol szerencsére most egyik félnek sincs szándéka a komoly katonai konfrontálódáshoz. Ez az ország ugyanis korántsem nevezhető teokráciának, az ottani rendszer inkább a teokrácia és a demokrácia sajátos keveréke, ahol egymással versengő hatalmi központok vannak, melyek közül egyik sem tud teljhatalomra szert tenni.
Hasonlóan látja az amerikai demokráciaexport sikertelenségét Magyarics Tamás Amerika-szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója, aki emlékeztetett: az Egyesült Államok alapvetően a felvilágosodás gyermeke, ennek megfelelően ott racionálisan gondolkodnak. Azonban igen gyakran előfordult, hogy leegyszerűsítve gondolkodnak – ez történt a vietnámi háború idején is, mikor azt képzelték, hogy fegyveres erővel megbuktathatják a kommunista rezsimet. Így amikor Washington a régebbi analógiáiból indult ki – például Németország és Japán demokratizálásából –, éppen arra nem gondolt, hogy a Közel-Keleten a törzsi viszonyok mennyire meghatározzák a hatalmi struktúrákat. A neokonzervatívok egy egyfajta elsősegély-csomagként képzelték el a demokráciaexportot, ami aztán meghozza a sikert. – Ezt viszont nem tudták megoldani, a Közel-Kelet ellenáll az ilyen kísérleteknek – tette hozzá a szakember.
De igényli egyáltalán a Közel-Kelet a demokráciát, legfőképpen azt a demokráciát, amit nyugaton annak neveznek? Spät Eszter kurdológus – aki hosszú időt töltött iraki Kurdisztánban – úgy tapasztalta, hogy a térségben élő jezidiek például inkább azt mondják, hogy több szabadságot szeretnének. Viszont ha felteszik nekik azt a kérdést, hogy mit értenek szabadság alatt, akkor inkább olyan válaszok születnek, hogy jelen körülmények között nem ihatnak meg egy sört a piacon. Azonban a Közel-Keleten is átalakulóban van a társadalom, amely egy igazságosabb rendszerben szeretne élni. Arról viszont, hogy ez hogyan nézne ki, már csak ritkán van konkrét elképzelésük, inkább hiányérzetük van az iránt, ami nem jutott nekik.
Dobrovits Mihály, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Doktori Iskolájának tagja emellett figyelmeztetett: egyáltalán nem biztos, hogy bizonyos társadalmak igénylik azt, hogy a külföld oldja meg a problémáikat. – Ahogy Karinthy is fogalmaz, a nyuszi nem szereti, ha simogatják, így ha jót akarunk neki tenni, először elfut, aztán harap – hangsúlyozta a szakember, aki szerint ennek a „nyuszinak” a legjobb példája éppen Afganisztán, amelyet ugyan már nagyon sokan próbálták „megsimogatni”, mégsem sikerült ez senkinek.
