Az „Amerika az első!” szlogen jegyében Donald Trump elnöksége alatt az Egyesült Államok egyre inkább belső problémáinak a megoldása felé fordult. Mindez persze nem azt jelenti, hogy Amerika feladná globális vezető szerepét, hiszen ha kisebb intenzitással is, de azért ott van a világ nagy konfliktusaiban. Visszaszorulása objektív okokkal, elsősorban Kína felemelkedésével, de Oroszország magára találásával is magyarázható. Átrendeződés zajlik a világban.
Az amerikai külpolitika radikális felülvizsgálatáról beszélt a minap a West Point katonai akadémia végzős tisztjei előtt Donald Trump. Az eddigi irányt megerősítve az amerikai elnök kijelentette, hogy Washington a jövőben hátrébb lép a befolyási övezetek átalakításáért folyó versenyben, lezárja a végtelen háborúk időszakát, és nem avatkozik be senki által nem ismert távoli országok konfliktusaiba.
Emellett Trump legalább ilyen hangsúlyosan említette azt is, hogy az Egyesült Államok nem segíti pénzzel más országok talpra állását. Amerika visszatér azokhoz az alapértékekhez, amelyek a katonák fő feladatának a haza védelmét tekintik. „Nem vagyunk a világ csendőrei, de az érdekeinket megvédjük” – tette hozzá. Mint fogalmazott, ezzel a helyére kerül az amerikai érdekek védelméről folyó gondolkodás.
S mindez mit jelent a valóságban? Sok mindent elárul, hogy Trump a napokban tájékoztatta a kongresszust a még elődei által Afganisztántól Irakon, Egyiptomon, Koszovón át Csádig telepített katonai egységek mandátumának meghosszabbításáról.
A demokraták Donald Trumpot hibáztatják Amerika helyzetének gyengüléséért. Anne Applebaum újságíró a Die Zeitben megjelent cikkében azt feszegeti, hogy az amerikai elnököket mindig bírálták, de szerinte ez természetes is, hiszen szuperhatalomról van szó. Most azonban más a helyzet, hiszen Trumpot kinevetik, az Egyesült Államok pedig egyre hátrébb szorul a globális porondon. Amerika sodródik. Sem az országot nem irányítják, sem az érdekeit nem védik a világban. Példaként erre felhozza, hogy a G7-ek külügyminiszteri ülésén egyszerűen lesöpörték az asztalról Mike Pompeo „vuhani vírus” szóhasználatra vonatkozó szövegezési javaslatát.
Egy szó, mint száz, a világ már az Amerika utáni korszakra készül. Az Egyesült Államok ugyan továbbra is a világ egyik vezető hatalma marad, ám csupán az egyik. Mellette ott van Kína, biztonságpolitikai szempontból Oroszország, a gazdasági erő tekintetében pedig az Európai Unió, és már bizonyos szempontból számolni kell Indiával, Brazíliával, de Dél-Koreával is.
S abban is igaza van Applebaumnak, hogy a feltörekvők megérzik és ki is használják Amerika gyengülését. Mindenekelőtt Kína, amely a koronavírus-járvány idején végképp megértette mindenkivel, hogy megkerülhetetlenné vált. Peking immár globális ambícióit egyengetve nyíltan az élre tör. Teszi ezt az Új selyemút elnevezésű projektjével, a fegyverkezéssel vagy éppen az elmúlt hónapokban nyújtott humanitárius segítség köré épített PR-kampánnyal.
A befektetések reményében már egy ideje a nyugati államok is elkezdtek a helyezkedni Kína felé. Jó példa erre Olaszország, amely az elsők között csatlakozott az Egy övezet, egy út programhoz, a világháló tele van #forzaCinaeItalia és #grazieCina típusú hashtagekkel, az üzleti szféra pedig alig várja a kínai befektetéseket. Már kínai kézbe került a milánói Inter futballcsapata, a kínai bankok meghatározó részesedést szereztek az olyan nagy olasz cégekben, mint az Eni vagy a FIAT, a mostani válság alatt pedig még inkább bevásárolnak. De Peking kegyeit keresik más országok is, ráadásul Amerika olyan közeli szövetségesei, mint Dél-Korea vagy Japán.
Tény, hogy óvatosan sorakozik fel a Nyugat Trump mögé a Kína ellen indított hadjáratában. De ez messze nem csak Trump hibája, hiszen Amerika nem az elmúlt négy évben kezdett el gyengülni. S miközben az Egyesült Államok és Kína rendszerszintű konfliktusa a koronavírus-járvánnyal szintet lépett, Európa és Oroszország is a helyét keresi az új hidegháború viszonyai között. Közép-, Dél- és Kelet-Európa egyértelműen letette a voksot Kína mellett, de egy friss felmérés szerint például csak a németek 37 százaléka gondolja úgy, hogy az Egyesült Államokkal ápolt kapcsolat fontosabb országuk számára, mint Kína. Ugyanennyien gondolják az ellenkezőjét. Figyelemre méltó azonban, hogy míg az Amerikára figyelők aránya 13 százalékkal csökkent, addig a kínai orientációt előnyben részesítőké ennyivel nőtt.
Oroszország eközben – bár Trump az amerikai elit ellenében is megpróbálja a saját oldalára állítani Pekinggel szemben – óvatos, és fél a szoros öleléstől, ám marad Kína stratégiai szövetségese. A Covid–19 tehát nemcsak a két nagyhatalom viszályát élezte ki, de egyértelműen megerősítette Kína világpolitikai pozícióit is. Ebből a helyzetből indul a posztcovid korszak, amelyben a gazdasági válság elmélyülésével nagy eséllyel felgyorsul a globális átrendeződés. Ez még komoly fordulatokat is hozhat, hiszen ne felejtsük el, hogy nemcsak Amerika, hanem Kína is szembesül belső problémáival.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/25. számában jelent meg június 19-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy digitálisan! És, hogy miről olvashat még a 25. számban? Itt megnézheti!
