Szeptemberben még a felek újabb „gázháborúra” készültek. Aztán az év végére nemcsak az orosz–ukrán gázalku született meg, hanem újabb fogolycsere is lezajlott a Kelet-Ukrajnában szemben álló felek között. Mindebben sokat segített az úgynevezett normandiai négyek december eleji párizsi találkozója.
Ha év vége, akkor már megszokhattuk, hogy felélénkülnek a tárgyalások Kijev és Moszkva között a gáztranzitról, Minszk és Moszkva között pedig az olaj és a gáz áráról. Így volt ez az idén is, hiszen december 31-én lejárt az európai gázszállítások tranzitjáról szóló szerződés, Minszk pedig ismét csak egyszerre ragaszkodott a belarusz gazdaság számára az életet jelentő alacsony árakhoz és a szuverenitáshoz. Ráadásul ezúttal ezt a képet még kiegészítette, hogy az Egyesült Államok újabb szankciókat vetett ki az Északi Áramlat bővítésében részt vevő cégekre, ami miatt várhatóan az idei év közepére csúszik a 92 százalékban már lefektetett második két vezeték üzembe helyezése.
Eközben délről a Török Áramlaton az év első napjaiban eljutott a gáz előbb Bulgáriába, majd mára már Görögországba és Észak-Macedóniába is. A megállapodás szerint Szófia évente 2,9 milliárd köbméter földgázhoz jut ezen az útvonalon, amellyel 35 millió eurót takarít meg a tranziton, így öt százalékkal olcsóbban juthat el a fogyasztókhoz a gáz. Mindez azt jelenti, hogy a Gazpromot ezúttal sem sikerült visszaszorítani az európai piacon, ahol gőzerővel nyomul az Egyesült Államok.
Az egyre érdekesebb fordulatokat vevő európai energetikai játszmában az év végén a legnagyobb figyelem az európai közvetítéssel zajló orosz–ukrán tárgyalásokat követte. Már csak azért is, mert az ukrán politikai életet a függetlenné válás óta átszövi a gázbiznisz, immár jó évtizede pedig ez a szállítási útvonal áll a geopolitikai játszmák középpontjában. Miközben az első, 2006-os, majd az 2009-es „gázháború” óta a nyugati világ az orosz „gázfegyverről” beszél, manapság az Egyesült Államok geopolitikai és üzleti megfontolásokból – szövetségeseit is hátrányos helyzetbe hozva – lassan már atombombákat dob az európai piacra.
Ebben a kiszorítósdiban az Ukrajnán át Európába vezető tranzitútvonal az Oroszországra gyakorolt nyomás egyik legfőbb eszköze volt, ezért kezdte el aztán Moszkva Ukrajna megkerülésére az északi és déli vezetékrendszer kiépítését. Az Európai Unió és az Egyesült Államok célkeresztjébe azután ezek a csővezetékek kerültek. A játszmát tovább bonyolította, hogy a német–holland–francia–osztrák érdekek egybeestek az oroszokéval, így aztán az Északi Áramlat két szála már működik, és Amerika és szövetségesei a bővítést is legfeljebb csak késleltetni tudják.
Az ukrán tranzit megmentését igazán már csak az európai hatalmak tekintették prioritásnak, így a mostani tárgyalások az Európai Unió közvetítésével zajlottak. Szó volt erről a „normandiaiak” december eleji párizsi találkozóján is, aztán még karácsony előtt a berlini és minszki fordulókon megszületett az alku, amelyet az év utolsó előtti napján Bécsben véglegesítettek. Minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy szinte már kész az orosz–ukrán gázmegállapodás. Ennek megfelelően a Gazprom kifizette a stockholmi bíróság által a Naftohaz Ukrajininek megítélt 2,9 milliárd dollárt, az ukrán cég pedig elállt az összes többi követelésétől. Közben a Gazprom öt évre aláírta a tíz évre meghosszabbítható tranzitmegállapodást, amelynek értelmében az idén 65, majd a következő négy évben 40-40 milliárd, azaz összesen 125 milliárd köbméter gázt, az eddigi mennyiség valamivel több, mint felét pumpálja Európába Ukrajnán keresztül. Ráadásul öt ukrán cég már arról is megállapodott a Gazprommal, hogy közvetlenül vásárol orosz gázt.
A „gázháború” elmaradását mindenekelőtt az magyarázza, hogy egészen már a helyzet, mint volt egy évtizede. Már működik az Északi Áramlat, amely így lényegesen gyengíti Kijev tárgyalási pozícióit. Ráadásul a Gazprom az európai partnereivel közösen a legrosszabb forgatókönyvre is felkészülve még az ősszel feltöltötte az összes tározót. Ehhez jött még az eddigi enyhe tél, amely megint csak gyengítette a zsarolási potenciált. Másrészről, az amerikai cseppfolyósított gázszállítmányok miatt – a tavalyi év első tíz hónapjában 80 százalékkal több LNG érkezett Európába, mint 2018-ban – a Gazpromnak is ügyelnie kellett a reputációjára, és neki is engednie kellett a megállapodáshoz. Jellemző a jelenlegi helyzetre, hogy a Gazprom az első héten kifizette a megállapodott teljes tranzitkapacitás díját, pedig csak a decemberi mennyiség ötödét pumpálta Európa felé. Közben pedig folytatódnak a tárgyalások a közvetlen vásárlásról is. Az ukrán ellenzék persze hazaárulást kiált, ám a népakarattal és a Kijevre nehezedő európai nyomással szemben már nem tudta megakadályozni a megállapodást. Mert már nemcsak a németeknek van elegük ebből az őrületből, de az ukránoknak is.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/2. számában jelent meg január 10-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/2. számban? Itt megnézheti!
