Negyvenéves Daciával az üres New Yorkban

Negyvenéves Daciával az üres New Yorkban

Forrás: a Dacia 1300 New York Facebook-oldal.

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Egy Amerikában élő román kisvállalkozó, Eduard Pălăghiţă a régi autója iránti nosztalgiát nem tudta feledni, ezért kivitt az új hazájába egy 1977-ben gyártott Dacia 1300-as autót. 

Felújította, de meghagyta rajta a régi rendszámot is (Brassó megye útjait rótta annak idején az autó), kért rá helyi egyedi rendszámot (77 Dacia), és a járvány sújtotta New Yorkban elment egy körre.

Négy évvel ezelőtt már szerepelt a román médiában – akkor a Digi24 hírtévének azt mondta, azért vitte ki az autót, hogy a kommunista autócsodával végigjárja az ikonikus 66-os utat. Meg is tette, és épségben visszaérkezett New Yorkba, ahol ez az egyetlen a román szocialista autóipar egykori remekei közül.

Most újra elővette a járművet – a Facebook-posztja szerint március végén először elment egy Starbucksba egy kávéra (szigorúan elvitelre), aztán tegnap ment egy kört a járvány miatt teljesen elnéptelenedett városban. Felkereste az ikonikus helyszíneket – a Times Square-t és társait, és olyan fotókat készített, amelyre rendes körülmények között soha nem lett volna módja, vagy csak dollármilliókért – a legtöbb képen a narancssárga Dacián kívül nincs más autó az utcákon, és ember sem nagyon, csak a tulajdonos kutyája a hátsó ülésen. A képeknek is találó címet adott: „a város, amely sosem alszik, elszundított egy kicsit”.

https://www.facebook.com/Dacia1300NewYork/posts/229727231710714