Szőcs a múlton mereng, L. Simon több Guettát akar

Szõcs Géza miniszterelnöki megbízott, Prõhle Gergely, a Petõfi Irodalmi Múzeum fõigazgatója, L. Simon László és Hoppál Péter fideszes országgyûlési képviselõk, valamint Fekete Péter kultúráért felelõs államtitkár (b-j) az Örökség Kultúrpolitikai Intézet kerekasztal-beszélgetésén, amelyet a 2010 utáni Orbán-kormányok kultúrpolitikájáról tartottak a múzeumban 2018. június 21-én (MTI Fotó: Soós Lajos)

Nem könnyű ma Magyarországon fideszes kulturális államtitkárnak lenni. Az egyik oldalról az írótársadalom nyomaszt, a másikról Lázár János cinikuskodik, miközben még az újságírók is szétszednek az olyan ötletekért, mint a mindennapos éneklés. Ez derült ki a jelenlegi és egykori kulturális államtitkárok csütörtöki beszélgetéséből, aminek a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) adott otthont. A moderátori feladatokat a kormánylapban liberális kultúrdiktatúra megvalósításával vádolt Prőhle Gergely vállalta, aki nyilván felismerte, hogy valamiképp azért érdemes a körön belül maradni. Persze, nem biztos, hogy ezt Szőcs Gézával és L. Simon Lászlóval érheti el, utóbbi pedig már egyébként is megvédte őt és Ókovács Szilvesztert az Echo TV Plusz-mínusz című műsorában.

Hirdetés

Ahhoz képest, hogy a kultúrharc a negyedik Orbán-kormány megalakulása óta csak fokozódott, és a CEU után már az MTA tudósainak mennek neki kormányközelből, ebből nem sok csapódott le a csütörtök délutáni beszélgetésen. A szűnni nem akaró csatákról is csak a maguk elvontságában beszéltek a résztvevők, Szőcs Géza pedig még ahhoz is ragaszkodott, hogy neki semmi köze az egészhez. Afféle érdeklődő, az eseményeket csalódottan figyelő kívülálló: ez a szerepfelfogás derült ki azokból a verseiből is, melyekben a parlamenti munkát énekelte meg kimondottan prózai módon. Az állam elvárta, hogy a kulturális szereplők az eltartásért cserébe propagandát szolgáltassanak – fogalmazott Szőcs szokatlan keménységgel. Igaz, ezt az 1990 előtti állapotokról mondta. Úgy látja, a rendszerváltás utáni átállás zavart okozott a fejekben, „el kellett jutnunk oda, ami a közpénzeket felhasználó kormányzatnak és a művészeknek is jó”. Szerinte ez történt 2010-ben.

Mindeközben a politikusok körében „ilyen dilemmák merültek fel, hogy akarnak-e kulturkampfot vagy sem”, de akadt, aki a megszorítások közepette ezt azért nem akarta bevállalni. Ha sok pénz akad, szükségszerű, hogy jöjjön a kultúrharc? – érkezett a logikus kérdés Prőhlétől. Szőcs szerint nem, és amúgy kis pénzt is el lehet osztani csak az egyik oldalra. De ne menjünk bele, ő ennek nem volt résztvevője, még ha ferde szemmel is tekintettek rá. Mint mondta, amikor államtitkár lett, a művésztársadalom nem úgy fogta ezt fel, hogy na, végre egy költő is akad a kormányban. Sokkal inkább úgy: hoppá, „megjelent egy ellenség az írótársadalomban”. L. Simon ezzel kapcsolatban egy még jellemzőbb megjegyzést idézett: a leváltása idején Lázár János azt mondta neki, hogy most menjen csak vissza verseket írni.

L. Simon is úgy érezte, hogy a politika sűrűjébe kerülve kettős présbe került. Rá kellett jönnie, hogy ő nem a kulturális élet szószólója a politikában, politikussá kellett válnia, de azóta ez sikerült neki. Szóba került 2007-es, kultúrpolitikáról szóló könyve is, amit Orbán Viktor is olvasott, és amivel felkeltette a későbbi kormányfő érdeklődését. A volt államtitkár nem habozott megdicsérni, hogy a sport világában is bevezették a tao-rendszert, bár úgy látta, a művészetek terén az még hagy kívánnivalót maga után.

