Ki fizeti Trump közel-keleti kalandját?

Igazuk volt azoknak, akik azt jósolták, hogy Donald Trump elnöki mandátumának végéhez közeledve nagy dobással áll majd elő, feledtetve külpolitikai kudarcait. A nagy dobás pedig január 3-án meg is történt, amikor a bagdadi nemzetközi reptéren az Egyesült Államok hadserege dróntámadást hajtott végre. Ebben életét vesztette Kászim Szulejmáni iráni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnoka és Abu Mahdi al-Muhandisz, a Népi Mozgósítási Erők, iráni támogatást élvező milicistákat tömörítő ernyőszervezet vezetője.

Az Iszlám Állam egyik legyőzőjeként is számon tartott iráni tábornok elleni merénylet óriási felzúdulást váltott ki az egész régióban: a teheráni vezetés bosszút esküdött és jelezte, kilép az atomalkuból, az iraki parlament pedig elfogadott egy határozatot a külföldi, így az amerikai csapatok kivonásáról. Washington akciója után ezért sokan már amerikai–iráni háborút vizionáltak, erre csak ráerősített, hogy Ali Samháni admirális, az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkára 13 bosszúforgatókönyvet jelentett be az amerikaiak ellen. De ki ihatja meg annak a levét, hogy Trump ilyen lépésre szánta el magát?

Az iráni admirális röviden azért megemlítette, hogy pontos információi vannak a térségben állomásozó amerikai haderő elhelyezkedéséről, ebből arra lehet következtetni, hogy az elsődleges célpontok a régióban szolgáló amerikai katonák lennének. Itt természetesen nem csupán az Irakban állomásozó amerikaiakra gondolni (ellenük néhány csapást szerdán már végre is hajtott Irán), hiszen az Egyesült Államoknak számos környező országban vannak katonái – például a háborús Szíriában is, ahol azok állítólag a keleti országrész olajkútjainak biztonságát „őrzik”. Az amerikai katonák ráadásul nemcsak az iráni fegyveresek célkeresztjébe kerülhetnek, a libanoni Hezbollahnak rendkívül kiterjedt kapcsolatai vannak az egész világon, az iraki Kata’ib Hezbollah pedig máris nyílt felhívásban kezdett el öngyilkos merénylőket keresni. Nem mellékes az sem, hogy a befolyásos iraki síita hitszónok, Muktada al-Szadr bejelentette, feléleszti a 2003 után az amerikaiak ellen harcoló gerillamozgalmát.

Ám ennél is valószínűbb, hogy Teherán inkább az amerikaiak térségbeli szövetségesein verné el a port, hiszen azoknak jóval nagyobb sérülést tud okozni, mint a világ legerősebb haderejének. Kikre kell itt gondolni? Mindenekelőtt a szaúdiakra, akikkel Irán már hosszú évek óta proxyháborút vív egyebek mellett Jemenben. Itt a szövetségeseik, a húszik tavaly bebizonyították, hogy rakétáikkal a szaúdi fővárost, Rijádot is el tudják érni.

Ugyancsak elképzelhető, hogy az irániak válasza egészen Amerikáig érhet, méghozzá a velük szövetséges félkatonai szervezetek révén – többek között a Hezbollah is ilyen. Mindezek után korántsem meglepő, hogy Szulejmáni halála után több amerikai városban megemelték a terrorfenyegetettség szintjét. Túl azon, hogy Trump most jelentős kockázatnak tette ki nemcsak saját állampolgárai, de régióbeli szövetségesei biztonságát is, így a NATO-tagországokét is. Az akció előtt Washington még csak nem is tájékoztatta ezen szövetségeseit – függetlenül attól, hogy ők is jelen vannak a régióban.

Ám Trump lépésének haszonélvezői is vannak – mindenekelőtt maga az amerikai elnök, aki most azzal kampányolhat, hogy Abu Bakr al-Bagdadi után kiiktatott egy másik veszélyforrást is. Függetlenül attól, hogy a két személy közé egyenlőségjelet tenni óriási csúsztatás, aligha kétséges, hogy az amerikai elnök még sokszor el fog dicsekedni ezzel a nem túl vitézi cselekedetével. Emellett Trumpnak az sem mellékes, hogy mindeközben alig esik szó az ellene indított impeachment eljárásról, amelyet korábban a szakértők az év első felének legfontosabb politikai ügyének neveztek.

Az amerikai adminisztrációnak persze más szempontból is kapóra jön a mostani válság. Mint ismert, a múlt év végén több halálos áldozattal járó tüntetések kezdődtek Iránban a hatalmas munkanélküliség és az egyre jobban elszabaduló infláció miatt. Most viszont az iszlám köztársaság még nehezebb gazdasági helyzetbe kerülhet, amit csak tovább mélyítene, ha belebonyolódna egy háborúba. Habár az irániak többsége most élesen elítéli az amerikaiak akcióját, könnyen lehet, hogy a súlyosbodó gazdasági helyzet miatt már a saját politikai garnitúrájukat tennék felelőssé (ez történt 2019 őszén is, pedig akkor nyilvánvaló volt, hogy az iráni gazdaság az amerikai szankciók miatt gyengélkedik). Washington dolgát pedig alaposan megkönnyítené, ha az iráni rezsim stabilitása tovább gyengülne.

De nem feledkezhetünk meg a többi nagy játékosról sem: ugyan Kína jelentős olajimportőr Iránban, Oroszországnak – amely nem szorul behozatalra ezen a téren – még jól is jöhetnek Teherán növekvő hadi megrendelései. Mert a mostani válságból az iráni teokrácia annyit biztosan megtanulhatott, hogy elrettentő haderő híján mindig veszélyben lesz a létezése.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/2. számában jelent meg január 10-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/2. számban? Itt megnézheti!