A szlovének három százaléka találkozott már a koronavírussal

A szlovének három százaléka találkozott már a koronavírussal

Koronavírus-minták teszteléséhez készül egy munkatárs a Nemzeti Népegészségügyi Központban (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Szlovéniában – akárcsak idehaza – országos reprezentatív mintavétel segítségével igyekeznek feltérképezni a koronavírus-fertőzöttség mértékét, és a világon elsőként már kész is vannak az első fázissal. A hatóságok háromezer személyt hívtak fel mintaadásra, közülük 1368-an vállalkoztak erre. 

A tesztek szerint körülbelül minden harmincadik szlovénben, azaz a vizsgált személyek 3,1 százalékában mutattak ki az új típusú koronavírus ellen termelődött antitesteket. Vagyis 95 százalékos megbízhatósággal állítható, hogy a lakosság 2-4 százalékának vérében jelenhettek meg az antitestek – írja a Siol.net szlovén internetes portálra hivatkozva a 24.hu.

A vizsgálat hat hónapig tart majd, az első fázisban a felső légutakból vett kenetből és a vérből vettek mintát, majd ezután követni fogják a vizsgálatban résztevő összes személyt. Elvileg októberben szeretnék befejezni a vizsgálatot, amikor a résztvevőktől újra vért vesznek.

Itt a lista, hogy mely települések vesznek részt az országos koronavírus-felmérésben | Magyar Hang

Május 1-től közel 18 ezer fő bevonásával országos vizsgálatsorozat indult hazánk négy orvosokat képző egyeteme - a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem - és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közreműködésével. A csaknem 500 településen élőket érintő reprezentatív kutatás célja, hogy pontos képet adjon a járvány kiterjedéséről és az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról.

Mint ismert, idehaza is folyik május eleje óta a Semmelweis Egyetem által szervezett koronavírus-szűrés. A szűrésre összesen 17 778 fő kapott meghívást, akiket a Központi Statisztikai Hivatal választott ki, szem előtt tartva, hogy a teljes lakosságot reprezentálják.