Túl van a világ a koronavírus okozta első társadalmi és gazdasági megrázkódtatáson. S miközben a károkat veszi számba, a járvány elleni harc csendesülésével felsejlenek a „posztcovid” világ kontúrjai. A feloszló ködben egyre érik annak a felismerése is, hogy a vírus közelebb hozta a világ két legnagyobb hatalmának ütközését. Elkerülhető-e Kína és Amerika között a háború?
Mintha csak ismételné magát a történelem. Az amerikai gazdasági szankciók és a politikai ultimátumok a kapituláció helyett az Egyesült Államok Pearl Harborban állomásozó flottájának megtámadására késztették Japánt. Jelenleg Kínát hozza a japánokhoz hasonló helyzetbe az az amerikai törvénytervezet, amely a Covid–19-ért Pekinget teszi felelőssé, és ezért súlyos büntetést, kártérítést helyez kilátásba – legalábbis ezt a párhuzamot vonta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, aki megjegyezte azt is, ezt látva az ember haja az égnek áll. Az 1929 és 1932 között tomboló világgazdasági válságra adott válaszok is hasonlítanak a mai helyzethez. Ijesztő ebbe még belegondolni is.
Kínát már a koronavírus felbukkanása előtt is a főgonoszként kezdte emlegetni mindenekelőtt az angolszász sajtó, a sok tekintetben katalizátorként működő járvány pedig végképp az „emberiség új ellenségévé” tette. Az Egyesült Államok ezzel Oroszország helyett új ellenségképet épít fel magának, Pekinget okolva a világot sújtó járvány elterjedéséért. Donald Trump kizárólag „kínai vírusról” beszél, és tényként kezeli, hogy egy vuhani laboratóriumból került ki a vírus. Kína felelősségét látja bizonyítottnak az angolszász titkosszolgálatok (Five Eyes) jelentése is. Az amerikai vádakat visszhangozva állítják, hogy Kína hetekig eltitkolta a valószínűleg a vuhani laboratóriumból kikerült vírus megjelenését.
Peking azzal vág vissza, hogy amerikai katonák terjesztették el az először az Egyesült Államokban megjelent kórokozót. Emlékeztetnek arra, hogy anno az első spanyolnáthával, majd AIDS-szel fertőzött beteget is Amerikában azonosították. S mint Pekingben ennek kapcsán megjegyzik, senkinek sem jutott eszébe, hogy ezért az Egyesült Államokat megbüntesse.
Kína kétséget kizáróan hezitált, hárított a vírus megjelenésekor, utána viszont hatékonyan fékezte meg a járványt. De bagatellizálta a koronavírus veszélyességét eleinte a Fehér Ház is, ráadásul tette ezt már a járvány ázsiai tombolásának tudatában. Ugyanígy késlekedtek az európai vezetők is a szigorú intézkedések bevezetésével. A „kínaikártya” kijátszását tehát alapvetően politikai érdekek motiválják. Rövid távon elsősorban a bűnbakkeresés, erre ráépülve pedig a lassan első számú globális hatalommá előlépő óriás feltartóztatása.
A Fehér Háznak mindkét megközelítésben kiemelt érdeke a „kínaiveszély” felnagyítása. Egyrészt közelednek a választások, és magyarázatot kell adni a munkahelyek elvesztésére, valamint a gazdaság mélyrepülésére. Másrészt az Egyesült Államok veszélyeztetve érzi hegemón szerepét, így erősíteni kell a helyére pályázó nyomást Kínára. E két hatalom között így érthetően dúl a hidegháború, és miközben Washington a kínai veszélyt sulykolja, addig Peking a belső gondjaiba süllyedt Amerika időleges eltűnését kihasználva politikai tőkét kovácsol a járvány határozott kezeléséből. Emellett kihasználja azt is, hogy a termelés kihelyezése miatt megkerülhetetlenné vált az egészségiparban.
Az Egyesült Államok és Kína versengése olyan fázishoz érkezett, amelyben egyértelműen megnőtt a háborús konfrontáció veszélye. Ezt nemcsak a mindkét oldalon élesebbé váló retorikából érezzük – Trump már a kapcsolatok teljes megszakítását fontolgatja –, de a Dél-kínai-tengeren zajló katonai mozgásokból is. Az ázsiai–csendes-óceáni térség sorsdöntő évtized előtt áll. A világrend körüli amerikai és kínai modell ebben a régióban már most látványosan egymásnak feszül, és mint a koronavírus-járvány kapcsán is látjuk, időnként globális méreteket ölt. A háborútól tartóknak azonban egyelőre inkább az említett régióra kell figyelnie, az ott történtek ugyanis erős hatással lesznek a nemzetközi helyzet alakulására is. Árulkodó lesz, hogy Kelet-Ázsiában Amerika elveszíti-e a befolyását, és egyeduralkodóvá válik-e Kína.
Az első menetet most Peking nyerte, de a meccs csak most kezdődött, végkimenetele pedig egyelőre megjósolhatatlan. A hidegháború 2.0 már valóság, és azért szoríthatunk, hogy ebből ne legyen igazi háború. Az erőviszonyok átalakulása sokszor vezetett csattanáshoz, ám azért bízzunk benne, hogy az indulatok mostani fellángolását elsősorban az amerikai kampány magyarázza, és a két hatalom hegemóniáért folytatott harca nem jut el odáig, hogy az embernek tényleg égnek álljon a haja.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/21. számában jelent meg május 22-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/21. számban? Itt megnézheti!