Az első volt, aki 2010 után kulturális államtitkárként kitöltötte a ciklusát, de pikírt megjegyzésekből kijutott Hoppál Péternek is. Elmondása szerint 2014 nyarán az első interjújában arról beszélt: állami szereplők művészeti kvalitásokról csak diktatúrákban szoktak ítélni. Mint hozzáfűzte, rögtön kapta is a megjegyzéseket: ha így folytatja, addig lesz a pozícióban, mint L. Simon. Aztán csak ott maradt négy évig, amit elmondása szerint a belefektetett sok munkának köszönhetett. Hoppál volt a beszélgetés során az, aki nem tudta nem szóba hozni a migrációt, igaz, ezt kissé szabadkozva tette. Valamiféle globális kultúrharcról beszélt, amiben vesztésre állunk, és ami miatt meg kell erősíteni a hazai pozíciókat is. Itt a bevándorlás is, már bocsánat, hogy szóba hozom – szabadkozott, mintha csak a kormány legfőbb és szinte egyetlen témája nem illene egy ilyen beszélgetésbe. Amin egyébként megjelent Tessely Zoltán fideszes országgyűlési képviselő, Schmidt Mária és Eperjes Károly is.

Prőhle igyekezett a résztvevők kedvében járni: Hoppál kapcsán megdicsérte például a mindennapos éneklés bevezetését és a kulturális alapellátás jelentőségét is. A politikus szerint azt mondták neki, vigyázzon az autópálya kiépítésével, „mert azon a talmi is nagy sebességgel száguldhat.” Ehhez képest egyelőre nincs autópálya, csak göröngyös utak – tette hozzá. Ő maga fontosnak tartja, hogy a kultúra felhajtóerejét illetően ne mondjunk le senkiről, így a cigányságról sem, mert akkor a jövőt éljük fel. A volt államtitkárnak volt egy érdekes megjegyzése is. Mint kifejtette, bebizonyosodott, hogy a magyar társadalom „Győzikétől és Fásy Ádámtól visszarángatható a Virtuózokig és a Felszállott a páváig”. Nem lennénk Fásy helyében, aki eddig annyiszor állt ki a Fidesz mellett és lám, ez a hála érte.

L. Simon László és Hoppál Péter fideszes országgyûlési képviselõk, valamint Fekete Péter kultúráért felelõs államtitkár (b-j) az Örökség Kultúrpolitikai Intézet kerekasztal-beszélgetésén, amelyet a 2010 utáni Orbán-kormányok kultúrpolitikájáról tartottak a Petõfi Irodalmi Múzeumban 2018. június 21-én (MTI Fotó: Soós Lajos)

Fekete Péter, az új államtitkár is felidézte pártállami emlékeit. Még tizennyolc évesen hagyta el hazánkat, indoklásként pedig arról beszélt akkor, hogy a külföldi tapasztalatait itthon akarja kamatoztatni. Nem gondolta viszont ezt komolyan, és kint is maradt Németországban. Csak később értette meg, mennyire fontos valóban visszatérni. Egyik legnagyobb békéscsabai tanítómestereként a későbbi ÁSZ-vezetőt, Domokos Lászlót nevezte meg, aki szerinte belé verte, mit jelent egy intézményt igazgatni. „Amit Békéscsabán megtanultam akkori tanítómesteremtől, ma országos szinten érvényesítjük” – leplezte le a valóságot Fekete. Egyben szóba hozta a mostani nehéz munkanapjait is: mindenki azzal keresi meg, hogy „Balog Zoli és Hoppál Péter” megígért ezt-azt, neki pedig csak alá kell írnia a dolgot. A taóhoz mindenesetre hozzá fognak nyúlni, azt nem lehet megspórolni – vetítette előre.

A beszélgetés a végére némi vitát is tartogatott. Szőcs hosszan részletezte, milyen jó volt, amikor egy nemzet ült a Duna TV előtt, és hogy régen Erdélyben nem lehetett fogni a Kossuth rádiót, ma viszont már Budapestet elhagyva is alig jön be. (Ami azért egy vitatható megállapítás.) Egy idő után L. Simon nem bírta ki, és megjegyezte: nem érti, miről beszélgetnek fél órája, és kezdenek egyre unalmasabbak lenni. Ezt önkritikaként is mondta, hozzáfűzve, hogy a gyerekekkel kell megtalálni a közös kódot, különben a világ elszalad mellettük. Példát is hozott: ismerősök gyerekei egymásnak küldözgetik Messengeren a David Guetta-klipeket, amikben posztmodern, pop art és op-art egyesül. „Lehet, hogy a gyerekek nemcsak David Guettát küldenek egymásnak” – próbálkozott Prőhle, de L. Simon ragaszkodott hozzá, hogy a DJ igenis nagyon jó. És ha politikai kurzust akarnak építeni, aminek a fontosságát mára ő is osztja, akkor érteni kell, merre halad a világ – jegyezte meg. Példaként hozta még a végére azokat a Youtube-videókat, amiken filmrészletek alá vágnak magyar verseket szavaló színészeket. Persze, be lehet ezt is tiltani –  ironizált a politikus, válaszul egy a közönség soraiból bekiabáló trollra, aki így tett volna az avantgárddal. „Köszönjük mindenesetre, hogy kiálltál a globalista szemét mellett” – váltott Prőhle is ironikusra, a beszélgetés pedig menthetetlenül véget ért.

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.