HIRDETÉS
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöki posztjának várományosa beszédet mond az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Uniós közbeszerzés lélegeztetőgépekre

Az Európai Bizottság elnöke szerint ma Olaszországnak kellenek gépek, de „pár hét múlva már más országoknak lesz ezekre nagy szüksége”.

Brüsszel enyhítené a járvány miatti károkat, de a kormányokra is számítanak

Az EU eddig összesen 37 milliárd eurót mozgatott meg a járvánnyal kapcsolatos károk enyhítésére.
Brexitpártiak demonstrációja Glasgow-ban 2020. január 31-én (Fotó: Reuters/Andrew Milligan)

Nagy-Britannia az Európai Unió versenytársa lett

Az uniónak előrelátó keménységgel kell kialakítania a szakítás utáni kapcsolatrendszerét Londonnal.
Szíriaiak lépik át a szíriai-török határt a dél-törökországi Hatayban 2020. február 28-án, miután Törökország úgy döntött, tovább már nem tartóztatja fel sem tengeren, sem szárazföldön az Európába igyekvő menekülteket (Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna)

Erdogan Brüsszelben – A bizottság elnöke szerint vannak nézeteltérések Törökországgal

A török elnök nem állt a sajtó elé, miután egyeztetett az Unió vezetőivel.
Görög rohamrendőr és feltorlódott menekültek a török határnál fekvő görögországi Kasztaniesznél 2020. február 29-én (Fotó: MTI/EPA/ANA-MPA/Dimitrisz Toszidisz)

Pintér: az EU külső határait minden körülmények között meg kell védeni

Rendkívüli uniós csúcson megszavazták, hogy 350 millió euró azonnali támogatást – valamint szükség esetén újabb 350 millió eurót – nyújtsanak Görögországnak a határvédelem biztosítására.
A globális felmelegedés ellen küzdő Greta Thunberg 16 éves svéd klímavédő aktivista és diáklány a sajtónak nyilatkozik az Európai Parlament strasbourgi épületében 2019. április 16-án (Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger)

Greta Thunberg Brüsszelben: „Egy dolog hiányzik, az idő”

A svéd aktivista szerint az Európai Bizottság klímacélkitűzései elégtelenek.
Szíriaiak lépik át a szíriai-török határt a dél-törökországi Hatayban 2020. február 28-án, miután Törökország úgy döntött, tovább már nem tartóztatja fel sem tengeren, sem szárazföldön az Európába igyekvő menekülteket (Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna)

Törökország nem tartóztatja fel az Európa felé tartó menekülteket

Így reagált Ankara a katonáit ért szíriai légicsapásra.
Fotó: Shutterstock

Növekszik a magyar gazdaság, de nő a korrupció is

Minden mutató szerint a korrupciós kockázat jelentős a magyar gazdaságban - áll az Európai Bizottság országjelentésében.
Köztéri kamera (Fotó: Unsplash/Josh Shaw)

Hálózatba szervezné az arcfelismerési adatbázisokat az EU

Az európai nyomozók már eddig is hozzáférhettek a többi uniós tagállamban tárolt ujjlenyomatokhoz és DNS-adatokhoz, most ezt kiegészítenék az arcfelismerő rendszerekkel is.
A régi-új kék brit útlevél (Fotó: Brett Jordan/Flickr)

Márciustól ismét kék lesz a brit útlevél, amit amúgy az EU-ban gyártanak

A brit belügyminisztérium azt azért gyorsan leszögezte, az okmányt kiváltó brit állampolgárok adatai nem kerülnek külföldre.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Legolvasottabb