A nagyhatalmak versenyt futnak a líbiai olajért

A moszkvai próbálkozás után a berlini csúcstalálkozó sem hozott áttörést a líbiai polgárháborúban. A tűzszünet ugyan egyelőre fenntartható, ám a lassan egy éve már Tripolit ostromló Halifa Haftár tábornok láthatóan a teljes győzelemre tör. A rendezést hátráltatja az is, hogy a szemben álló felek mögött álló külföldi hatalmak is versenyt futnak egymással, mégpedig a líbiai olajért.

Szankciókkal fenyegeti a berlini csúcstalálkozón született záróközlemény a tűzszünet megsértőit, megengedhetetlennek nevezi a külső beavatkozást, és nyomatékosan felhívja a szemben álló feleket arra, hogy kíméljék meg az ország infrastruktúráját és az olajipari objektumokat. Ez utóbbira van talán a legnagyobb esély, hiszen az olaj Líbia első számú bevételi forrása. A Haftár tábornok vezette Líbiai Nemzeti Hadsereget (LNA) és az ENSZ bábáskodásával létrehozott, Fájez esz-Szarrádzs vezette nemzeti egységkormány mögött állókat ugyanúgy a 22,5 milliárd dollárra becsült olajkészletek feletti befolyás megszerzése motiválja. A mezők döntő többségét ma Haftár csapatai ellenőrzik, a külső támogatók között pedig azok kanyaríthatnak ki nagyobb szeletet az olajbizniszből, akik ott vannak a terepen is. Nyugodtan kijelenthetjük azt is, hogy mint általában, ez esetben is azok a hatalmak diktálják a béke feltételeit, akik pénzzel, fegyverrel és katonákkal is támogatják egyik vagy másik felet.

Líbiában jelenleg több ezer zsoldos harcol, és ennél is szélesebb körből érkeznek fegyverek. Mint azt Recep Tayyip Erdogan nemrégiben a török beavatkozás alátámasztására megszellőztette, információik szerint az orosz magánhadsereg, a Wagner-csoport mintegy kétezer katonája harcol Líbiában, de ott van ötezer szudáni harcos is, mint ahogy vannak fegyveresek Csádból és Nigériából is. Erdogan elismerte, hogy katonai tanácsadókat és kiképzőket Ankara is küldött Líbiába. A török elnök arról nem beszélt, hogy az országa által finanszírozott Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) mintegy kétezer tagja vett részt előbb törökországi kiképzésen, majd onnan a líbiai fővárosba, Tripoliba dobták át őket, hogy támogassák esz-Szarrádzsot.

A nemzeti egységkormány mögött áll Törökországon kívül Katar és Olaszország is, míg Haftárt Oroszországon kívül Franciaország, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Egyiptom támogatja. A polgárháború aktív fázisában az Európai Unió befolyása csekély, amelyet valamelyest a békéltetéssel, az újjáépítés támogatásának és a jövőbeli kereskedelmi kapcsolatok ígéretével próbálja kompenzálni. Nem sok sikerrel.

Az elmúlt hetekben Európa ráadásul diplomáciai téren is lépéshátrányba került, hiszen Oroszországnak és Törökországnak nemrégiben sikerült Moszkvában leültetni egymással a feleket. A kudarcokat látva aktivizálta magát Németország, és gyorsan tető alá hozta a berlini konferenciát, amelyen a polgárháborús feleken kívül ott volt az orosz, a francia és az egyiptomi elnök, a brit és az olasz kormányfő, az amerikai külügyminiszter, valamint Kína, az Egyesült Arab Emírségek, Algéria, az Afrikai Unió és az Arab Liga képviselői. A háborúzó felek ugyan most is elbeszéltek egymás mellett, nem is tárgyaltak közvetlenül, Haftár pedig éppúgy idő előtt és szó nélkül elviharzott, mint Moszkvából, a többség ennek ellenére elégedetten állhatott fel az asztaltól.

Angela Merkel a béketeremtő közvetítő szerepében emelhette Németország tekintélyét, és próbált kialakítani valamiféle közös európai álláspontot, ami Európa számára az Afrikából a líbiai fekete lyukon át áramló migránsok és menekültek miatt sem közömbös. Ez utóbbit mérsékelt siker kísérte, hiszen más az érdeke például Olaszországnak és Franciaországnak. Mike Pompeo Ankara és Moszkva befolyásának ellensúlyozására érkezett, míg Vlagyimir Putyin mindenekelőtt Erdogan visszafogására figyelt. Ebben szövetségesekre is talált, hiszen míg vele együtt a többségnek a háború lezárása a célja, addig Törökország számára nem sok jóval kecsegtet a jövőre nézve, hogy katonailag Haftár ellenőrzi jelenleg Líbia mintegy 80 százalékát, benne az olajmezőket.

Ami pedig a békeesélyeket illeti, a moszkvai és a berlini konferenciák után megnőtt az esélye annak, hogy a polgárháború véres szakasza lassan véget ér, és talán megkezdődik a politikai rendezés fázisa, az érdekszférák tárgyalóasztal melletti felosztása. Igaz, Haftárnak ehhez még azért lesz egy-két szava.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/4. számában jelent meg január 24-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/4. számban? Itt megnézheti!