Elmarad a világ egyik legnagyobb zenei fesztiválja a koronavírus miatt

Elmarad a világ egyik legnagyobb zenei fesztiválja a koronavírus miatt

Fesztiválozók a 2018-as Coachellán (Fotó: Raph_PH)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Már korábban is cikkeztek róla, és immár hivatalos: a koronavírus-járvány miatt elmarad a világ egyik legnagyobb és legismertebb könnyűzenei fesztiválja, a Coachella. A kaliforniai Colorado-sivatagban évről évre, egymás után két turnusban megrendezésre kerülő eseményt áprilisban tartják; ez idén se lett volna másképp, ám a szervezők jelezték, a koronavírus-járvány miatt október 9 és 18 közé tették át rendezvényt. A bejelentés egyébként szinkronban van azzal, hogy a járvány miatt egyre több nagyszabású tömegrendezvényt mondanak le, halasztanak későbbre a fertőzésveszély miatt.

A BBC koronavírussal kapcsolatos szerdai percről percre tudósítása szerint az Egyesült Államokban a megbetegedések száma átlépte az ezret, akik közül eddig 28 személy vesztette életét. A beszámolók szerint a New York-i városi egyetemen is megfertőződött egy egyetemi hallgató, így az intézmény várhatóan bezár. Egy amerikai elemzőintézet, a Council on Foreign Relations egyébként egy koronavírussal kapcsolatos szakmai konferenciát tartott volna New York-ban, ám az amerikai gazdasági hírügynökség, a Bloomberg információi szerint ez a rendezvény is elmarad a koronavírus miatt.

Közben a kór Közép-Amerikában is halálos áldozatot követelt, az első tragikus esetet Panamából jelentették. A francia AFP hírügynökség jelentése szerint erről az ország egészségügyi minisztere tájékoztatott. Az áldozat egy 64 éves, cukorbeteg férfi volt, aki vasárnap hunyt elé. Panamában egyébként összesen 8 koronavírus-esetet tartanak jelenleg számon.

Hatósági jelentések szerint közben a járvány kiindulópontjának számító Vuhanban egy nap alatt 22 fő vesztette életét a fertőzésben, ezzel a kínai áldozatok száma átlépte a háromezret, többségük Vuhanban és Hupej tartományban halét meg. A friss összesítés szerint Kínában 80956, Olaszországban 10149, Iránban 8042, Dél-Koreában 7755, Franciaországban 1784, Spanyolországban 1695, Németországban 1565, az Egyesült Államokban 1025, Japánban 581, míg Svájcban 491 fertőzött személyt tartanak nyilván.

A Reuters ugyancsak arról ír, hogy az idén nyáron megrendezésre kerülő tokiói olimpia szervezőbizottsága már a rendezvény elhalasztására készül. A brit hírügynökségnek a Harujuki Takahasi nyilatkozott, aki arról beszélt, hogy egy, vagy akár kétéves halasztás is elképzelhető, amennyiben idén nyáron nem lehet megtartani az ötkarikás játékokat. A japánok minden eshetőségre megpróbálnak felkészülni.

Betett a szállodaiparnak a koronavírus | Magyar Hang

A koronavírus terjedése és az ebből fakadó társadalmi pánik leglátványosabban a globális turizmust veti vissza.

Közben brit egészségügyi államtitkár, Nadine Dorries is megfertőződött az új típusú koronavírussal. A hírt maga a 62 éves politikusnő maga jelentette be kedden késő este, miután szervezetében kimutatták a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 vírust.

Ugyancsak brit vonatkozású hír, hogy bejelentették az angol labdarúgó bajnokság, a Premier League-ben is az első mérkőzés elhalasztását: e szerint szerda este nem rendezik meg a Manchester City és az Arsenal találkozóját, miután a londoni együttes játékosait karanténba helyezték. A csapat ugyanis korábban találkozott a görög Olimpiakosz együttesének tulajdonosával, Evangelosz Marinakisszal, akinél később kimutatták a vírust.

Emellett egyébként számtalan meccset napoltak el, illetve terveznek elhalasztani, vagy épp zárt kapuk mellett megtartani Európában. Még az előbbi bejelentés előtt a Manchester City edzője, a katalán Pep Guardiola arról beszélt, semmi értelme szurkolok nélkül játszani és megtartani a találkozókat.