Kezdőlap Kultúra Garfield vagy...

Garfield vagyok, adj enni!

Negyvenegy lapban mutatkozott be egyszerre négy évtizeddel ezelőtt, azóta pedig az egész világot meghódította: napról napra kétszázmillióan követik Garfield kalandjait. Már ha kalandokról beszélhetünk egy evésen, alváson és cinikus beszólásokon túl sok mindenre nem hajlandó macska esetében.

HIRDETÉS

Negyven éve ezen a napon, szintén kedden tűnt fel a színen Jim Davis teremtménye, aki azóta valódi popkulturális ikonná vált. Játékfilm és animációs sorozat készült róla, számolatlanul ömlenek a világra a díszpárnák és tapadókorongos plüssfigurák, sőt, már ott tartunk, hogy Garfield mínusz Garfield néven indult képregény, rávilágítva a valódi áldozatra: a magányos, önbizalomhiányos Jon Arbuckle-re. Aki a legelső kockákon még festőállvánnyal a háta mögött, képregényesként mutatkozott be. „Üdv, én Garfield vagyok, ez pedig itt a rajzolóm, Jon” – érkezett az ekkor még jóval zömökebb, arányaiban kisebb fejjel és szemekkel rendelkező macska válasza. „Egyetlen szándékunk az önök szórakoztatása” – lelkesedett Jon, Garfield célja viszont könnyebben teljesíthető volt: „adj ennem.”

A narancssárga cica külseje az első időszak után sokat változott, a kilencvenes évek óta viszont nagyjából ugyanúgy néz ki. Csak a humora a régi. „Hogy láttam én ki azokon az ici-pici szemeken?” – kérdezte egy későbbi képregényben Garfield, amikor szembetalálkozott korábbi önmagával. „Először magyarázd meg, te hogy tudsz ráállni azokra a cingár lábakra” – érkezett az „egykori” Garfield válasza.

Az efféle külsőségek mellett persze jóval lényegesebbek hősünk azon tulajdonságai, amik egy egész világgal szerettették meg őt. A házból ugyan a legritkább esetben mozdul ki, mégis éppúgy dönti magába a kávét és gyűlöli a hétfőket, mint a heti negyven órában robotoló felnőtt népesség jó része. Mikor megszólal az ébresztő, ő is öt szundit könyörög még ki magának, ha pedig felbukkan egy pók, már göngyöli is az aznapi újságot. Persze, Jonnnal sem nehéz azonosulni. Garfield gazdájának soha semmi nem jön össze, és többnyire csak magát produkálja, de azért a levertséget mindig újabb elszánás követi. Akad pedig, amikor még egy-egy randevú is összejön neki a csinos állatorvossal, Lizzel, akit az időszakos féltékenysége ellenére még a macska is el tud fogadni.

Vannak aztán más kiskedvencek, még ha többségükkel Garfield rendre háborúba is keveredik. Főként áll ez a naiv kutyusra, Odie-ra (a magyar képregényekben Ubul néven ismert), akit narancssárga kedvencünk bármennyiszer odébb rúghat az asztalról, ez nem változtat annak ősbizalmán. Felbukkan időnként Garfield szerelme, a rózsaszín Arlene (a magyar változatban: Heléna), illetve a bűbájos, épp ezért rendre befenyített Nermal is.

A népszerűség nem jött könnyen Davis képregénye számára sem. 1978. június 19-én kizárólag amerikai lapokban debütált, a negyvenegy lap pedig néhány hónapon belül negyvenre esett. Amikor a Chicago Sun-Times nem volt többé kíváncsi Garfield mindennapjaira, a rajzoló kétségbe esett: „kilencven napja élem az álomkarrierem, erre vesztek egy újságot.” Ahogy a Guardian-nek most kifejtette: azt gondolta, innen már csak rosszabb lesz. Korábban próbálkozott egy Gnorn Gnat nevű bogárról szóló képregénnyel is, de az sikertelennek bizonyult, így attól tartott, pályája csúfos kudarcba fulladhat. Egy szerkesztő javasolta neki: hagyja a bogarakat, azokkal senki nem tud azonosulni, próbálkozzon inkább valami mással – elvégre a poénok jók voltak. Davis megfogadta a tanácsot. A macskát nagyapja, James Garfield Davis után nevezte el, bár a férfi a macskával szemben egy inkább rideg, félelmet keltő karakter volt.

A kezdeti nehézségek szerencsére hamar változtak, a Chicago Sun-Timeshoz pedig több mint 1300 telefonhívás futott be, követelve Garfield visszatérését. Így bár az elején mindössze havi 38 dollár folyt be Davishez, 1983-ra már ezer lap mutatta be Garfield kalandjait, 2002-re pedig még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint a világszerte legszélesebb körben terjesztett képregény. Davis ma már 72 éves, de a képregényt továbbra is egymaga rajzolja, még ha egy csapat segíti is a munkáját. Az alkotó elmondása szerint tervben van egy Garfield-park is, feladat tehát továbbra is akad bőven. És hogy miben látja figurája népszerűségét? Mint a Guardian-nek kifejtette: „egy olyan korban élünk, amikor bűnösnek kell éreznünk magunk, ha túl sokat eszünk, alszunk, nem edzünk eleget. Garfield nemcsak hogy megteszi mindezt, de még jól is érzi magát így. Ő mindenki alteregója.”

HIRDETÉS
Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Lakner Dávid
Lakner Dávid
1990-ben született újságíró, a Magyar Hang munkatársa. 2015-től dolgozott a Magyar Nemzetnél, előbb az MNO-nál, majd a kultúra rovatban. Média, film, irodalom, Bergman, Camus, Vonnegut.

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

21,912lájkolóTetszik
852követőKövetés
10,191feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Odacsap a vasököl? – Magyar Hang-ajánló

Péntektől csütörtökig keresse a 31. számot az újságárusoknál! Már 28 oldalon, változatlan áron!

Kiemelt cikkek

Halvány lila gőz vs. fideszes mantrák

A forradalmi hevületben égő budapesti keménymagon és a fideszes droidokon kívül van egy igen széles és csendes társadalmi réteg, melyet mindenki cserbenhagyott.

Lélekgyarmatok