Nagy-Britannia az Európai Unió versenytársa lett

A két főtárgyaló, David Frost és Michel Barnier vezetésével megkezdődtek a tárgyalások Nagy-Britannia és az Európai Unió között kialakítandó kapcsolatról. London a teljes kör szuverenitás elérését tűzte ki célul, és hallani sem akar az év végéig tartó átmeneti időszak meghosszabbításáról, míg Brüsszel szerint 10 hónap alatt lehetetlen egy, a britek által elképzelt, átfogó szabadkereskedelmi megállapodás elérése.

A vártnál jobban elhúzódott Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból, a folyamatot kísérő indulatok és ellentétek pedig inkább emlékeztettek kötélhúzásra, mint átgondolt politikai egyeztetésekre. Boris Johnson kabinetje a kedvezőbb feltételek kialkudása érdekében tudatosan tolta ki a tényleges szakítás időpontját. Brüsszel azonban meglepő keménységgel kényszerítette rá Londonra a brexit mégoly megalázó feltételeit is. Mindenekelőtt azért, nehogy a még esetleg hasonló lépésen gondolkodó tagországoknak elmenjen a kedve a kilépéstől. S hogy mindenki értsen belőle, a brexit feltételeit az európai hivatalnokok büntető jelleggel alakították ki.

Ha visszatekintünk az ominózus referendum óta eltelt, kemény tárgyalásokkal tarkított évekre, első pillantásra bizony abszurdnak és logikátlannak tűnik a britek döntése. Ám helyesebb, ha abból indulunk ki, hogy a „ködös Albion” politikai elitje végig nagyon is jól felfogott és mindenki elől kínos következetességgel elrejtett érdekeit követte. Egyes elemzők a brexit mögött a kínai piacon bizonyos pénzügyi operációkba bonyolódó brit bankárkörök olyan ravasz tervét látják, amellyel igyekeztek kiszabadulni az Európai Központi Bank erősödő kontrollja alól. Mások szerint a kilépés nem más, mint a brit ipar kapitulációja a német versenytársakkal folytatott versenyben. Az egyszerű megfigyelőnek azonban London viselkedése inkább abszurdnak tűnt. Persze ma már nem magát a kilépést kell vizsgálni, sokkal inkább érdemes tekintetünket a válás részleteit rögzítő, a jövőről folytatott tárgyalásokra szegezni.

Az egyértelműen látszik, hogy Nagy-Britanniának már nem fűződik különösebb érdeke a szebb napokat látott Európai Unió fejlődéséhez és erősödéséhez. London ehelyett arra koncentrál, hogy minél kedvezőbb feltételeket alkudjon ki magának, és minimalizálja az európai piacok elvesztésének gazdasági hatását. A britek most a beutazás, a letelepedés és a munkavállalás feltételeinek kilátásba helyezett szigorításával „zsarolják” az Európai Unió tagországait. London nem játszik nyílt kártyákkal, hiszen nem világos, hogy a kereskedelmet illetően milyen feltételekben egyezik meg Washingtonnal.

Nagy-Britannia ugyanis teljes titokban tárgyal a brexit utáni szabad kereskedelemről az Egyesült Államokkal. Gazdasági értelemben ezután az Európai Unió az egyre erősebben Amerika felé orientálódó britek vetélytársa lesz. Ezt Brüsszelnek is tudatosítania kell a brexit feltételeinek, a jövőbeni kapcsolatok kialakításakor.

Mint látjuk, a brexit gazdasági aspektusai meglehetően homályosak, de még ennél is titokzatosabbak annak geopolitikai következményei. Donald Trump ismétlése esetén a Fehér Ház minden bizonnyal folytatja a transzatlanti kapcsolatokat leépítő politikáját. Az átmeneti időszak lejártával ugyanakkor London a globális és európai biztonságot érintő kérdésekben az eddiginél is szorosabban fogja egyeztetni politikáját Washingtonnal. Mindez pedig azzal jár, hogy az ellentétek kiéleződésével a NATO-n belül az amerikai és európai érdek közötti egyensúly még jobban az Egyesült Államok felé billen.

Erősítendő az unióra gyakorolt nyomást, a britek már most érdekeltek az Európai Unió, ezen belül elsősorban Németország, valamint az Egyesült Államok közötti konfliktus kiéleződésében. A jövőbeli kapcsolatok kialakításakor a brüsszeli hivatalnokok segítségül hívhatnák a történészeket, akik példák sorával illusztrálhatnák, miként is viselkedik a brit politika az érdekek ütközésekor. London a globális politikában előszeretettel provokál ki konfliktusokat, és ez a hagyomány a brexittel csak erősödni fog. Elég emlékeztetni arra, milyen konfliktusok magját ültette el az Egyesült Királyság a Közel- és Közép-Keleten a határok átrajzolásával. Félő, hogy ha Brüsszel engedi, London a saját érdekeit követve igyekszik majd éket verni az EU két mozdonya, Németország és Franciaország közé, valamint akadályozza a gazdasági és politikai együttműködés kibontakozását az Európai Unió, valamint Kína és Oroszország között.

A nyilatkozatokból ítélve Berlinben és Párizsban ezt nagyon is jól értik, de az európai tárgyalóknak a britek szeparatizmusával kapcsolatos kemény megnyilvánulásai Brüsszel eltökéltségét is jelzik. Az Európai Unió érezhetően fontosnak tartja a britek féken tartását. Ez a leglátványosabban talán az ír egyesülési törekvések támogatásában nyilvánul meg. Ez a politika érthetőbbé és elfogadottabbá teheti Budapest határon kívül élő magyarokkal kapcsolatos politikáját is.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/10. számában jelent meg március 6-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál! És hogy mit talál még a 2020/10. számban? Itt megnézheti!