Háromórás sajtóértekezleten értékelte elnökségének egy évét Volodimir Zelenszkij. Kiemelte az eredményeket, így a képviselők mentelmi jogának felfüggeszthetőségéről vagy az elnök elmozdításáról szóló törvényeket. A földtörvény már nem nevezhető egyértelműen eredménynek, a Donbaszban uralkodó háborús helyzet megoldását célzó „normandiai formátum” feléledése, a fogolycserék vagy a gazdaság kezdeti éledése viszont már igen. Mindennél többet elárultak azonban helyzetéről az évforduló környékén Ukrajnáról szóló hírek.
Az egyikből az derült ki, hogy az ország továbbra is alárendelt szerepet játszó, kívülről irányított állam. Ráadásul már nemcsak a geopolitikai csatározások felvonulási terepe, hanem az amerikai kampány egyik csatamezője is. Andrij Derkacs független parlamenti képviselő mutatta be azokat a felvételeket, amelyeken a jelenlegi amerikai elnökjelölt, Joe Biden akkor még alelnökként – megzsarolva a támogatások visszatartásával – utasítgatja a korábbi államfőt a főügyész leváltására. A főügyész mellé amerikai tanácsadót rendelnek ki, és a lelkesen túlteljesítő Petro Porosenkóval még a kormányfő személyét is megtárgyalják.
És ez a politikus még mindig az ellenzék vezéralakja, botrányáról az angolszász sajtó zavartan hallgat. Érthető, hiszen egyrészt kiderül, hogy Washington politikai és gazdasági téren az egészségesnél jóval szorosabb ölelésében tartja Ukrajnát. Másrészt az sem ad okot a dicsekvésre, hogy az öt éven át támogatott favoritjuk ellen hazaárulás címén indult ezután ügyészségi vizsgálat. De kínos ez az ügy még Zelenszkijnek is, hiszen mindenkinek eszébe juttatja, hogy a korrupt, és mint kiderült hazaáruló exállamfő és társai még mindig szabadlábon vannak.
A másik hír az ország gazdasági, pénzügyi kiszolgáltatottságát erősítette meg. Ukrajnát ugyanis csak a Nemzetközi Valutaalap most jóváhagyott 5 milliárd dolláros hitele menti meg a csődtől. A kormány legalább 8 milliárdot szeretett volna, át is erőszakolt a parlamenten minden feltételként szabott törvényt, de csak a tűzoltásra elegendő pénzt kap. Aztán egy másik hír azt erősítheti meg sokakban, hogy Ukrajna még annál is megosztottabb, mint azt sokan gondolják. A Krím már elszakadt, a Donbasz félúton van ehhez, de külön világ Kárpátalja, Bukovina, Galicsina, Lviv, Odessza és környéke, valamint a Budzsák is. A Fekete-tenger, a Duna és a Dnyeszter folyó közt fekvő többnemzetiségű terület úgy került be a hírekbe, hogy a bolgár parlament Budapesthez hasonlóan az atlanti integráció támogatásának megvonásával fenyegetőzött, mivel Kijev az adminisztratív határok átrajzolásával akarja gyengíteni az itt élő bolgár közösséget. Ennyit az oly régen várt társadalmi konszolidációról.
Közben fel-felröppennek hírek arról, hogy Ukrajna esetleg az év végével kiléphet a minszki megállapodásból. Ez azért is fontos, mert Zelenszkij legfőbb ígérete a béke megteremtése volt. Ráadásul a normandiai négyek három év után újra megtartott decemberi találkozóján minden érintett megerősítette, hogy a rendezésben irányadó a minszki szerződés. S akkor még felhozhatnánk, hogy a koronavírus-járvány megmutatta, milyen állapotban van az egészségügy, ismét az oligarchák osztják a kártyákat a politikában, a Donbaszban pedig még mindig lövöldöznek. Természetesen eszem ágában sincs ezért a helyzetért Zelenszkijt hibáztatni, csak arra akartam rávilágítani, hogy csodák nincsenek. Valahol a lelke mélyén ezzel tisztában van az ukránok többsége is. A tavaly őszi 74 százalékkal szemben a kijevi szociológiai intézet (KMISZ) felmérése szerint már csak 44 százalék elégedett az elnök teljesítményével, ám mint a Rejting közvélemény-kutatása mutatja, jobb híján még mindig benne bíznak (57 százalék) a legtöbben.
Ha most lennének a választások, annyit most is kapna, mint egy éve az első fordulóban. Ám ezek a mutatók nem változtatnak azon a tényen, hogy Zelenszkij és csapata még mindig bántóan amatőrnek számít a politikában. Pedig egy elnök mögött sem volt ilyen biztos parlamenti többség. Igaz, lassan már ez is elkopik, hiszen A Nép Szolgáját belső ellentétek feszítik, a legnagyobb oligarcháknak már saját képviselőcsoportjaik vannak, és embereik ott ülnek a kormányban is. Így aztán Zelenszkij hiába szeretne komoly reformokat, vagy konszolidálni a viszonyt Moszkvával, egyelőre energiái nagy részét a politikai túlélés, az érdekcsoportok közötti egyensúlyozás köti le.
Ebben a helyzetben közeledik – több jelből is ítélve – a magyar–ukrán csúcstalálkozó, amelynek csak akkor van értelme, ha a két ország viszonyát megrontó fő kérdésben elérhető lényegi előrelépés. Tárgyalni, mivel szomszédos országról van szó, kell. Ám illúzióink ne legyenek! Zelenszkij nem sokat ígérhet, ha a szavát be is akarja tartani. Arra pedig gondolni sem merek, hogy a magyar kormányfő belemenne bármilyen elvtelen kompromisszumba. Így aztán legfeljebb a viták élességét tompíthatja egy találkozó, ami azonban már alapot adhat a jövőbeni megegyezésre.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/22. számában jelent meg május 29-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/22. számban? Itt megnézheti!
