„Jobban szeretem őt az életemnél is!” A The Sunday World két évvel ezelőtti cikke szerint ezekkel a szavakkal mutatta be családjának új párját John Gilligan szerelme. A férfi is benne járt már a korban, 65 éves volt, de ez sem akadályozta őket, hogy közösen járják be Írországot és Spanyolországot. Egy tökéletes úriember, aki semmi rosszat nem tesz – így áradozott a nő szerelméről, aki a Sunday World szerint visszafogott életre rendezkedett be. Idilli és romantikus bulvársztori: mindez huszonkét évvel azután, hogy valószínűsíthetően Gilligan megbízásából lelőtték az ír maffia után kutakodó oknyomozó újságírót, Veronica Guerin-t. Harminchét éves volt, egy hatéves fiúgyermeket hagyott hátra. Fenyegetésekből már előtte is többször kijutott neki, Gilligan pedig még fizikailag is bántalmazta a meghátrálni így sem hajlandó nőt. Huszonnégy évvel ezelőtt, 1996. június 24-én ölték meg az egyik legbátrabb ír újságírót.
Azt írtuk, a merénylet feltehetően Gilligan megbízásából történt: a Guerin életéről szóló Joel Schumacher-film is ezt sugallta, ahogy a rendelkezésre álló nyomok szintén. Gilligan később ugyanakkor egy másik bűnözőt, a korábban neki dolgozó John Traynort vádolta meg a gyilkosság elrendelésével. Gilligant drogügyletekért ítélték 28 évre, ebből viszont csak 17-et ült le, hogy aztán két éve ismét letartóztassák pénzmosásért. Maradt nagypályás maffiavezér, aki ellen merényletet is próbáltak elkövetni, sikertelenül. Széles mosollyal, látható nyugalommal vonult mindig a kamerák előtt, mint akit egy időre leültethetnek, de legyőzni nem tudnak. És hiába, hogy Guerin nemzeti hős lett, életéből pedig film is készült, a(z életben maradt) bűnözők sorsát látva könnyen juthatunk mi is erre a következtetésre.
A média világát bemutató filmek, sorozatok mindig is szerették a végleteket: az újságírókat előszeretettel mutatják szenzációhajhász mitugrászokként, vagy épp az igazságért életüket kockáztató hősökként. Előbbinek tökéletes archetípusa a Harry Potter-sorozat Rita Vitrolja (Rita Skeeter), aki a botránykeltés kedvéért előszeretettel ferdíti a valóságot, sőt, olyan mondatokat is alanyai szájába ad, amiket azok nem mondtak egyáltalán. J. K. Rowling sorozatában a varázslómédia pont olyan, mint egy diktatúra sajtója. Ha a politikának kedve támad valakit kicsinálni, akkor folyamatosan jönnek a rágalmazócikkek, míg végül az egyre vadabb vádakat elhiszik azok is, akik a befeketíteni próbált személyeket jól ismerik.
A médiában való érvényesüléshez kifejezetten előny, ha valaki szociopata (Éjjeli féreg), de hasznos az is, ha a firkász politikusok szócsöveként dolgozik. Viszont az már kevésbé, ha ebből a szerepből egy idő után megpróbál kitörni (Kártyavár). Esetleg csak simán tartsa mindennél fontosabbnak a nagy sztorit, akkor is, ha ezzel ártatlan életeket tesz tönkre (Richard Jewell balladája).
Aztán ott vannak a Spotlight-jellegű mozik, amikben az újságíró(csapat) valamilyen botrányos ügy nyomába ered, kérlelhetetlenül hajszolva az igazság feltárását. Jellemző, hogy a nyilvánosság a bemutatott ügyekről korábban vagy semmit, vagy nagyon keveset tudott, a sajtónak köszönhetően viszont végre mindenki tisztábban láthat. A legjobb példák pedig a valóságból jönnek. Meglepő lenne például, ha nem születne egyszer hollywoodi játékfilm a Kuciak-gyilkosság drámájából, és annak következményeiből. (A szlovák politikai thrillert már be is mutatták.) Ahogy született Veronica Guerin történetéből is, hét évvel a gyilkosságot követően.
Egy hasonló életrajzi mű mindig ismerteti a végén, mi történt a szereplőkkel, mi lett a „sorsuk” az események után. Persze, már a filmek elkészülte alapján is mindig reméljük, hogy végül az igazság győzött, a lelepleződés ellen bármire hajlandó bűnözők pedig elnyerték büntetésüket. És sokszor így is tűnik, például a Joel Schmuacher-film bemutatásakor. Hogy aztán jó pár évvel később már ne legyen annyira egyértelmű az egész.
A napokban elhunyt rendezőnek volt számos kiváló filmje A fülkétől az Összeomlásig, míg kifejezetten rosszul sikerültek is (Batman és Robin). A Lapzárta – Veronica Guerin története valahol a kettő között helyezkedik el. Korrekt hollywoodi iparosmunka, amin el is lehet érzékenyülni, de túl sok kiugró pillanat sajnos nincs benne. Mintha csak a leckét mondta volna fel Schumacher: megindította Guerin története, ezért mindenképp kapcsolódni kívánt hozzá, ismertebbé szerette volna tenni a nevét. Ez – szerencsére – sikerült is.
