Kikészült gyerekek, kutyabérlés, internetgondok – ilyen az élet most Olaszországban

Egyre nehezebbek a lakosság számára a hétköznapok Olaszországban, ahol nagyon szigorú korlátozások vannak érvényben a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében. A kijárási tilalom miatt különösen nehéz helyzetbe kerültek a gyermeket nevelő családok. Bár az alapvető létszükségletek biztosítottak, és ellátási problémák nincsenek, a nem létfontosságú cikkek beszerzésével már lehetnek gondok: vannak szolgáltatók, akik egy ideje csak az alapvetőnek tartott árukat szállítják ki. Az Amazon könyveket például már egyáltalán nem visz.

Két, Olaszországban élő interjúalanyunk mesélt arról, hogyan zajlanak a hétköznapok a vesztegzár alatt: mindkettejük szerint megviseli a családokat, főleg a gyerekeket a hetek óta tartó bezártság. Március 9-én rendelték el a kijárási tilalmat, majd több későbbi rendelkezésekkel fokozatosan szigorították azt. A kijárási tilalom Eva Clausen 1980 óta Olaszországban élő német kulturális újságíró és idegenvezető szerint egy félreértéssel kezdődött: azt, hogy mindenki az otthonában tartózkodjon, úgy lehetett érteni, hogy a hivatalos lakcímén.

„Sajnos megfeledkeztek arról, hogy sok Észak-Olaszországban dolgozó eredetileg Dél-Olaszországból jön. Ezután következett az északról történő tömeges menekülés, a hazatérők pedig vitték magukkal a vírust. Egy későbbi rendeletben már az szerepelt, hogy mindenki maradjon ott, ahol éppen tartózkodik, vagyis értelemszerűen ne induljon el oda sem, ahová be van jelentkezve” – mondta lapunknak az újságíró, akinek Rómában van állandó lakhelye, a kijárási tilalom idejét azonban a fővárostól ötven kilométerre, Trevignano Romano községben tölti – ő azért teheti ezt meg, mert lovai vannak, akikről gondoskodnia kell; egyéb esetekben meg van tiltva az olaszoknak, hogy kiköltözzenek a nyaralójukba.

A Bologna, Firenze és Budapest között ingázó magyar-olasz történész, Stefano Bottoni a járvány idejére Bolognában ragadt. Szerinte a korábbi tömeges menekülésnek – azon kívül, hogy Milánó vesztegzár alá helyezésekor előző nap kiszivárgott az erről szóló rendelet-tervezet – inkább gazdasági és kulturális okai voltak, mint adminisztratívak: azoknak, akik esetleg elveszítették a munkájukat, hirtelen megoldhatatlanná volt a milánói élet, arról nem beszélve, hogy sokan egyedül maradtak. A dél-olaszországi kultúrába pedig sokkal jobban kódolva van a családi, közösségi együttlét, mint az északiba.

– Sok szülő több száz kilométert autózott Milánóba, hogy egyetemista gyermekét hazavigye délre – magyarázza a történész. Délen szerinte a vírus kockázatait is nehezebben értette meg a lakosság: – Itt nálunk, Bolognában a helyzet valószínűleg azért is jobb, mert fegyelmezett a lakosság. Nem fordul elő olyasmi, mint Dél-Olaszország kisebb településein: volt polgármester, aki maga járta az utcákat, hogy hazazavarja az embereket az otthonaikba, máshol a lakosok egymást jelentették fel, ha úgy látták, a másik megszegte a járványügyi korlátozásokat. Érkezett már hír üzletfosztogatásról is, bár nem tömegesen – számolt be a történész.

Ma már a milánóihoz hasonló menekülési akciók nem volnának lehetségesek, hiszen a legszigorúbb kijárási tilalom van érvényben, az alapvető létfeltételek előteremtését leszámítva gyakorlatilag leállt Olaszország, Bottoni beszámolója szerint múlt héten már stratégiai fontosságú gyárak is beszüntették működésüket.

Az interneten vásárolt áruk kiszállítása működik, bár Stefano Bottoni tapasztalatai szerint ez egyre inkább csak a létfontosságú termékekre korlátozódik. A hallgatói arról számoltak be neki, hogy a megrendelt könyvek már nem érkeztek meg. „Ruhát most nemigen kap az ember. Néhány elektronikai üzlet rövidített nyitva tartással még elérhető, de a plázák üzletei nem. Az éttermek teljesen bezártak, viszont az ételkiszállítást továbbra is biztosítják.”

A párok, családtagok, ha nincs közös lakcímük, és a zárlat elrendelésekor egy háztartásban sem éltek, egyáltalán nem találkozhatnak, bár Eva Clausen elmondása szerint az idősek ellátása – ott tartózkodás nélkül – megengedett. Ebben a hatóságok is segítenek. 

