Muszlim cigányokat telepítenek a magyarok helyére a Vajdaságban

Martonoson nyugati rendszámtáblás autókból osztják a csomagot a koszovói cigányoknak (Fotó: Facebook/UKROK Egyesület)

Napról napra feszültebb a helyzet a vajdasági Martonoson, ahová egyre több koszovói muszlim cigány települ be. Az új jövevényekre rengeteg a panasz, a lopások mellett nem ritkák az erőszakos esetek sem. Miközben újabb és újabb cigány családok érkeznek vissza Nyugat-Európából, a magyarok sorra hagyják el otthonukat.

Hirdetés

– Ha én azt mondom valakinek az utcán, hogy agyonütöm, már visznek is a börtönbe. Ha viszont ezek az emberek a gyerekemet bántják, az nem elég indok erre. Ha az nem elég, hogy rugdossák, hogy verik, hogy köpködik, akkor mi az elég indok? – így fakadt ki a legutóbb összehívott martonosi falugyűlésen egy fiatalember, aki magyarázatot követelt arra, miért nem foglalkozik a rendőrség a településen elharapózott erőszakkal.

A hazánktól alig néhány kilométerre fekvő délvidéki faluban az elmúlt években egyre rosszabb lett a közbiztonság, amely magyarázata egyszerű: az egykor Nyugat-Európába kivándorolt koszovói muszlim cigányokat – akik magukat askálinak nevezik – folyamatosan dobják vissza Szerbiába. Nekik viszont eszük ágában sincs visszatérni egykori otthonukba, inkább a Vajdaság északi részén telepednek meg, amely közelebb van a magyar határhoz. Mindezt a hatalmon lévő koalíció tette lehetővé számukra, amely 2016 novemberében megszavazta a betelepítésükre vonatkozó 2019-ig érvényes programot. Akkor még senki nem sejtette, hogy ezzel valóságos lavinát indítanak el. Ugyanis egyre több – napjainkra már közel háromszáz – koszovói cigány költözött be a faluba, ami alaposan átrajzolta az etnikai arányokat. A folyamatot csak gyorsította, hogy a magyarok elvándorlása miatt potom áron juthattak itt ingatlanokhoz – hiszen mégiscsak szerb állampolgárokról van szó.

A multikulturális együttélés ideája azonban gyorsan zátonyra futott Martonoson, amelyet világosan jelzett az alig néhány hónappal korábbi falugyűlés is. Az áprilisi összejövetelen elhangzott: az új jövevények a temetőből ellopott lámpásokkal fociznak az út közepén, fényes nappal mutogatják a nemi szervüket a faluban, és a frissen meszelt házak falára vizelnek. De az is megesett, hogy egy utcán sétáló lánytól el akarták venni a telefonját, majd ezután le akarták tépni róla a nadrágját. Nem jártak jól a helyiek a rendőrség riasztásával sem. Amikor egy édesapa feljelentést szeretett volna tenni, mert bántalmazták a kisgyerekét, a rendőrség elutasította, mondván, hogy magyarul ez nem lehetséges, hívja inkább a horgosiakat. Azok aztán meg is érkeztek, de csak vállat vontak, és megkérdezték, most akkor ők mitévők legyenek…

Úgy tűnik, erre a kérdésre egyelőre senki nem tudja a választ Szerbiában. Pedig a helyi közösség lassan három éve foglalkozik ezzel a problémával. Már felkeresték az oktatási intézményeket, a rendőrséget, a vöröskeresztet, a szociális központot, sőt egy éve még a tartományi ombudsmannak is küldtek jelentést a faluban uralkodó állapotokról. Előrelépés azonban mégsem történt. S bár a koszovói muszlim cigányokkal való együttélés nehézségei már a szerb média ingerküszöbét is elérték, a szerb politikai elit mintha kerülné a visszatoloncolt cigányokkal való együttélés kérdését. Sokan ugyan szervezett telepítéseket sejtenek a háttérben, erre azonban még nem került elő bizonyíték.

Arra viszont igen, hogy a martonosi jövevényeket nyugat-európai civil szervezetek támogatják. Tovább borzolta a kedélyeket, amikor külföldi autók jelentek meg az észak-bácskai településen, amelyekből célzottan a koszovói cigányoknak kezdtek csomagokat osztogatni. Az esetet fotókkal dokumentáló helyi UKROK Független Polgári Kezdeményezés szerint ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy irányított betelepítés zajlik Martonoson. Ezért arra kérték a szerb államot, hogy inkább Dél-Szerbiában vásároljanak a koszovói cigányoknak megüresedett házakat, és élvezzék ők a multikulturalizmus összes előnyét azokból az eurómilliókból, amit az uniótól kaptak.

A Martonoson kialakult helyzetért ugyanis a nemzetközi szervezetek is felelősek. A menekültek lakhatását célzó regionális program keretében több tucat szerbiai önkormányzat kapott állami támogatást, amelyből ingatlanokat is vásárolhattak. A projekt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának és az EBESZ támogatását is élvezi, Szerbia és az Európai Unió mellett az Egyesült Államok, Németország, Olaszország, Norvégia, Svájc, Dánia, Törökország, Luxemburg, Ciprus, Románia, Csehország, Szlovákia, sőt Magyarország is ad rá pénzt. Mindeközben a martonosi magyarság napról napra fogy.

Jól jelzi ezt a júniusi falunap is, amely egykor háromnapos ünnep volt, mára már csak egynaposra szűkült. A jeles napon a szervezők a család és az összetartozás fontosságára szerették volna helyezni a hangsúlyt, azonban végül alig néhányan bográcsoztak – és a kirakodóvásár sem lett túl nagy. A nehéz sorban élő helyi magyarok – akiket sajnos nem támogatnak Nyugat-Európából ilyen bőkezűen – ugyanis inkább a határ túloldalán keresik a jövőjüket. Amit ők még megtehetnek a szülőfalujukért, az itt élő magyarokért, hogy nem adják el senkinek a házukat.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 7. számában jelent meg, 2018. június 29-én.

Hirdetés

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 11. számban? Itt megnézheti

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.