Az 1958-as születésű Guerin a kilencvenes évek egyik legfontosabb ír újságírója volt. Akadnak sajtómunkások, akik igazsága csak a haláluk után derülhet ki. Ő ezzel szemben régóta ismert volt már, a Sunday Independent bűnügyi riportere, aki számos hírhedt alvilági figurának tett keresztbe. Bár több figyelmeztetést kapott, sokszor kifejezetten komolyakat, de mégsem gondolták volna sokan, hogy egy ennyire a középpontban lévő újságíróval valami történhet.
Ahogy Kelly Fincham is felidézte az Irish Central oldalán: lehetetlennek hitték, hogy így történjen. Ahogy az ír újságírók nagyja, ő is pontosan emlékszik rá, hol volt aznap, mikor a merénylet történt. Az Evening Herald című lapot tették össze, mikor érkezett a telefon: tartsák üresen a címlapot. Mint megjegyezte, a feltételezéssel szemben kifejezetten ritka volt, hogy a hírszobában ilyesmi elhangozzon, ezért sejtették, hogy valami rendkívüliről lesz szó. – Veronicát lelőtték – derült is ki rögtön. – Jól van? – kérdezett vissza rögtön. – Nem, a biztonságiak szerint meghalt – jött a válasz. Elszabadult a pokol, mindenki kétségbeesve várta a fejleményeket, miközben az ír rendőrség arra kérte őket: tartsanak vissza minden hírt, amíg egyáltalán értesíteni tudják Guerin férjét.
Mint Fincham is írta, a dublini újságírók többsége nem olyan környéken élt, ahol a drogügyletek folytak, Veronica Guerin így azon kevesek egyike volt, akik az alvilág nyomába eredtek. Ezzel számos bűnöző helyzetét nehezítette meg, míg a maffiózófőnök Gilligan nevét ő hozta napvilágra. Az újságírónőnek egy piti bűnöző, John Traynor (a filmben Ciarán Hinds) súgott, nem sejtve, hogy ezzel hamarosan saját főnökét, Gilligan-t fogja bajba sodorni.
Persze, Guerin nem volt hajlandó a bábjaként működni, és nem csak azok az esetek érdekelték, amiket Traynor elé kívánt tárni. A jól ismert sztori: az újságíróról azt hiszik, eszköz lehet a belső csatározások során, mígnem aztán rá nem jönnek, hogy a sajtó munkatársát kizárólag a nyilvánosság érdekli, és a teljes kép feltárása. Nem az egyes ellenlábasok leszedése, halászás a zavarosban, hanem az egész ügy kibogozása, eljutva az egészen óriási halakig is. Ilyen volt és ilyen máig Gilligan, akitől Guerin egy alkalommal személyesen szerette volna megtudni: miből is telik neki arra a fényűző életre, amit él. Az addig őrizgetett hidegvér egy csapásra a semmivé lett, Gilligan rátámadt a nőre, majd később telefonon fenyegette meg: ha bármit is megír, elrabolja és megerőszakolja a fiát. Ez 1995. szeptember 13-án történt, az újságíró viszont nem szállt ki, tovább nyomozott Gilliganék után. Közel egy évvel később emiatt kellett meghalnia.
Az akkori ír politikai vezető, John Bruton a demokrácia elleni támadásnak nevezte a történteket. Felbolydult a teljes nyilvánosság, és minden addiginál erősebben kezdték követelni a szervezett bűnözéssel való leszámolást. A gyilkosság miatt nem sokra rá letartóztatták a maffia egyik tagját, Charles Bowdent, aki viszont vállalta, hogy tanúskodik, így az ír tanúvédelmi program első tagja lett. A gyanú szerint ő töltötte fel a fegyvert, ami elvette az újságíró életét. Vallott ugyanakkor a banda más tagjairól, a pisztolyt korábban használó Patrick Hollandról, továbbá Paul Wardról, Brian Meehanről és John Gilliganről. Bowdent aztán 2001 áprilisában ki is engedték, és a tanúvédelmi program segítségével külföldre menekítették, ahol házat, állást kapott az államtól.
Guerin meggyilkolása miatt Meehant ítélték el, aki John Traynorral közösen Amszterdamba szökött, de később elkapták, és elkezdte az életfogytiglani letöltését. Börtönkörülményeiről tavaly is olvashattunk a sajtóban. Gilligan is szökésben volt, de végül elkapták, és egy időre rács mögé dugták. Aztán mégis hamarabb szabadulhatott, hogy hol másokat igyekezzen megvádolni, máskor különféle köztörvényes cselekmények miatt kapják el újra. A gyilkosság megtervezésében szintén részt vállaló Traynor ma már újra kinn van, 2012 óta szabad életet él. Fegyveres rablástól kezdve drogcsempészeten át prostitúció szervezéséig mindennel megvádolták, hogy végül hét évet üljön le.
Guerin-re ma is nemzeti hősként emlékeznek Írországban, aki a saját életét kockáztatva eredt az ír bűnbandák nyomába, próbálva menteni a legsebezhetőbbeket, fiatalokat és szegényeket a drogdílerek karmaiból. Hogy sikerrel járt-e? Bizonyos értelemben feltétlenül. A szervezett bűnözés felszámolását persze nem tudta elérni, azt nem is lehet csak úgy, de számos maffiózó dicstelen karrierjének az ő újságírói tevékenysége vetett véget.
