„El fogjuk vágni a nyakatokat, mint a csirkéknek”

Fotó: Lukács Csaba

Ukrajnában élünk, nincsen más országunk, hova mennénk? A kérdést, amelyre senki nem vár választ, egy középkorú roma nő tette fel Szernyén, pár méterre a háztól, ahol a 24 éves Pap Dávidot felravatalozták. A roma férfi holttestét kertek alatt kellett hazahozni Lembergből (Lviv) – akik utána mentek, nem mertek a városban aludni, hazaindulásukkor sötétített üvegű terepjárók köröztek körülöttük. Egyikből kiszóltak ukránul: „El fogjuk vágni a nyakatokat, mint a csirkéknek.” A halott fiatal édesanyja arról beszél: az elkövetők szülei, jól szituált emberek, odamentek a halottasházhoz és azt mondták: Nem a gyilkos kamaszok a hibásak, hanem a halott, mert nem ült otthon, Kárpátalján. És azt is, hogy meg kellett volna nyúzni őket. A boncolás eredménye szerint a fiatal férfi hasát felvágták, beleit kiontották, a fejét is több késszúrás érte, így esélye sem volt túlélni a támadást.

Hirdetés

Pap Dávid és népes rokonsága „dobozolással” foglalkozott a nagyváros peremén, vagyis a szemétből kartont, rongyot, fémet és más újrafelhasználható anyagot gyűjtöttek. Kalyibákban, vagy ahogy ők mondják, butykában laktak. Az ukrán központi médiában megszólalók azt mondták: rendes emberek voltak, nem loptak. Június 23-án, szombat este 11 körül mégis megtámadta őket egy maszkos banda. „Mocskos cigányok, üssétek őket!” – biztatták egymást. Az egyik elmenekülő roma beszaladt a közeli üzem udvarára, az éjjeliőrt kérve, hívja a rendőröket. Azért nem haltak meg többen, mert az egyenruhások hamar kiérkeztek. Az áldozatok azt mondják, a merénylők a rendőrök láttán nem szaladtak el, hanem megvárták őket.

Fotó: Lukács csaba

A lembergi rendőrség szerint a romatábor elleni támadás őrizetbe vett elkövetői 17-18 éves fiatalok, vezetőjük 20 éves. A rendőrkapitány egy interjúban arról beszélt: nem lesz könnyű elítélni az elkövetőket, mert a kamaszok befolyásos szülei már most megpróbálják jelentékteleníteni a gyerekeik tettét. Az emberiesség megőrzésére és a cinikus megnyilvánulásoktól való tartózkodásra szólította fel honfitársait Andrij Szadovij lembergi polgármester is, miután a közösségi oldalakat ellepték az „úgy kell nekik” és a „romákkal így kell bánni” típusú bejegyzések. Az ukrán nacionalizmus fellegvárának számító város első embere szerint a történelemből tudható, hogy a civilizált emberi lényt kis távolság választja el a lelketlen vadállattól.

Mennyi a magyar Kárpátalján?

Tizenöt év alatt 21 ezerrel lettek kevesebben, így számuk 131 ezer lehet, de közölük is sokan ingáznak, külföldön dolgoznak. A Summa 2017 felmérés részletes elemzése.

A Zaxid.net lembergi hírportál rendőrségi forrásból úgy értesült, az őrizetbe vett fiatalok a Józan és Dühös Ifjúság nevű neonáci szervezet tagjai. A formáció Lemberg Jugend néven működtet videócsatornát a YouTube-on – írta a híroldal. Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója másnap nyilatkozatban ítélte el a kárpátaljai romák ellen Lembergben elkövetett támadást, aggasztó jelnek nevezve az Ukrajnában rendszeressé vált romaellenes pogromokat, amelyek szerinte az ország „extrémizmusba és idegengyűlöletbe süllyedését” mutatják. Idén ukrán nacionalisták már kétszer támadtak romák ideiglenes táborhelyeire Kijevben, és hasonló pogromokat hajtottak végre Ternopilban, valamint korábban Lembergben is kárpátaljai cigányok ellen.

Fotó: Lukács Csaba

Ezekért a támadásokért a felelősséget a C14 neonáci szervezet és az idén alakult Nemzeti Osztagok félkatonai formáció vállalta magára. Az ukrán médiát a támadás után ne sokkal járta be a hír, amely szerint Kijev önkormányzata 1,5 millió hrivnyát (16 millió forintot) utalt ki a C14-nek a fiatalok körében folytatott „hazafias nevelésre”. A támadásokból egyébként a kárpátaljai magyarok sem maradtak ki, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári irodájára februárban gyúlékony folyadékot tartalmazó palackot dobtak ismeretlenek.

Lukács Csaba

Kárpátaljai magyar romákat támadtak meg Lembergben. Egy 24 éves férfi meghalt, többen megsérültek.

A Lembergben elkövetett bűnüggyel összefüggésben őrizetbe vett fiatalok többsége középiskolai tanuló. A városi közoktatási hatóság a romaellenes pogrom miatt a következő kedden rendkívüli szülői értekezletek megtartását rendelte el a nagyváros valamennyi iskolájának 9-11. osztályában. Az intézkedés célja a szülők figyelmének felhívása, hogy ügyeljenek arra, hol tartózkodnak a gyermekeik esténként, milyen kapcsolataik vannak közösségi oldalakon, milyen szakköri foglalkozásokat látogatnak. Az ukrán hatóságok máris megtalálták a bűnöst: Arszen Avakov ukrán belügyminiszter egy televíziós műsorban kijelentette, hogy a lembergi romaellenes pogrom szálai Oroszországba vezetnek. Mint mondta, az utóbbi három hónapban nem ez volt az első eset, amikor szélsőjobboldaliak romatáborokra támadnak. Megjegyezte, hogy az ilyen támadások a „középkori vadság” megnyilvánulásai, és a kérdés nem kizárólag a rendőrségre tartozik, amely elfogta az elkövetőket, hanem a társadalom egészére.

Rácz Ibolyát és gyermekét is megszúrták (Fotó: Lukács Csaba)

Barkaszón meglátogattam az áldozat feleségét és tízéves kisfiát is, akik szintén megsérültek a támadásban – rajtuk kívül még egy személy, egy 19 éves férfi sebesült meg súlyosan, őt jelenleg is kórházban ápolják. A kisgyereket ágyékon, hátba és karon szúrták, szerencsére már jobban van. Édesanyja karján súlyos sérülés látható. Találkoztam egy fiatal nővel, aki a családdal együtt a támadás helyszínén tartózkodott azon az estén – őt úgy megrúgták, hogy elvetélt. A családtól való távozás után pár szót váltottam Jónás János roma püspökkel, aki búcsúzóul azt mondta: „Először felgyújtották a vereckei emlékművet, aztán robbantottak az irodánál, most romákat öltek. Ki lesz a következő?”

Fotó: Lukács Csaba

Hirdetés

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 7. számában jelent meg, 2018. június 29-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! 

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.