Meddig tud elmenni Zelenszkij a nemzetet szélsőségesen megosztó kérdésekben?

Meddig tud elmenni Zelenszkij a nemzetet szélsőségesen megosztó kérdésekben?

Zelenszkij a radában 2019 májusában (Fotó: Reuters/Valentyn Ogirenko)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Ha egy évvel korábban lövik le az ukrán gépet, már az egész világ tele lenne azzal, hogy az irániak kezét az oroszok fogták, és valójában Moszkva áll a történtek mögött. Ehhez képest most „csak” az ukrán sajtó egy része nyomja az orosz verziót, a hivatalos Kijev mindvégig visszafogott volt, és mindenkit óvott az összeesküvés elméletektől. Volodimir Zelenszkij elnökké választásával, ha más nem is, a stílus mindenképpen megváltozott.

Az év első napja egy ideje már Sztepan Bandera születésnapja jegyében telik Ukrajnában. A nácibarát gyilkosból faragott nemzeti hős születésének 111. évfordulójáról az idén is megemlékeztek, ám mindössze 1,5–2 ezer nacionalista vonult fel Kijev központjában, a hatalom pedig mélyen hallgatott. Az új elnök már nem a „Dicsőség Ukrajnának!” köszöntéssel fordul a népéhez, mint ahogy nem emlegeti fel nap, mint nap az új egyházat, és a Majdanon halomra lőtt „Égi százakat” sem. Megváltozott a világ.

Mutatta ezt az ukrán elnök szokatlanul emberi hangú újévi köszöntője is. Zelenszkij új hangot ütött meg azzal, hogy az ország egységére emlékeztetett, és nem a különbségekre játszott rá, mint elődje. Mint fogalmazott, szeretni Ukrajnát azt jelenti, hogy szeretni minden ukránt, bármely sarkában is született országunknak. Ezek a szavak sokakat rádöbbenthettek arra, hogy így is lehet nemzetet építeni. Igaz, arra még nem kaptak választ, hogy ebben a közös nemzetben hol a helye a különböző népeknek.

„Olyanok, mint a lemmingek" - így teszi tönkre a turizmus a környezetet | Magyar Hang

A hangulat azonban kétségkívül megváltozott. Mutatta ezt már a Seremet-gyilkosság vizsgálatának felgyorsítása is, amely sokak szerint a „deheroizálás” kezdete. A vádlottak padján ugyanis olyan, a Donbaszt megjárt önkéntesek ülnek, akiket idáig nem illett gyilkosként emlegetni. Pedig mindenki jól tudta, hogy e „hősök” nagy része valójában kalandor, akik élvezik a vért, az öldöklést. A belarusz újságíró és mások meggyilkolása azonban korántsem nemzeti hőstett, hanem sima emberölés, amely nem egyesít, hanem megoszt. Mérgezi a nemzetet. Most a hatalom ezzel a vizsgálattal azt teszteli, hogyan lehet visszatuszkolni a szellemet a palackba. Lehet-e egyáltalán? Az első reakciók azt mutatják, hogy igenis lehet. Igaz, nem egyszerű, és óvatosan kell bánni ezzel a kérdéssel.

Az új időkről árulkodik a Nemzeti Emlékezet Intézetének élén történt váltás is. Volodimir Vjatrovics botrányos kijelentései mélyen sértettek minden oroszt, lengyelt, magyart, de a jó érzésű ukránokat is. Az ősszel kinevezett utódja, Andrij Drobovics már az első sajtótájékoztatóján új hangot ütött meg, amely ha nem is stratégiai, de mindenképpen taktikai váltást jelez. A történész úgy fogalmazott, hogy Banderáról és Suhevicsról, az Ukrán Felkelő Hadsereg vezetőinek megítéléséről társadalmi párbeszédet kell kezdeni, azt pedig nem a hatalomnak kell eldöntenie, hogy ki a hős, és ki nem. Mint ahogy azt is a társadalomnak kell megítélnie, hogy Hitlerrel szövetségre lépni nemzeti tett volt, vagy simán kollaboráció. Az is jelzésértékű volt, hogy az új igazgató elődjével ellentétben nem kezdte el sorolni a Galícia SS „hőstetteit”.

Drobovics kész a kompromisszumra a Georgij Zsukov harkivi, és Kijev „felszabadítójának”, Nyikolaj Vatutyinnak a Radánál lévő szobra körüli vitában is. Abban a szellemben, amit Zelenszkij hirdetett meg, mondván nem az a fontos, hogy egy sugárút kinek a nevét viseli, sokkal lényegesebb, hogy le van-e aszfaltozva.

Lehet-e Zelenszkij ígéreteiből valóság? | Magyar Hang

Valljuk be, ezekhez a szavakhoz az elmúlt hat év után Ukrajnában bátorság kell. Még akkor is, ha sokan gondolkodnak így. A kérdés most az, hogy az új ukrán vezetés meddig hajlandó és meddig tud elmenni ezekben a nemzetet szélsőségesen megosztó kérdésekben. Zelenszkij érezhetően megértette Angela Merkel és Emmanuel Macron figyelmeztetését, és legalább a retorikán kész változtatni. Már csak azért is, mert ha a gazdaságot nem tudja felvirágoztatni, akkor legalább a közhangulatot mérgező stíluson igyekszik javítani. Mozgástere azonban egyelőre meglehetősen szűk, amit mutat a miniszterelnök-helyettes magyar kérdéssel kapcsolatban tett kijelentése is. Dmitro Kuleba meggyőződése, hogy Budapest a normális kapcsolatokban érdekelt Ukrajnával, mint ahogy Kijev is, de tudomásul kell venni, hogy már semmi nem lesz úgy, mint az oktatási törvény elfogadása előtt volt, és nincs visszatérés a múltba.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/3. számában jelent meg január 17-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/3. számban? Itt megnézheti!