Lemondott az államtitkár, miután lehülyézte a USS Theodore Roosevelt kapitányát

Lemondott az államtitkár, miután lehülyézte a USS Theodore Roosevelt kapitányát

Thomas Modly a USS John C. Stennis repülőgép-hordozó fedélzetén 2018. február 15-én (Fotó: U.S. Navy/Cole C. Pielop)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Továbbra sem csitulnak a kedélyek a jelenleg Guam szigetén horgonyzó USS Theodore Roosevelt repülőgép-hordozó körül, amelynek fedélzetén még március végén koronavírus-járvány tört ki. A USA Today napilap tudósítása szerint ugyanis kedden lemondott tisztségéből a haditengerészetért felelős államtitkár. Thomas Modly távozására azután került sor, hogy az államtitkár egy, a repülőgép-hordozó legénységének címzett beszédében két nappal korábban lehülyézte a hajó volt kapitányát, Brett Croziert – akit az ügy miatt korábban már leváltottak a tisztségéből.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, az ügy előzménye és a vita kiindulópontja az volt, hogy a parancsnok hat nappal azután, hogy az első megbetegedést regisztrálták, március 30-án írt egy levelet a katonai vezetésnek, hogy szerinte milyen intézkedéseket kellene foganatosítani a vírus további terjedésének meggátolása céljából. A Modlynak címzett memóban Crozier többek között azt javasolta, tegyék partra – és helyezzék karanténba – a 4000 fős legénység 90 százalékát, a hajón maradó 10 százalékkal pedig üzemben tartják a repülőgép-hordozó alapvető rendszereit. A kapitány szerint ezekre azért lett volna szükség, mert a zárt helyen összezsúfolt matrózok gyorsuló ütemben betegszenek meg. „Nem állunk háborúban. A matrózoknak nem kellene meghalniuk” – írta Crozier az ominózus levélben.

A kapitány irománya közben kikerült a sajtóba, és ekkor harapóztak el az indulatok. Modly előbb azt kifogásolta, hogy az iromány tartalma azt sugallja, sem a hadsereg, sem a washingtoni kormány nem teszi a dolgát vírusügyben, ez pedig nem igaz. Donald Trump is keményen kritizálta a „szivárogtatót”. Modly szerint Crozier eljárása, hogy jelezte kételyeit a hadvezetés felé, teljes mértékben korrekt volt, azt is megjegyezte, „az, ahogy tette… az volt számomra elfogadhatatlan.”

A tömeges megbetegedések miatt áll a bál a USS Theodore Roosevelt repülőgép-hordozó körül | Magyar Hang

Eddig legkevesebb 155-en fertőződtek meg a legénységből. A jelenleg Guamban horgonyzó hajó kapitányát leváltották, miután nyilvánosságra került a hadvezetést cselekvésre sürgető levele.

Erre tromfolt rá az államtitkár április 5-én. A legénységnek szánt beszédében többek között azt mondta, Crozier vagy „túl naiv, vagy túl hülye”, ha azt hitte képes vezetni a hajót a járvány árnyékában. Az államtitkár itt is felvetette, hogy a kapitány megszegte a katonai törvényeket azzal, hogy szándékosan kiszivárogtatta a sajtónak az elvileg a hadvezetésnek szánt levelét. Beszédében egyébként a sajtó is megkapta a magáét, Modly szerint ugyanis minden újságíró előítéletes és részrehajló, és csak azt keresik, hogy zavarba hozzák, megszégyenítsék őket.

Az államtitkár szavait óriási felháborodás követte, és azonnal visszakoznia kellett. Szinte egyből elnézést kért szavaiért, mint másnap kiadott közleményében azt írta, elkapta a hév, egyúttal vállalja a felelősséget. „Bárki, aki valaha szolgált hadihajón, minden bizonnyal megérti. Kérem, de nem várhatom el, hogy szavaimat összefüggéseiben, teljességében értelmezzék” – írta Modly.

A washingtoni alsóház fegyvereserők bizottságának demokrata vezetője, Adam Smith már hétfőn azt követelte, rúgják ki az államtitkárt. Modly ekkor újabb közleményt adott ki. Elnézést kért a tisztségéből menesztett kapitánytól, annak családjától, illetve a haditengerészettől. Ekkor már úgy fogalmazott, nem gondolja sem naivnak, sem hülyének Croziert, épp ellenkezőleg.

Kedden este közben Mark Esper védelmi miniszter jelezte, Modly saját elhatározásából beadta lemondását, amit ő elfogadott. „Saját döntése nyomán távozott tisztségéből, a haditengerészet, a matrózok, így a USS Theodore Roosevelt legénységének érdekeit maga elé helyezve, hogy a haditengerészet tovább tudjon lépni” – írta közleményében a tárcavezető. Donald Trump szerencsétlennek nevezte az egész ügyet, hozzátéve, Modly lemondásához nincs köze, az államtitkárnak nem kellett volna lemondania, de megtette azt a nemzete miatt. Az elnök ugyanakkor még most is kritizálta a repülőgép-hordozó volt kapitányát, mondván nem kellett volna megírnia azt az ominózus levelet. Ahogy Trump fogalmazott: Croziernek „nem kellett volna Ernest Hemingwayt játszania”.

Modlyt egyébként a korábban a fegyveres erőkért felelős helyettes államtitkár, James McPherson ellentengernagy követi a posztján.

Információk szerint még mindig nem sikerült koronavírusra tesztelni a USS Theodore Roosevelt teljes legénységét. Kedd estéig a négyezer fős állomány 79 százalékát vizsgálták át, közülük 230-an fertőződtek meg. Jelenleg mintegy kétezer matrózt helyeztek el különböző szárazföldi létesítményekben Guam szigetén.

A hajó körül kialakult ügyet, a kapitány tevékenységét egyébként vizsgálja a haditengerészet, a Mike Gilday admirális vezette nyomozás határidejét pedig kitolták.

FRISS: Közben a sajtóban megjelent az a hír is, hogy Crozier kapitány is megfertőződött. A The New York Times ezt két korábbi katonai akadémiai társára hivatkozva közölte, de készített már anyagot erről az ABC hírcsatorna is.