Harmincszor-negyvenszer, nem számolom már – így válaszol Hamid arra a kérdésünkre, hogy hányszor próbálta eddig átlépni a szerb határt. A magyar– szerb határon, a Horgos melletti magtáraknál vagyunk, ahol most, a koronavírus-járvány lecsengése után vagy ötven afgán migráns szállásolta el magát a régi épületekben. Habár a közelben nemhogy áram, de még vezetékes víz sincs, az itt lévők egészen felszabadultak, néhányan egy ütős labdajátékból nyújtanak most egy kis bemutatót.
A jókedvük persze valahol érthető, hiszen a bevándorlók a Szerbiában bevezetett rendkívüli állapot idején több mint egy hónapig nem hagyhatták el a befogadóközpontokat, ami miatt több helyütt lázadás tört ki, melyet csak a szerb hadsereg és rohamrendőrség beavatkozásával sikerült elfojtani. Szabadkán azonban nem történt ilyen: a Horgos melletti bevándorlók csak azért döntöttek nemrég a táborból való távozás mellett, hogy a magyar határ átlépésével próbálkozzanak.
Ez azonban korántsem egyszerű feladat. Az általunk megkérdezettek kivétel nélkül több alkalommal próbálkoztak már vele, többnyire öt és negyven közötti számokat mondanak, amiből egyértelműen kiderül, hogy ebből a csoportból Hamid a rekorder. Ám a bevándorlók számon tartanak egy másik, sokkal elkeserítőbb statisztikát is, mégpedig azt, hogy eddig kit hányszor vertek meg a határon.
– Egyértelműen a horvát rendőrök a legszadistábbak – magyarázza Hamid, miközben barátját arra kéri, keresse elő a telefonján a videókat, amiket a bosnyák–horvát határon készítettek. – Mindenhol természetessé vált, hogy a menekülteket megverik, ezért már a civil szervezetek sem foglalkoznak ezekkel a jogsértésekkel – mondja a harminc körüli férfi, miközben barátja, Vasszim különös videókat mutat. Az egyiken bekötözött, begipszelt ujjú és karú migránsok állnak csoportban, Hamid szerint a horvát rendőrök tették ezt velük a határon: egyszerűen eltörték a kezüket. A horvát határőrök ellen persze nem ez az egyetlen panasz. Nemrégiben az egész Balkánt bejárta a hír, miszerint a horvát rendőrök festékszóróval kereszteket festenek a migránsok fejére, hogy így jelöljék meg azokat, akik illegális határátlépéssel próbálkoztak.
Ráadásul az utóbbi időben több országban is szigorításokat léptettek életbe, így Bosznia felé már jóval nehezebb elhagyni Szerbiát. Az ottani hatóságok ugyanis a koronavírus-járvány kezdete óta szigorúbban ellenőrzik a Drina vonalát, amelyen most már jóval nehezebb gumicsónakkal átjutni Horvátországba. Hamidék ezért most azt tervezik, hogy kelet felé indulnak, és a román határon próbálkoznak, hogy aztán Romániából Magyarországon keresztül eljussanak Ausztriáig.
Addig azonban itt, a romos magtárakban pihennek kicsit. Nem zavarja őket senki, a szerb rendőrség hetente kétszer néz ki ide, akkor is csak azért, hogy megkérdezzék, minden rendben van-e velük. Most már az önkéntesek sem látogatnak ide. – Talán félnek, hogy a rendőrökkel problémáik lesznek, ezért nem segítenek már – véli Hamid, aki úgy látja, most már tényleg csak egymásra számíthatnak.
– Még hogy nem bántanak a szerb rendőrök? Mindjárt megmutatjuk! – ezt már a belgrádi buszpályaudvar melletti „afgán parkban” mondja Ali, egy pakisztáni migráns. Odahívja barátját, feltűri annak pulóverét és megmutatja a karját. A fiatalember felkarján csúnya lila folt, állítólag tegnap szerezte, amikor a régi vasúti pályaudvar bejáratától elzavarták őket, és egy rendőr megütötte a botjával. De a pakisztáni migránsoknak más problémáik is vannak. Ali szerint az itt élő migránsok 90 százaléka afgán, közöttük rengeteg a bűnöző, és célpontjaik a pakisztániak. – Idejönnek, a hasunkhoz fogják a kést, és azt mondják, adjuk oda a pénzünket – panaszolja a férfi, aki a barátaival nemrég tért vissza a szerb–horvát határról, mert ott lehetetlennek tartották az átjutást. Ezért most a szerb–boszniai határra, Banja Koviljacára igyekeznek, hogy ott próbálkozzanak átkelni a Drinán. Túl sok remény persze nincs bennük, mert egyre több rémtörténetet hallanak a honfi társaiktól. – Az eddigi utunk során egyetlen ország volt, ahol nem vertek meg minket a rendőrök, ez pedig Észak-Macedónia volt – állítja Ali, aki azért mégsem utazna vissza a kis balkáni országba, hiszen ha már idáig eljutott, megpróbál továbbmenni. El is köszönnek, mert hamarosan itt az ideje, hogy megvegyék a buszjegyüket a boszniai határig.
A belgrádi Info Park nevű, migránsokkal és menekültekkel foglalkozó civil szervezetnél is úgy látják, hogy az utóbbi időben a szerb hatóságok hozzáállása gyökeresen megváltozott a migránsokkal szemben. A védelmi minisztérium például nemrég közbeszerzési pályázatot hirdetett több tonna szögesdrót beszerzéséről, azonban a civilek tiltakozása miatt végül elálltak ettől. Az Info Park munkatársai is úgy látják, hogy a szerb rendőrök egyre keményebben lépnek fel a menekülők ellen, múltkor például a közeli közgazdasági kar előtt összefogdosták, és erővel elszállították őket, mondván, hogy a szélsőségesektől kívánják megvédeni a migránsokat. És bár az elmúlt napokban nyolc hónapos börtönbüntetést kapott az a férfi, aki a koronavírus-járvány idején a kocsijával berontott a Belgrád melletti obrenováci befogadóközpontba, egyre jobban világossá válik, hogy a szerb lakosság egy része mind türelmetlenebb a migránsokkal.
De akkor mégis, hová mehet innen az országban feltorlódott, nagyjából hétezer ember? – Ha az arányokat nézzük, a tapasztalat szerint százból ötüknek mégis csak sikerül eljutnia Ausztriába – mondja az afgán Adzsmal, aki Belgiumba igyekszik egy barátjához. Természetesen ő is abban bízik, hogy egyszer sikerül átjutnia a határon. Ami persze egyáltalán nem olcsó, a zombori és a szabadkai embercsempészek általában háromezer eurót kérnek, hogy átkísérjenek valakit a szerb–román határon. – Amíg sikerül eljutni Belgiumig, biztosan megvernek még néhányszor – néz maga elé egykedvűen a fiatalember, majd hozzáteszi, hogy ez már semmiség az iráni határhoz képest, ahol még lőttek is rájuk. Itt legalább nem ölik meg őket.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/24. számában jelent meg június 12-én.