Az embert fél kilométerre az otthonától már nagy valószínűséggel kérdőre vonja a rendőrség az utcán, hogy merre tart. Korábban még meg volt engedve a kocogás a parkokban, ezt egy későbbi rendelkezés megtiltotta. Eva Clausen elbeszélése szerint a korábbi, enyhébb rendelkezések idején virágzott a kutyabérleti üzlet: sok gazda 7-15 euróért adott bérbe kutyát azoknak, akik hajlandóak voltak így megvásárolni a sétalehetőséget. És voltak olyanok  is, akik a sétára csak egy pórázt vittek magukkal, és amikor kérdőre vonták őket a hatóságok, azt válaszolták, hogy a kutya elszaladt. Ma már ennek a lehetősége sem áll fent, mert a kutyák a legutóbbi szigorítás után már csak a ház három méteres körzetében sétáltathatók. 

– Aki elhagyja a házát, egy űrlapot kell kitöltenie, amelyen a személyes adatai vannak feltüntetve, és hogy milyen célból lépett az utcára. Ezt az űrlapot többször módosították, többek között arról is kell már nyilatkozni rajta, hogy a tulajdonosának nincs pozitív koronavírus-tesztje és nincs karanténban. Ezeket a rendőrség az ellenőrzés során elkérheti, és később ellenőrizheti az állítások valódiságát. Az ellenőrzéseket a különböző rendvédelmi szervek végzik. Arról egyelőre viták vannak, hogy bevonják-e ebbe a katonaságot is – meséli Eva Clausen. Elmondása szerint nagyon segítőkészek a rendőrök, inkább arra törekszenek, hogy meggyőzzék az embereket, mint arra, hogy megbüntessék őket.

Hasonló nyomtatványt egyébként nemrég Romániában is bevezettek. A lapokat otthon, indulás előtt kell kinyomtatni és kitölteni, de Bottoni elmondása szerint Olaszországban nem probléma, ha valakinek ez nem sikerül, a rendőrök ugyanis tartanak maguknál nyomtatványt, amit a helyszínen is ki lehet tölteni.  

Stefano Bottoni azt tartja igazán abszurdnak, hogy mialatt a kutyákat még ezekben a minden eddigi szigort felülmúló intézkedésekben is számításba vették, a gyerekekre senki nem gondolt.

– Fel sem merül, hogy a gyerekeknek joguk és szükségük lenne friss levegőre. Most úgy néz ki a helyzet, hogy a kutya sétáltatása legitim indok arra, hogy valaki utcára lépjen, a gyermeké viszont nem – mondta lapunknak a történész, aki maga is szülő, ezért elmondása szerint meg tudja érteni, mekkora probléma ma Olaszországban a gyerekek helyzete – Pszichológusok mostanában kezdenek arról beszélni a nyilvánosságban, hogy ennek következményei lesznek – mondja a történész. Ráadásul ötödik osztályig interaktív tanulás sincs az olasz távoktatásban, vagyis nincsenek videós órák, csak a feladatok továbbítása zajlik, így a gyermekek gyakorlatilag szociálisan is el vannak szigetelve, miközben szüleik sok esetben otthonról dolgoznak. 

A közszolgáltatások Eva Clausen tapasztalata szerint meglepően jól működnek Olaszországban, az internettel viszont vannak problémák. Az országban eleve nincs jól kiépítve a hálózat, gyakran túlterhelt, főleg most, amikor mindenki az interneten lóg. De teljes kiesést ő még nem tapasztalt a szolgáltatásban. „Néha lassabb az internet, de most úgyis őrült sok időnk van” – mondja. Bottoni viszont gyakran tapasztal olyasmit az egyetemi oktatás során, hogy a hallgatói internetproblémák miatt eltűnnek a videós tanórákról.

A polgári védelem napi sajtótájékoztatói videókapcsolaton keresztül működnek, ahogy a tévés talkshow-kba is Skype-on vagy más csatornákon jelentkeznek be a vendégek. – A parlament viszont tovább ülésezik, még ha kevesebbet is. Ez demokrácia kérdése – mondja Eva Clausen. Az újságírók elmondása szerint még szabadon mozognak, és a krízisövezetekből is tudósítanak.

A társadalom lelkiállapotáról nem sok jót közölhettek a Magyar Hang beszélgetőpartnerei: félelmek, pánik, depresszió, kétségbeesés, reménytelenség – ezekkel a tünetekkel kell megküzdeni Eva Clausen szerint. „Igyekszünk Skype-on, telefonon tartani a kapcsolatot egymással, hogy csökkentsük az izolációt. De az ember eléri a határait ebben a helyzetben. A családokban veszekedések törnek ki. A gyerekek boldogtalanok, a szülők tehetetlenek” – mondja. Bottoni elmondása szerint a közéletben mostanában már jelen van az a felvetés is, hogy egyáltalán meddig tartható fenn a mostani állapot, és hogy nem kellene-e akár kockázatok árán is részben újraindítani az életet Olaszországban.